Szerző: Hlács Ferenc

2015. március 20. 16:22

Frissítéssel küzd az "lemerülési para" ellen a Tesla

Lehetetlen lesz véletlenül az út szélén ragadni, a Teslához érkező legújabb szoftverfrissítést követően. A hamarosan érkező új szoftververzió többször is figyelmezteti a sofőröket, mielőtt túlságosan eltávolodnának a legközelebbi töltőállomástól - és ez csak egy az új funkciók közül.

Szoftverfrissítéssel nyugtatná meg sofőrjeit a Tesla: az elektromos autóiról ismert vállalat vezérigazgatója, Elon Musk a héten jelentette be, hogy egy hamarosan érkező frissítést követően járművei legfeljebb akkor állnak meg az út szélén lemerült akkumulátorral, ha vezetőjüknek kifejezetten ez a célja. Annak érdekében, hogy a sofőrök egészen biztosan eljussanak a legközelebbi töltőállomásig, a kocsi szoftvere folyamatosan figyeli az aktuális töltöttségi szintet, illetve az egyes állomások távolságát, és jelez, ha az autóval ideje célba venni a legközelebbi töltőt.

A lépéssel Musk és cége az úgynevezett "range anxiety-t" ("lemerülés-parát") azaz a kis hatótávolság és a ritka töltőállomások kombinációjából születető, lemerüléstől való félelmet oszlatná. Az elektromos autókkal kapcsolatban még mindig viszonylag elterjedt félelem ugyanis, hogy azok korlátozott akkus kapacitása - és a sofőr figyelmetlensége - miatt az ember ott ragad az út szélén, emiatt sokan alkalmatlannak tartják hosszú távú utazásra ezeket az autókat. A vállalat új frissítésével ugyanakkor lehetetlen ilyen helyzetbe kerülni, hiszen ha a vezető követi a jármű jó előre kiadott figyelmeztetéseit, akkor még bőven az akku lemerülése előtt eljut a következő töltőállomáshoz, ahova az autó természetesen el is navigálja.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A rendszer nem bízza a dolgot a véletlenre, kétszer is rákérdez a sofőrnél, hogy az egész biztosan el akar-e annyira távolodni az adott töltőtől, hogy aztán már ne tudjon visszaérni hozzá. A frissítéssel a Teslák ráadásul egy új útvonaltervezőt is kapnak, amely a közeli töltőállomásokat is bekalkulálja a hosszabb túrák megtervezése során - a szoftver nem csak a távolságot, de az olyan nüansznyi, de a hatótávolságot érdemben befolyásoló tényezőket is figyelembe veszi a várható fogyasztás kiszámításakor, mint a szélsebesség és az emelkedők.

A hamarosan megjelenő 6.2-es szoftververzió emellett több apróbb újítást is tartogat, többek között egy "valet" módot, amely jócskán visszavesz az autó teljesítményéből, mielőtt egy szálloda vagy szórakozóhely előtt átadnánk azt a parkolóinasnak - de a frissítéssel a járművek automatikus vészfék funkciót is kapnak. A néhány hónappal később ékező 7.0-s szoftver ugyanakkor még izgalmasabb újításokat ígér, azzal ugyanis az autó már bizonyos útszakaszokon képes lesz teljes egészében átvenni az irányítást a sofőrtől: Musk szerint a technológiával már most lehetséges anélkül eljutni San Franciscóból Seattle-be, hogy a sofőr bármihez is hozzányúlna.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról