Szerző: Gálffy Csaba

2014. november 24. 16:40

Komoly átalakulások jöhetnek a Samsungnál

Látványos átalakulások jöhetnek a Samsungnál, miután a telefongyártás teljesítménye meredek esésbe kezdett. A divíziót a háztartási gépekért eddig felelős B. K. Yoon veheti át, az új stratégiai irány pedig az okosotthon lehet.

Kitört a palotaforradalom a Samsungnál, kegyetlen meccs folyik a cég irányításáért - állítja a Wall Street Journal a cégnél dolgozó belsős informátorokra hivatkozva. A mérvadó gazdasági lap szerint hamarosan drámai változások jöhetnek a cég irányításában, a jelenlegi struktúrát és vezetést alaposan átrendezi a csúcsról néhány hónap alatt krízisbe jutó vállalat.

Vezércsere lehet

A csata jelenleg a céget vezető triumvirátus tagjai között folyik, a három elnök-vezérigazgató között alaposan átalakulhatnak az erőviszonyok. A lap információi szerint az egyik legnagyobb áldozat J.K. Shin lehet, aki a Samsung mobilos üzletágát vezeti hosszú idő óta, és nagyon fontos szerepet játszott annak látványos felemelkedésében, majd utóbbi időben tapasztalt visszaesésében is. A bukás annál drámaibb, hogy Shin jelenleg a három elnök-vezérigazgató egyike, tehát ha az eltávolítására vonatkozó döntés valóban megszületik, akkor Shin a csúcson hagyná abba.

Mint ismeretes, a Samsung Electronics-nak 2013 márciusa óta három elnök-vezérigazgatója van. Ez rendkívül szokatlannak számít a technológiai szektorban, de a Samsung életében sem volt erre korábban példa. A céget jelenleg vezető Shin-Kwon-Yoon hármas minden tagja egy-egy területet irányít, Shin alá tartozik a mobilos divízió, B. K. Yoon a tévés és háztartási gépek részlegét vezeti, Kwon Oh-hyun pedig z alkatrészgyártó üzletág (félvezetők, kijelzőpanelek) irányítója.

A három vezér és az elnök.

A Wall Street Journal által megszellőztetett forgatókönyv szerint Yoon venné át a szórakoztató elektronika mellett a mobilos divíziót is, így a cég végfelhasználókat célzó termékei egy kézben lennének. Yoon az otthonautomatizáció, a "connected home" és az IoT kezdeményezések nagy támogatója a cégen belül, az ő kezdeményezésére vásárolta fel a Samsung az ígéretes SmartThings céget is. A koncepció szerint a mobilos részleget is ebbe az irányba állítaná Yoon - a pontos stratégia persze még nincs kész, így nem tudni, ez hogyan jelenne meg a termékekben.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az átalakításban Kwon egyelőre nem érintett, az általa vezetett divízió nagyon is jól teljesít jelenleg, hogy a memóriák iránt ilyen erős a kereslet. Eredetileg Kwon co-CEO pozíciójára a Samsungtól vásárló partnerek megnyugtatására volt szükség, személye garancia arra, hogy a cég a konkurens gyártókkal (Apple-től a HTC-ig) ugyanúgy dolgozik együtt, mint saját mobilgyártó részlegével és a legfelső döntéshozói pozícióból tud ezekkel a partnerekkel tárgyalni. Ezek az érvek jelenleg is fennállnak, a Samsung nemrég újabb jelentős beszállítói szerződést tudott kötni az Apple-lel, így várhatóan Kwon pozíciója is stabil.

Válság? Milyen válság?

A most fokozatosan élesedő vezetői válság gyökerét a mobilos divízió gyenge eredményei okozzák. Az évek során látványosan növekedő szegmens néhány negyedévvel ezelőtt váratlanul hanyatlani kezdett, ahogy a vásárlók egyre növekvő ütemben fordultak a konkurensek termékei felé. A cég számára különösen a kínai gyártók okoznak fejtörést, a nagyobb márkák (Lenovo, Huawei, ZTE, Xiaomi) mögött kisebb cégek egész hadserege célozza a Samsung összes szegmensét - látványos sikerrel. A cég elmúlt negyedéves eredménye már aggasztó pénzügyi adatokat tartalmazott, a mobilgyártás ugyan továbbra is nyereséges, de a termékek iránti kereslet drámai ütemben esik és egyelőre nem látni, hogy a kirajzolódó trend pontosan mitől fordulna vissza.

A krízis egyik kiváltó oka, hogy a cég népszerű csúcsmodellje idén a várakozásokat messze alulmúlóan teljesít. A Samsung még áprilisban mutatta be a Galaxy S5-öt, a rajt környékén pedig a cég megkeresésére a viszonteladók és mobilszolgáltatók azt prognosztizálták, hogy a kereslet mintegy 20 százalékkal múlja felül a tavalyit, így a cég ennyivel szélesítette a teljes ellátási láncot, a gyártókapacitástól a raktárkészletekig. A valódi kereslet azonban messze elmaradt ezektől a várakozásoktól, a Wall Street Journal szerint mintegy 40 százalékkal kevesebb fogyott a telefonból a vártnál. A történet pikantériája, hogy a mobilszolgáltatók és nagykereskedők semmilyen kötelezettséget nem vállaltak a telefonok értékesítésére, így az eladatlan készletek kizárólag a Samsung vállát nyomják.

Az adatok szerint az értékesítés első három hónapjában 12 millió Galaxy S5 fogyott, ez 40 százalékkal múlja alul a várakozásokat és messze a Galaxy S4 16 millió darabos értéke alatt marad. Az amerikai az egyetlen nagyobb piac, ahol az idei modell jobban teljesített, ennek ellenére a globális értékesítés meredeken zuhant. Kínában, ahol a helyi gyártók elképesztően agresszív versenyt folytatnak, a Galaxy S5-ből fele annyi fogyott a bemutatást követő fél évben, mint elődjéből, a Galaxy S4-ből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról