Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 10. 13:55

Tesla Model D: már csak egy lépés az önvezető autó

A legújabb Tesla figyeli sebességkorlátozást jelző táblákat és sávot is vált a sofőr helyett. A gyártó szerint a jármű, igaz egyelőre csak magánterületen, de el is megy tulajdonosáért a megadott időpontra.

Bár az egyre kiforrottabb alakot öltő önvezető autóknak, amelyeken számos vállalat, többek között a Google is gőzerővel dolgozik, még jó pár évre szükségük lehet mire a tesztpályákról az autókereskedésekbe juthatnak, egyes hagyományos gépkocsik már most meglepően nagy részét vehetik át a vezetésnek a sofőröktől.

A vezető helyett is figyeli a táblákat

Ilyen a tegnap leleplezett Tesla modell is, igaz az majdnem olyan messze áll a "hagyományos" autó fogalmától mint a jövő sofőr nélküli járművei: az egyszerűen "Model D" névre hallgató kocsi, akárcsak a gyártó többi modellje, teljesen elektromos és "robotpilóta" funkcióval is kiegészül, amely bár nem veszi ki teljesen a kormányt a vezető kezéből, a jelenleg kapható konkurens csúcsmodellekkel szemben is tartogat újdonságokat.

A sávtartás, illetve a radarral vezérelt sebességszabályozás már nem számít túl komoly áttörésnek, az viszont annál inkább, hogy az új Teslák képesek lesznek leolvasni a sebességkorlátozást jelző táblákat, majd ennek megfelelően automatikusan lassítani vagy gyorsítani. Sok gyártó autóiban van ma már táblafelismerő rendszer, de azt a "ziccert" mindenki kihagyta, hogy ezt az információt a tempomat bemeneteként használja, ezért egy modern Mercedes vagy BMW megjeleníti ugyan a sofőr előtt az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozást, még bekapcsolt tempomatnál sem fékez vagy gyorsít.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A korábbi generációs Model S-szel külsőre megegyező kocsit alaposan felszerelték érzékelőkkel: azon egy előre néző radar, több kamera, illetve egy 360 fokban figyelő ultrahangos szenzor is helyet kapott. Ezek egyébként nem csak a D-re, de az utóbbi hetekben gyártott Model S járműveire is felkerülnek, így ezek a régebbi - és egyben olcsóbb - változatok is megkapják az automatizált képességeket.

A "robotpilóta" képességei nem merülnek ki a táblák figyelésében: a jármű képes önállóan sávot váltani ha a sofőr kiteszi az irányjelzőt, illetve az olyan "alapfunkciók" is megtalálhatók a Model D repertoárjában, mint az adaptív sebességszabályozás, a sávelhagyás-jelző, illetve az automatikus fékezés. A környező tereptárgyakat a jármű érzékelői szakadatlanul figyelik, és az elektromechanikus kormányrendszer ellentartással jelzi, ha a sofőr netán akadálynak akarná kormányozni a járművet. Hogy a biztonságos navigáció érdekében folyamatosan dolgozó szenzorok éppen mit látnak, az a kocsiban elhelyezett méretes érintőpanelen folyamatosan követhető.

Fotó: Wired

Az igazi innováció még a kertben kell maradjon

Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Tesla új rendszere ha kell, a parkolás feladatát is átvállalja a vezetőtől, mind párhuzamos parkolás esetén, mind pedig ha a garázsba kell beállni. Sőt, a kiállást is rábízhatjuk az autóra, Musk szerint a jármű már arra is képes, hogy minden nap, adott időben felvegye a sofőrt a bejárati ajtó előtt, bekapcsolt rádióval és légkondival - persze ezt a vonatkozó jogszabályok miatt egyelőre csak magánterületen hajtja végre, közúton az autó nem közlekedhet önállóan. Az már csak hab a tortán, hogy az összkerékhajtású, két elektromotorral szerelt, majdnem 700 lóerős Model D 3,2 másodperc alatt gyorsul fel óránként 100 kilométeres sebességre és egy feltöltéssel majdnem 450 kilométert tud megtenni.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a jövőben várható-e okosóra-app is teljes Knight Rider-élmény érdekében. Musk tervei szerint a Teslák 2015 végére "90 százalékban" önvezetők lesznek - az ehhez szükséges hardver már megtalálható a frissen gyártott modellekben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról