Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 6. 16:21

MEMS kijelzős tabletet ígér 2015-re a Sharp

Már jövőre kapható lesz a Sharp MEMS kijelzővel felszerelt táblagépe. Az LCD-től alapjaiban különböző kijelzőtechnológia szebb színeket és jóval alacsonyabb fogyasztást ígér, és most először jelenhet meg konzumer termékben.

Az LCD-kijelzők leváltására pályázik a Sharp. A vállalat azt ígéri, már 2015-ben piacra dobja az első MEMS panellel felszerelt termékeit, amelyek élénkebb színeket, jobb képminőséget és kisebb fogyasztást ígérnek, mint a jelenleg elérhető kijelzőtechnológiák. A gyártó a Qualcomm leányvállalataként működő Pixtronixszal közösen dolgozik a paneleken.

Szebb színek, alacsonyabb fogyasztás

A MEMS kijelzők működési elve teljesen eltér a jól ismert LCD-ktől: ahelyett, hogy a fehér háttérvilágítás elé helyeznék a zöld, kék és piros színekre felbontott pixeleket, amelyek előtt a folyadékkristályok áram hatására blokkolják vagy éppen átengedik az adott színű fényt, itt egyáltalán nincsenek színes szubpixelek. Az ilyen panelekben a háttérvilágítás adja színeket, folyamatosan vibrálva váltogat a zöld, piros és kék fény között, az egyes pixeleket pedig parányi, elektromechanikus "spaletták" alkotják, amelyek a háttérfény vibrálásával szinkronban, akár 100 mikroszekundum alatt kinyílva és bezáródva, mindig az adott képponthoz szükséges színt engedik csak át.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ennek köszönhetően a MEMS kijelzők sokkal gazdagabb színeket produkálnak: Akira Imai, a gyártó készülékfejlesztési részlegének vezetője szerint míg az LCD panelek jellemzően az NTSC szabványhoz meghatározott színskála 90 százalékát tudják megjeleníteni, a MEMS-nél ez az érték 110 százalék környékén mozog. Az ilyen képernyőknek továbbá a fogyasztása is kisebb, ráadásul a szélsőséges hideggel is jobban megbirkóznak: egészen -30 Celsius fokig éles képet adnak. A panelek ennek megfelelően kitűnő szolgálatot teljesíthetnek mobil eszközökben - első megjelenésük is ilyen készülékben várható.

Először táblagépben

A gyártó már tavaly bemutatott egy MEMS technológiát alkalmazó működő prototípust és most ismét előállt eggyel, a Ceatec kiállításon. Jelenlegi állás szerint az ott bemutatott 1280x800 pixel felbontású, héthüvelykes panel kerül majd a vállalat jövőre érkező táblagépébe is, amelyben a MEMS technológia kereskedelmi forgalomban debütál majd. A táblagépről ezen felül egyelőre nem sok mindent tudni, az Android 4.4-et futtat majd, 4G-képes lesz és egy Qualcomm Snapdragon processzor is helyet kap benne.

Bár az elsősorban vállalati felhasználóknak szánt eszköz felbontása jócskán elmarad a jelenleg elérhető, csúcskategóriás LCD kijelzőkkel felszerelt hasonló méretű táblagépekétől, a Sharp itt elsősorban technológia fogadtatására lesz kíváncsi a piacon, mielőtt teljes gőzzel belevágna a sorozatgyártásba - utóbbi egyébként 2017-re várható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról