Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 6. 13:26

Hatalmas chipgyárat épít a Samsung Electronics

Eddigi legnagyobb félvezetőgyárát építi fel a Samsung, hatalmas összegből. Egyelőre azonban nem tudni, mi készül majd a 2017-ben csatasorba álló üzemben.

Mai bejelentése szerint óriási félvezetőgyárat épít Dél-Koreában a Samsung Electronics, a 2017-re elkészülő üzem létrehozásának költsége 14,7 milliárd dollár lesz, amivel valószínűleg a minden idők legdrágább gyára címet is kiérdemli. A létesítményt a Szöultól mintegy 75 kilométerre délre található Pyeongtaek városban húzza fel a cég.

A második legnagyobb chipgyártó

Az Intel mögött jó ideje a Samsung a világ második legnagyobb chipgyártója, az IHS iSuppli adatai alapján a koreai cég tavalyi, félvezetőkből származó forgalma meghaladta a 33 milliárd dollárt. Ezt elsősorban a memóriapiacon kialakított vezető pozíciójának köszönheti a Samsung (a DRAM-ok és a NAND flash chipek piacán egyaránt majdnem 40 százalékos a cég részesedése), de a vállalat a chipgyártás más területein is jelen van természetesen, például saját okostelefonos és tabletes processzorokkal, smartcard IC-kkel, CMOS képszenzorokkal.

A félvezetőgyártás a Samsung egyik olyan tevékenysége, amelyre a cég évek óta építkezik. A vállalat a közeljövőben hozza nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményeit és elemzők szerint a chipgyártó részleg nagyobb profitról fog beszámolni, mint a vállalat "ékköve", a telefongyártás, amely az utóbbi időben már nem tudja azt a növekedést hozni, amelyet az elmúlt évek során produkált. A második negyedévben a félvezetőgyártó divízió a telefonos részleg profitjának közel felét érte el.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A félvezetőpiacon a közeljövőben biztosan nőni fog a kereslet és a Samsung által gyártott termékek jelentős részére akkor is szüksége lesz más gyártóknak, ha éppen a Samsung telefonjai nem fogynak olyan jól. A 2000-es években a memóriapiaci versenytársak jó része feladta a harcot és vagy csődbe ment (Qimonda) vagy felvásárolták (Panasonic, Elpida). A Samsung előrejelzései szerint félvezetőgyártó kapacitása a következő években folyamatosan nőni fog, részben a technológiai fejlesztéseknek, részben pedig az új gyár építésének.

A memóriapiac az elmúlt években többször esett át túltermelési válságon, ami a piac természetes velejárójának tekinthető - a gyárak építése és a technológiai fejlesztések kifutása egyaránt több év, a cégeknek ennyivel előre kell megbecsülniük a szükséges kapacitásokat. Amennyiben nem válik be a jóslatuk, könnyen kapacitáshiányba kerülhetnek, ami áremelkedést okoz, vagy túlkapacitás épülhet ki, ami árzuhanáshoz és ezen keresztül veszteséghez is vezethet. Mivel a piac hirtelen feltámadása esetén a felesleges kapacitást aktiválni sokkal egyszerűbb mint újat építeni, a gyártók inkább felültervezik a kapacitásokat, veszteségeket kockáztatva. Mivel a Samsung több lábon áll, a chipgyártás hullámvölgyeit könnyen át tudta vészelni, ami nem volt elmondható a konkurensekről.

Nem tudni, mit gyárt

Arról egyelőre nem beszélt a cég, és bevallottan nincs is döntés róla, milyen alkatrészek készülnek majd az új gyárban - memória vagy logikai áramkörök, esetleg ilyen és olyan is. Azt viszont elmondta a Samsung, hogy mintegy 150 ezer embernek ad majd munkát az új üzem, bár ez feltehetően az építkezési munkálatokra vonatkozik elsősorban, nem pedig arra az időszakra, amikor a gyár már termel. Az üzem 2017 második felében áll majd éles üzembe.

A dél-koreai elektronikai vállalat összesen 7 félvezetőgyárral rendelkezik jelenleg, ezek közül három az anyaországban található, négy pedig külföldön (USA, Kína). Megmunkált szilíciumterület alapján a Samsung a legnagyobb chipgyártó a világon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról