Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 18. 11:48

Új Kindle és táblagépek az Amazontól

Hivatalosan is bejelentette e-book olvasóinak legújabb csúcsmodelljét az Amazon, a korábban elejtett információmorzsák után. A borsos árú Kindle Voyage mellett a gyártó három új Kindle Fire táblagépről és a Fire OS legújabb verziójáról is leránntotta a leplet.

Csúcskategóriás e-book olvasót és három új táblagépet mutatott be az Amazon - a vállalat ráadásul saját, Androidra épülő mobil operációs rendszerének legújabb verzióját is bejelentette.

Kezdjük a sort a Kindle Voyage névre hallgató e-könyvolvasóval: az eszköz magnéziumháza a vállalattól megszokott szögletes dizájnt kapta, fekete, nagyrészt matt hátlappal, annak közepén pedig jókora Amazon logóval. A 7,6 milliméter vékony készülék 181 grammot nyom, amivel ez a vállalat eddigi legkönnyebb és legkarcsúbb ilyen terméke. A hathüvelykes kijelzőt, amelynek pixelsűrűsége 300 PPI és 16 szürkeárnyalat megjelenítésére képes, egy üveglap borítja, amelynek felülete természetesen tükröződésmentes, így a szabadban is jól olvasható. A készülék továbbá automatikusan szabályozza a fényerejét az aktuális fényviszonyoknak megfelelően.

Mindezek mellett már a képernyőt övező perem sem áll üresen, a fizikai lapozógombok helyett mindkét oldalra egy-egy "PagePress" szenzor kerül, amelyet kissé megnyomva lapozhatunk a digitális könyvekben - a lenyomás rezgő visszajelzés kíséri. A 4 gigabájt belső tárhellyel felszerelt e-bookolvasó 3G-képes és szimpla Wi-Fi-s verzióban is kapható lesz.

Miután csúcsmodellről van szó, a gyártó az árat is ennek megfelelően szabta meg, a készülék 199 dolláros áron lesz kapható, októbertől. A cég ugyanakkor az olcsóbb termékekről sem feledkezett meg: a mezei Kindle frissített változata valamivel gyorsabb processzort kapott és belső tárhelye is duplájára, 4 gigabájtra nőtt. Itt az ár már jóval barátságosabb, 79 dollár, világítást azonban továbbra sem találunk benne - nem úgy mint a Kindle Paperwhite-ban, amely már szintén kapható 4 gigabájtos változatban, 119 dollárért.

Mindjárt három új táblagép

A gyártó legnagyobb új tablete a 8,9 hüvelykes Kindle Fire HDX a tavalyi modellhez képest nem  túlságosan látványos tatarozáson esett volna át, processzora ugyanakkor jócskán erősödött, ebben a verzióban már a Qualcomm négymagos Snapdragon 805 lapkája dolgozik 2,5 gigahertzen. A 2560x1600 pixel (339 PPI) felbontású kijelző, a 2 gigabájt RAM, illetve a 16-tól 64 gigabájtig terjedő tárhelyopciók továbbra is változatlanok maradtak. Újítás viszont a Dolby Audio hangzás, ennek a filmeket kedvelő felhasználók örülhetnek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az Amazon emellett két kisebb, 6 és 7 hüvelykes kijelzővel ellátott táblagépet is piacra dob, ezek a Kindle Fire HD 6 és HD 7. Ezek az eszközök már színes hátlapokkal érkeznek, egyelőre ismeretlen gyártmányú, négymagos 1,5 gigahertzes processzorral és 1 gigabájt RAM-mal, 8 vagy 16 gigabájt belső tárhellyel felszerelt változatokban. A kijelző mindkét esetben 1280x800 pixel felbontású ez a kisebb készüléknél 252, a nagyobbnál pedig 216 PPI-s pixelsűrűséget jelent, igazán "ropogós" képet tehát egyiktől sem érdemes várni.

A Fire OS is megújult

A Kindle Fire HDX és a kisebb tabletek is az Amazon Android-alapú operációs rendszerének legújabb, 4-es "Sangria" névre keresztelt verzióját futtatják, amely hamarosan az eggyel korábbi generáció készülékeire is megérkezik. A megújult szoftver az új dizájn mellett már a felhasználói profilokat is támogatja, valamint olyan prediktív funkciókkal is kiegészül, mint a valószínűsíthetően kedvelt sorozatok és filmek automatikus kiválasztása. Újdonság továbbá a Smart Suspend mód is, amely a jellemzően használaton kívüli időszakokban lekapcsolja az antennákat, ezzel a gyártó szerint mintegy 25 százalékkal megdobva az akkus üzemidőt.

Az Amazon új táblagépei, amennyiben azokon engedélyezzük a zárképernyőn megjelenő hirdetéseket és ajánlatokat, 15 dollárral olcsóbban vásárolhatók meg, a Kindle fire HDX Wi-Fi-s verziója így 379, az LTE-s változat pedig 479 dollárét kapható. A hathüvelykes tablet 8 gigabájt belső tárhellyel 99, kétszer ennyivel pedig 119 dollárba kerül, míg a nagyobb modell árai 139 és 159 dollár - mindhárom készülék októberben válik elérhetővé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról