Szerző: Dojcsák Dániel

2014. április 23. 11:36

A nagyoknak kedvez az új AdWords

Tegnap a Google bejelentette az AdWords hirdetési rendszerének idei újdonságait. Egyelőre csak fejben kell hozzászokni az extrákhoz, használni csak néhány hónap múlva lehet majd őket.

Jerry Discher, az AdWords termékmenedzsmentjéért felelős vezető szerint “a mostani frissítés mögött álló motivációk már nem az eszközökről szólnak, hanem arról, hogy az embereket hogyan lehet összekötni a tartalommal, ami érdekli őket arról függetlenül, hogy weben, mobilon vagy appokban vannak éppen".

A legfontosabb újdonságok három terület köré csoportosulnak: az új app reklámok, a sokkal részletesebb riportkészítési lehetőségek, illetve a hatékonyságot és skálázhatóságot javító új eszközök. Ez utóbbi főleg a nagyvállalati ügyfeleknek lehet áldásos. A világon szinte mindenhol a legnagyobb hirdetők több millió kulcsszóra hirdetnek és manuálisan átláthatatlan rendszereket építenek fel, amit ezen túl jobban támogat majd gyári megoldásokkal is a Google.

A mobilalkalmazásokon belüli hirdetések világa is folyamatosan fejlődik, a klasszikus banneres reklámkihelyezés is egyre finomabbá válik, miközben a hatékonyság növelése is fontos, mert a nagyon céltudatos alkalmazáshasználat mellett egy reklámnak kicsi esélye van a konverzióra. A felhasználók azonban már évek óta használják okostelefonjaikat és rászoktak, hogy egy probléma megoldása egy alkalmazás letöltésében végződhet.

Ezért a Google összegyűjti a Play Store-ból származó információkat arra vonatkozóan, hogy milyen szempontok mentén jött létre a legtöbb letöltés és a tapasztalatokat egybevéve kulcsszavakat ajánl a konkrét hirdető konkrét alkalmazásához, hogy maximalizálható legyen a letöltésszám. Sőt, a reklámcélzási lehetőségek között a fogyasztói szokások közül már lehet szűkíteni arra, hogy milyen alkalmazásokat használnak, milyen gyakran teszik azt, illetve figyelembe lehet venni azt is, hogy milyen sűrűn és mennyit költenek el az alkalmazásokban.

Fel kell pörgetni az appokat

A Google szerint a letöltött alkalmazások 80 százalékát mindössze egyszer indítják el, majd letörlik azokat valamikor később. Az új reklámopciók segítségével a jövőben lehetségessé válik az “app deep linking” azaz egy alkalmazás egy belső oldalára mutató hirdetés elhelyezése például a keresőben. Így, ha egy már telepített app “tudja a megoldást” egy kérdésre, akkor a keresőben felbukkanó hirdetésen keresztül visszatéríthető a felhasználó és néhány alkalom alatt kialakítható egy rutin. Az appreklámoknál a konverziómérés is továbblép, a jövőben könnyen követhető lesz a telepítések folyamata, az újraaktivizálás, illetve az appon belüli vásárlások története is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A mérés egyébként is kritikus része a mostani frissítésnek, a hangsúly azon van, hogy a fogyasztó folyamatos követése és állandó kapcsolatban tartása komoly kihívás és komplikált feladat. A konverzió megvalósulhat több belépési és érintési ponton, a folyamat több eszközön, helyszínen és platformon keresztül is tarthat. A Universal Analytics is erre a filozófiára épül, s tavaly óta már az AdWords-ben is van egy “becsült összes konverzió”, ami több eszközön keresztül igyekszik kibogozni a felhasználói utakat.

A mostani fejlesztések egyik újdonsága, hogy elindul a bolti tranzakciók, offline konverziók követése is. A kiterjesztett adatok használatával a hirdetők optimalizálhatják reklámjaikat és még pontosabb célzást használhatnak, ha fizikai lokáción történő eladásra lőnek. Ez akár mehet egészen nagy méretben is az országos kereskedelmi láncok esetében is. Ehhez egy elengedhetetlenül fontos adalék a nagyon régóta várt és követelt AdWords Enterprise Reporting, ami egy nagyvállalati kategóriás eszköz folyamatkezelési, riportkészítési és optimalizálási célokhoz. Mindössze néhány kattintással indítható egy összetett promóció, ami több ezer hirdetést frissít, alakít át több tucat már futó kampányban.

Nagy számok törvénye

Szintén örülhetnek a nagy játékosok az automata licitálóeszköznek, aminek segítségével a reklámozók hatékonysági célok megadásával maximálhatják a konverzióikat, akár több beállított üzleti cél mentén. Az új riportkészítő eszközökkel pedig a kampányok kiértékelése is fejlődik. Ezentúl közvetlenül az AdWords-ben lehet több dimenziós analitikai eszközzel dolgozni, a jelentések testre szabhatóak, sőt, egyszerű drag&drop módszerrel változtathatóak a metrikák, anélkül, hogy ki kellene emelni az adatokat egy táblázatkezelőbe. Az új jelentéskészítő eszköz képes grafikus ábrákat is készíteni, jöhetnek az oszlop-, vonal- és kördiagramok.

Az új bejelentésekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a tavalyi kötelező funkciókkal szemben ezek kivétel nélkül opcionálisak lesznek, nem rombolják majd le senkinek a felépített rendszereit. Sőt, az újonnan megjelenő megoldások nem jelentik azt sem, hogy bármi megszűnne: ami eddig működött, az ezután is fog. A bevezetés néhány hónapot vesz igénybe, de nem arra kell számítani, hogy egy nagy óriásfrissítés érkezik és mindenki csak kapkodja a fejét, hanem apránként indulnak majd el az idei újdonságok.

A Google látszólag nem aludt el a reklámpiacon és az online dominanciája ellenére komoly fókuszt helyez a fejlődésre, főleg a mobilos reklámozás növekedésére. Az app reklámok fejlődése pedig közvetett módon javíthatja a fejlesztői kedvet, hiszen sokkal több lehetőség lesz a felhasználók bevonzására, megtartására és újraaktivizálására. További részletek és hírek a hivatalos AdWords blogon olvashatóak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról