Szerző: Hlács Ferenc

2014. február 4. 13:52

Kötelező lehet a V2V kommunikáció az USA autóiban

A következő hetekben elkezdik kidolgozni az egymással kommunikáló autókkal kapcsolatos szabályozásokat az Egyesült Államokban. Az autógyártóknak néhány éven belül kötelező lehet az USA piacára szánt autók felszerelése az ehhez szükséges technológiával.

Egyre többször kerül elő a “connected” vagy egymással kommunikáló autók koncepciója, ahogy egyre több nagy gyártó kezd kísérletekbe a területen. Az elgondolás azonban hamarosan a tesztpályákról a közutakra kerülhet, miután az Egyesült Államok kormánya hamarosan szabályozás kidolgozásába kezd az okosautókkal kapcsolatban.

Az ország közlekedési minisztériuma több autógyártóval karöltve már két éve kísérletezik az egymással kommunikáló gépkocsik koncepciójával. Arra kíváncsiak, hogy az egymással Wi-Fi kapcsolatban álló járművek képesek-e együttműködni, és elkerülni a baleseteket. Ennek kiderítésére több ezer hasonló kísérleti okosautóval folytatnak teszteket - amelyek úgy tűnik meggyőző eredményeket hoznak, mivel a közlekedésbiztonságért felelős amerikai NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) hétfőn bejelentette, megkezdi a folyamatot, amely hamarosan minden új járműbe kötelezővé teszi a hasonló hálózati képességek beépítését.

Alapvető biztonsági funkció lehet

A járművek közötti V2V (vehiclet-to-vehicle) kommunikáció a szervezet szerint a biztonsági övekhez és légzsákokhoz hasonló alapvető biztonsági funkció lehet. A V2V, illetve az autó és környezete közötti párbeszédet biztosító V2I (vehicle-to-infrastructure) technológiák ugyanakkor jóval túlmutathatnak az egyszerű biztonsági funkciókon. Az otthoni routerekkel, okostelefonokkal és egyéb készülékekkel ellentétben az autók 802.11p szabványú Wi-Fi-t használnak majd, ami nagy hatótávolságú, biztonságos üzenetváltást tesz lehetővé a járművek, illetve adott esetben környezetük között. A szabványt alkalmazva ráadásul az autók kiterjedt hálózatokat hozhatnának létre, amelyek nem csak közvetlen szomszédaikkal, de a kilométerekkel távolabb lévő gépkocsikkal, és a környező közlekedési infrastruktúrával is kommunikálhatnának.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Egy ilyen technológiával értelemszerűen a Google és a hasonló, önvezető autókban gondolkodó gyártók is tudnának mit kezdeni. Hálózatba épülve ugyanis a robotautók nem csak saját érzékelőikre, Lidar szenzoraikra hagyatkozhatnának, hanem mintegy “kollektív tudattal” navigálhatnának az utakon, egymással nem csak pozíciójukat, de úticéljukat és a tervezett útvonalat is megosztva. A járművek eztután úgy koordinálhatnák a teljes “csapat” mozgását, hogy mindenki a lehető leggyorsabban jusson célba. Ehhez persze - ahogy az önvezető autókhoz általában - még jó néhány évnek el kell telnie. Az alapszintű V2V kommunikáció azonban nincs is olyan messze, a rá épülő biztonsági megoldások pedig jelentősen csökkenthetik a közúti balesetek számát.

A következő hetekben várhatóan egy hivatalos jelentést is közölnek majd az autóipar azon szereplői, amelyek részt vettek a tesztelésben, továbbá egy elemzést a koncepció megvalósíthatóságáról. Nem sokkal ezután az NHTSA-n és az Egyesült Államok közlekedési minisztériumán a lesz sor, hogy indítványozza a kapcsolódó szabályozásokat, amelyek minden amerikai személygépjárműben kötelezővé tennék a V2V kommunikációs képességek beépítését, amelyet egy megadott dátum után értékesítenek. A terv szerint a szabályozás már 2017-ben megszülethet.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.