Szerző: Hlács Ferenc

2013. október 29. 16:16

Világgá megy a Nextdoor, a szomszédok közösségi oldala

Hamarosan a nemzetközi színtérre léphet az Egyesült Államokban elterjedt Nextdoor, azaz a szomszédságok közösségi oldala. A helyi közösségek számára elérhető szolgáltatás komoly hangsúlyt fektet a biztonságra, segítségével polgárőrségek szerveződnek, és mintegy száz város hatóságaival működik együtt.

Számos alkalmazás próbált már a helyi közösségekre építeni, ám annál kevesebb járt sikerrel. A Nextdoor ezen kevesek egyike, az Egyesült Államokban már minden hetedik szomszédság használja, azaz csaknem 22500 helyi közösség életének része. A szolgáltatás böngészőből, valamint Android és iOS alkalmazás használatával is elérhető, segítségével a helyiek privát weboldalakat hozhatnak létre, kérdéseket tehetnek fel, megismerhetik egymást, valamint tapasztalatokat cserélhetnek, üzleteket, szolgáltatásokat ajánlhatnak egymásnak például.

A két évvel ezelőtt indult Nextdoor felhasználói bázisa az elmúlt évben többszörösére nőtt, ami alapján úgy látszik, sikerült megtalálnia a közösségi tér egy még viszonylag kiaknázatlan szeletét. Mióta az alkalmazás 2.0-s verziója februárban elindult, fejlesztői igyekeztek azt minél több interaktív funkcióval kiegészíteni, így mára a közeli, vagy egymással határos szomszédságok is kapcsolatba léphetnek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szolgáltatás kezdeti szakaszában a felhasználók lehetőségei csupán üzenetek közzétételére korlátozódtak lakóhelyükről, azonban a funkciók folyamatosan bővülő sorával, és egyre szélesebb látószögével a Nextdoor alkotói azt remélik, a helyi közösségek szorosabb összekovácsolása mellett az alkalmazás olyan feladatokat is elláthat, mint például a környéken elkóborolt háziállatok előkerítése.

Ezt továbbgondolva a szolgáltatás helyi szintű biztonsági kommunikációs hálózatként is hatékonyan használható, amely mára a Nextdoor egyik legnépszerűbb felhasználási módja lett. A Nextdooron keresztül ennek hamar értesülhetnek a környék lakói az esetleges betörésekről, valamint a "Neighborhood Watch" funkciónak köszönhetően önkéntes polgárőrségek is szervezhetők. Nirav Tolia, a vállalat alapító vezérigazgatója elmondta, a biztonsági és rendvédelmi témájú posztok idén február óta az összes kiírás mintegy húsz százalékát teszik ki, mára pedig a lokális biztonsági megfigyelés a hálózat elengedhetetlen része lett.

Csak a "Neighborhood Watch" funkció sikerére építve a vállalat már több mint száz várossal működik együtt, amelyek rendőrsége és tűzoltósága is posztolhat a Nextdooron, így figyelmeztetheti az adott térség lakóit a vészhelyzetekre. Az eddigi sikereken felbuzdulva a Nextdoor készen áll belépni a nemzetközi piacra, amihez 60 millió dolláros harmadik körös befektetésre tettek szert befektetőiktől. A startup így csaknem 100 millió dolláros finanszírozást tudhat magáénak, olyan beruházóktól mint például a Comcast Ventures, így várhatóan hamarosan Európa helyi közösségei is igénybe vehetik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról