Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 21. 11:37

Vállalati szoftverek dömpingje a Microsofttól

A Windows 8.1 mellett a Microsoft a vállalati infrastruktúra-termékeit is frissítette a múlt héten, megjelent a céges szoftverek 2012 R2 hulláma, a Visual Studio 2013, a .NET 4.5.1 és a SQL Server 2014 második nyilvános előzetese.

Visual Studio, .NET

Nem csak a Windows 8.1 rajtolt el a múlt héten, a Microsoft kiadta kapcsolódó szervertermékeit és fejlesztői eszközeit is. Megjelent a Visual Studio 2013 és a .NET 4.5.1: együttes használatuk esetén elérhető az aszinkron alkalmazások hibakeresése is. A fejlesztői környezet új kiadásában a Call Stack ablakban követhető a program aktuális állapota, így az is megfigyelhető, hogy a párhuzamos utasítások esetleg hol, hogyan akadtak össze, állítják le az alkalmazás működését. Az aszinkron debug funkció .NET, JavaScript és C++ kód hibakeresését támogatja.

Emellett megjelent .NET alatt is az olyan visszatérési értékek megjelenítése (debuggerben), amelyeket nem tárol semmilyen deklarált változó. Ez a funkció csak C++-hoz volt eddig elérhető, mostantól .NET-ben is használható. A másik az Edit and Continue ("szerkeszt és folytat") funkció implementálása 64 bites kódban, amely lehetővé teszi, hogy töréspontoknál megállítsuk az alkalmazást, futás közben módosítsuk azt, majd folytatódjon a futás.

Nagyvállalati rendszergazdák számára a Windows 8.1 megjelenésével kapcsolatosan hasznos információ lehet, hogy a "sima" Windows 8 és a Pro verziótól eltérően az Enterprise verzió nem frissíthető a Windows Store-on keresztül. Céges környezetben mindenképp szükség van a Volume Licensing Service Center meglátogatására, ahonnan lemezkép formájában letölthető az update, ezzel lehet a már használatban levő Windows 8 Enterprise gépeket frissíteni, akár USB-kulccsal vagy DVD-ről, illetve System Center 2012 R2 Configuration Manager vagy Microsoft Deployment Toolkit 2013 segítségével.

Windows Server

A kliens operációs rendszerrel együtt megjött a Windows Server 2012 R2, a szerverváltozat is. A 2012 R2 a virtualizáció, az adattárolás, a hálózatkezelés és a menedzsment terén hoz újdonságokat. Az új verzióban a Hyper-V már 320 processzormagig és 4 terabájt memóriáig tud nyújtózni, az egy időben futó virtuális gépek száma 1024, a maximális lemezkép-méret pedig 64 terabájt (VHDX), amelyet menet közben, a VM leállítása nélkül át is lehet méretezni. A virtuális gépek leállítás nélküli mozgatása még gyorsabban történhet mint eddig, köszönhetően a VHD/VHDX tömörítés bevezetésének. A Hyper-V új képessége a Hyper-V Replica, amely egy virtuális gép előre beállított időközönként (30 másodperc-15 perc) történő aszinkron tükrözését jelenti.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Tárolással kapcsolatos újdonság a Storage QoS is, amellyel a túlságosan I/O-intenzív feladatot futtató virtuális gépek diszkigényét lehet keretek köré szorítani, hogy ne sajátítsák ki teljesen az I/O teljesítményt, folyamatos várakozásra kényszerítve a többi VM-et. Emellett beállíthatók riasztások is arra az esetre, ha egy gép számára elérhető I/O sávszélesség a szükséges alá csökken

Az új Hyper-V jobb támogatást biztosít Linux operációs rendszerekhez. A Dynamic Memory most már linuxos VM-ek számára is lehetővé teszi a dedikált memória méretének növelését vagy akár csökkentését is. Ezzel az igényektől függően sűríthetők a virtuális gépek egy szerveren, jobb kihasználtságot eredményezve. Beállítható minimális memóriaméret (ez alacsonyabb is lehet az induló méretnél), maximális méret, a VM leállítása nélkül változhat a géphez rendelt memória, a nem használt kapacitás pedig átadható más VM-nek.

A Windows Server 2012 nagy dobása volt a Storage Spaces, ehhez most csatlakozik a Storage Tiering, azaz az automatikus tárolórétegezés. A Storage Spaces-en alapuló technológia pont azt tudja, amit a nagyvállalati tárolókban már évek óta láthatunk, a legsűrűbben elért adatokat automatikusan a legnagyobb teljesítményű tárolórétegre (pl. SSD) mozgatja. A granularitás a fájlszintnél is kisebb, azaz lehetséges egy több gigabájtos vagy terabájtos adatbázisnak csak egy részét elmozgatni, ha csak ott van sűrű elérés.

Az új Windows Server már elérhető a mennyiségi licencvásárlók számára, a hivatalos Microsoft-árlistára azonban csak novemberben kerül fel. Aki ki szeretné próbálni a szoftver újdonságait, és nem töltötte le valamelyik előzetest, az elérheti az időkorlátos próbaváltozatot a Microsoft weboldalán, vagy létrehozhat Windows Server 2012 R2 virtuális gépeket az Azure felhőben. Itt egyébként a platformszolgáltatásban is kiválasztható már a Windows Server 2012 R2 használata. A Microsoft egyúttal azt is bejelentette, csökkenti a nagy memóriakapacitású virtuális gépek árát  - erről bővebben Scott Guthrie blogjában lehet olvasni.

System Center

Az új szerver operációs rendszerrel együtt megjelent a System Center Configuration Manager 2012 R2 is. A szoftverrel a Microsoft szeretné elősegíteni az "emberközpontú informatikai" (people-centric IT) koncepció jobb megvalósítását, valamint segítséget adni a felhős környezetek hatékonyabb kezeléséhez. A modern vállalatoknál nem ritka, hogy egy dolgozó több informatikai eszközt - PC-t, tabletet, telefont - is használ a munkájához, míg korábban az egy gép-egy ember felállás volt a jellemző. Az új modellben nagy hangsúly kerül arra, hogy a dolgozók könnyen, informatikus segítsége nélkül vehessék használatba a változatos mobil eszközöket, futtatott operációs rendszertől függetlenül. Ehhez a System Center Configuration Manager mellett az azzal integrálódó felhős Windows InTune szolgáltatás van a rendszergazdák segítségére.

Már nem csak Windows és Windows Phone, hanem iOS és Android operációs rendszert futtató eszközökhöz is rendelhető saját, céges alkalmazás-piactér, ahonnan a felhasználók a számukra kijelölt alkalmazásokat letölthetik. Egyszerűbb az eszközök "behordozása" is a céges infratruktúrába, ehhez már nem kell rendszergazdai segítség, a felhasználó egy önkiszolgáló portálon keresztül teheti meg, ráadásul a csatlakozást akár kétfaktoros (telefonos) azonosítással is védeni lehet az illetéktelen hozzáférésektől. A céges környezetbe behozott eszközökre nem csak alkalmazások települnek, hanem a beállításokat is le lehet rájuk szinkronizálni (pl. VPN, Wi-Fi jelszavak, tanúsítványok).

A felügyeleti környezetet felkészítették a Windows Server 2012 R2 új képességeinek a kezelésére is (pl. a virtuális lemezképek menet közbeni átméretezése, a virtuális gépek leállítás nélküli snapshotolása, valamint egész virtuális hálózatok mozgatása fizikai gépek között). A System Center 2012 R2 újdonsága a fejlettebb tárolómenedzsment és hálózatkezelés, az Open Management Interface szabvánnyal kompatibilis "top of the rack" switcheket közvetlenül lehet az újszoftverből felügyelni például.

Azure Pack

Még egy újdonság érkezett a múlt héten, az Azure Pack. Ez egy ingyen elérhető kiegészítő, amelyet Windows Server 2012 R2-re telepítve az Azure felhőhöz megszólalásig hasonló felületet kapunk, amelyen keresztül a felhasználók teljesen önkiszolgáló módon, automatizálva tudnak virtuális gépeket kezelni - ugyanúgy, ahogy a Microsoft felhőjében tehetik. A vállalat az Azure Packet a privát felhőt építő cégeknek szánja, segítségével könnyebbé válik a nyilvános és a privát cloud közötti átjárás is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.