Szerző: Dojcsák Dániel

2013. június 28. 14:01

Már lehet tesztelni az új androidos Facebookot

A Facebook tavaly decemberben mutatta be androidos natív kliensét, amivel elindult egy valóban jól működő, a platform képességeit kihasználó alkalmazás fejlődése. A fejlesztések természetesen folytatódnak tovább, s ennek támogatására a Facebook bétaprogramot indít.

A Facebook androidos kliensének fejlesztői csapata úgy döntött, hogy egy publikusan is elérhető, széleskörű bétaprogramot indít, így a leglelkesebb felhasználók idő előtt kipróbálhatják az új funkciókat, a Facebook pedig sokkal alaposabb tesztelést követően élesítheti az újdonságokat.

A nemrégiben bemutatott Facebook Home teljesen a semmiből érkezett és ugyan maga az elképezelés akár még életképes is lett volna, a kivitelezés és a működés annyira suta volt, hogy a legtöbb felhasználó, aki egyáltalán érdeklődött egy ilyen felület iránt, a telepítést követő napokban gyorsan megszabadult tőle. Ezt a hibát a Facebook nem engedheti meg magának túl gyakran, viszont a Facebook-Android integráció folytatása elemi érdeke a közösségi hálózatnak.

Bárki számára nyitott béta

Mike Shaver, a cég műszaki igazgatója Ragavan Srinivasan termékmenedzserrel együtt hozta nyilvánosságra a hamarosan induló Facebook bétaprogram részleteit. A cél az, hogy a béta segítse a fejlesztési folyamatokat, elkerülhetőek legyenek az elakadások, váratlan kudarcok. Shaver szerint a program egy “valóban érdekes lehetőség azoknak az embereknek, akik szeretnék kivenni a részüket a fejlődésből”. A Facebook már korábban is nekifutott egy hasonló béta-tesztelői akciónak, de az nem felelt meg a Google Play akkori feltételeinek, nem lehetett oda feltölteni, így nem igazán talált közönségre. Azóta a helyzet változott, a Google engedélyezi hivatalosan is a béta tesztelést a Play Store-on keresztül.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A jelentkezés sem bonyolult, nincs kiválasztási folyamat, a bétatesztelés nem korlátozott. Mindössze annyit kell tenni, hogy a végleges verzió helyett a mobilra a Facebook béta klienst kell telepíteni a Playből. Ehhez elsőként regisztrálni kell a hivatalos Facebook for Android tesztelői csoportban Google Groupson. Ezt követően a Play Facebook bétának dedikált oldalán bekapcsolhatjuk a tesztelő státust, végül pedig a szokásos Facebook app aloldalon egy frissítéshez hasonlóan juthatunk hozzá a bétaverzióhoz. Akit érdekelnek folyamatosan a hírek is, azok csatlakozhatnak a tesztelői Facebook-csoporthoz is, ahol folyamatosan lehet tájékozódni arról, hogy milyen újdonságok kerültek be.

Közvetlenül a Play Store-ból

A bétatesztelői szerep nem mindig szórakoztató, a kísérletezés eredménye, hogy a stabilitás hektikussá válik, adott esetben a funkcionalitás is változik, az A-B tesztelés miatt egészen meglepő változások és különbségek adódhatnak. A Facebook az automata hibajelentések és anonim statisztikák mellett számít arra is, hogy a felhasználók aktív jelentéseket is küldenek tapasztalataikról, leírják igényeiket, véleményüket, ami alapján tovább csiszolható a rendszer. A hibabejelentést sem bonyolította túl a Facebook, a kliensben lévő bal oldali menübe bekerült a bétában egy "Report a problem" pont, amin keresztül közvetlenül eljuttatható a fejlesztőkhöz bármilyen panasz.

A jelenleg elérhető béta-verzió a 3.4-es, amiben már lehetséges privát üzenetben megosztani a hírfolyamból elemeket, illetve a főképernyőn már nem csak a fenti gombok megnyomásával, de jobbra-balra lapozva is előhívható a chat, illetve a “kedvencek” és beállítások oldal. Ezen felül felhasználói kérésre az appot lehet a mobil SD-kártyájára is telepíteni Android 2.3.7 vagy annál régebbi rendszereken.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról