Szerző: Dojcsák Dániel

2013. május 2. 13:29

Egy év után is csak második az Android Jelly Bean

Az Android továbbra is küzd a problémával, miszerint a gyártók nem frissítik a mobilok szoftverét, így a felhasználók jelentős része akár több éves csúszásban is lehet ahhoz képest, amit a Google nyújtani tudna. A Jelly Bean most előzött, de még így sem rózsás a helyzet.

A Goolge Play Store-ba felcsatlakozó, bejelentkező felhasználók készülékadatai alapján készülő statisztika szerint az elmúlt két hétben a Jelly Bean, vagyis az Android 4.1 és 4.2 megelőzte végre a tavalyelőtti Ice Cream Sandwichet (4.0). A vezető aktív Android-verzió viszont még mindig a Gingerbread, ami immár harmadik életévében van. Az arányok pedig továbbra sem javulnak érdemben, a Gingerbread 38,5 százalékkal vezet, a két újabb, 2011-es és 2012-es főverzió pedig 27,5 (4.0) és 28,4 (4.1-4.2) százalékot hasít ki a tortából.

Az új számítási módszertan miatt azt sem lehet mondani, hogy ezek az elfekvőben lévő készülékek, ugyanis csak az számít már bele a kalkulációba, amin valóban el is indították a Google Play alkalmazást. Ezzel a Google azt szerette volna elérni, hogy a fejlesztők számára pontosabb kép alakuljon ki a potenciális alkalmazásletöltőkről.

A gyártók kezében az Android

A trükközés ellenére viszont ezeket a számokat továbbra is a gyártók politikája befolyásolja, s leginkább a piacot meghatározó Samsung a Galaxy S sorozattal. Az S III-ból több mint 50 millió darabot értékesített a koreai cég, s a Jelly Bean virágzása is pontosan akkor kezdődött, amikor erre a modellre megérkezett a frissítés. A közeljövőben pedig a Galaxy S4 rajtja lehet az, ami tovább pumpálja a 4.2-es verziót, s ezzel végre leeshet a trónról a Gingerbread is. Ennek a jelentősége abban áll, hogy a Gingerbreadet követően érkezett meg a platformot jelentősen meghatározó számos újítás, többek közt az egységes dizájnajánlásokkal, több komplex Google-szolgáltatás integrációjával. A következő néhány hónapban valószínűleg megtörténik az élen is a helycsere, lezárva egy több éves korszakot.

A Google nem hozta könnyű helyzetbe a gyártópartnereit egyébként, az Android indulása óta némileg szabálytalan időközönként, de megállíthatatlanul érkeznek a főverziók, ráadásul a változtatások gyakran kardinálisak, nehezen követhetőek fejlesztői és felhasználói oldalról is. A gyártók számára nem kényelmes az Android tempója, még akkor sem, ha ezzel a legtöbb szempontból sikerült a konkurens rendszerek elé ugrani. Mostanra viszont egy stabil, kiszámítható, használható platform az Android, így a gyors fejlesztési tempóra sincs többé szükség.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Így teljesen hihető az a pletyka, amely szerint az idei Google I/O-n a sokak által várt Android 5.0 helyett egy új alverzió érkezik 4.3 verziószámmal. Ezt egyelőre hivatalos közlés természetesen nem, csak néhány felbukkanó szerverlog-fájl támasztja alá. Az érvek közül fontos megemlíteni azt, hogy amennyiben a Google egy teljesen új főverziót mutatna be, akkor újrakezdődne a 4.0 utáni szakadék, hiszen feltételezhető, hogy a most piacon lévő mobilok többsége nem lenne kompatibilis az új operációs rendszerrel. A Key Lime Pie egyes pletykák szerint már nem támogatja majd a kétmagos processzorokat, ami azonnal kiejtene egészen friss modelleket is a frissítés lehetőségéből.

Van, aki feleslegesen vár

Eközben még az Egyesült Államokban is több millió felhasználó várja, hogy a szolgáltatója úgy döntsön, hogy kiadja a világ más részén már régen elérhető 4.1-es vagy 4.2-es frissítéseket a közép- és csúcskategóriás mobilokra. A két hét múlva várható bejelentés után szokás szerint elsőként a független Nexus készülékek tulajdonosai várhatják az új Androidot, míg a most használatban lévő mobilok többségére valószínűleg a következő verzió akkor sem fog megérkezni, ha nem főverzióról van szó. Többek közt a Samsung is közölt egy listát, hogy melyek lesznek azok a mobilok, amiken a 4.2 után nem várható újabb gyári szoftverfrissítés.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról