Szerző: Koi Tamás

2013. március 27. 11:29

Nagyobb LTE-lefedettség és korlátlanság a Telekomnál

A Magyar Telekom idén jóval több előfizető számára kívánja elérhetővé tenni az LTE technológiát, a cég ezért növeli a hálózati lefedettséget, bővíti a készülékválasztékot, valamint tovább finomítja díjcsomag-struktúráját.

Idén az ország lakosságának 40 százaléka számára kívánja elérhetővé tenni LTE-alapú mobiladat-szolgáltatását a Magyar Telekom. A cég mindezt anélkül tudja megvalósítani a több tízmilliárdos hálózatmodernizációs folyamat részeként, hogy ehhez újabb frekvenciákat kellene vásárolnia, a kapacitás, illetve a sávszélesség növeléséhez azonban mindenképpen szükség lesz az újabb frekvenciablokkok bevonására. A Telekom a lefedettség növelésével együtt április elejétől a korábbinál elérhetőbb áron kínál LTE-alapú díjcsomagokat, a gyorsabb hálózattal kompatibilis készülékek száma pedig immár tucatnyinál is több.

Már nem prémium

A szolgáltató ma délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján a Telekom prémium szolgáltatás helyett immár mindenki számára elérhető technológiaként kívánja feltüntetni az LTE-t, melynek bevezetésével első volt a magyar mobilpiacon. A vállalat 2011 őszén indította a hálózat tesztüzemét, majd tavaly januárban vezette be a kereskedelmi szolgáltatást, először Budapesten. Akkor még csak egyetlen, USB-s modemmel elérhető díjcsomaggal lehetett igénybe venni a szolgáltatást, ma már LTE-képes okostelefonokkal, hangalapú előfizetéssel is el lehet érni a hálózatot.

De hol a T-Mobile?

A Telekom a mai sajtótájékoztatón új márkastratégiájának részleteiről is beszélt. Ennek kapcsán a cég közölte: rövidesen minden lakossági és kis- és középvállalati szolgáltatás a Telekom márkanevet kapja, vagyis megszűnik a T-Mobile és a T-Home brand is.

A Telekom ma Budapesten a lakosság 99 százalékára kiterjedő kültéri LTE-lefedettséget biztosít, az országos lakossági lefedettség pedig 27 százalékos. Ez utóbbi arányt fogja feltornászni a vállalat év végére 40 százalékra, elsősorban újabb vidéki nagyvárosok bekapcsolásával - hangzott el a mai sajtótájékoztatón. A szolgáltatáshoz a Telekom az 1800 MHz-es frekvenciasáv 2x10 MHz-es duplex frekvenciablokkját használja, ami egyrészt a lefedettségnek, másrészt az elérhető maximális sávszélességnek is gátat szabhat.

Az LTE-alapú mobilnet-szolgáltatás az utóbbi korlát ellenére a HWSW korábbi tapasztalatai alapján jelentős előrelépés a HSxPA-alapú rendszerekhez képest, ezen a frekvencián ekkora blokkokkal elméletileg 65 Mbps letöltési sávszélesség érhető el, ennek a rendszer a gyakorlatban minimum a felét hozza is letöltési irányban, de olykor feltöltési oldalon is. A Telekom szerint a lefedettség további bővítéséhez "hatékony spektrumgazdálkodásra" van szükség, nyilvánvalóan utalva ezzel az idén aktuális frekvenciaaukció kiírási feltételeire.

A vállalat új stratégiai célja szerint az LTE technológiát gyakorlatilag díjcsomagtól függetlenül kívánja mindenki számára elérhetővé tenni, így az igénybevétel feltétele, hogy az ügyfél lefedettségi területen tartózkodjon, illetve LTE-képes okostelefonja legyen. Ez utóbbi a gyártóknak köszönhetően gyakorlatilag mindennapos technológiává válhat idén, a Telekom választékában már most is több mint tucatnyi olyan készülék található, mely LTE-kompatibilis rádióval rendelkezik, a választék pedig még idén több középkategóriás, megfizethető modellel bővül.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új díjcsomag-struktúra részeként mostantól gyakorlatilag mindegyik, mobilnet-elérést tartalmazó lakossági díjcsomaggal használható az LTE-hálózat (vagyis az internet.telekom APN), nem csak a drágább tarifacsomagokkal. A Telekom egyébként éppen tavaly decemberben tette elérhetővé az erre képes okostelefonnal rendelkezők számára a hálózatot, melyet most a legtöbben az LTE-kompatibilis iPhone 5-tel használnak - mondta el a sajtótájékoztatón Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

Kérem a következőt!

Az átalakuló díjcsomagok mellett a szolgáltató ma jelentette be új, korlátlan hálózaton belüli, vagy akár off-net beszélgetést biztosító új díjcsomag-családját a Nextet. A Next tarifából április 1-től két különböző tartalmú változat igényelhető, a havi 16 ezer forintba kerülő Next L korlátlan hálózaton belüli beszélgetést, SMS-t és 2 GB adatforgalmat, a 21 ezer forintos Next XL pedig minden belföldi alapdíjas hálózatba korlátlan beszélgetést, SMS-t és 3 GB adatforgalmi keretet biztosít. A tarifa leginkább a tavaly ősszel bemutatott Vodafone RED-hez hasonlítható, jóllehet a versenytárs megoldása tartalmaz kedvezőbb feltételekkel igénybe vehető díjcsomagot is, a Telekom ugyanakkor LTE-alapú mobilnetet biztosít a csomaghoz.

A Magyar Telekom a mai rendezvényen bejelentette továbbá, hogy rövidesen szolgáltatófüggetlenné válik a Moziaréna nevű over the top videostreaming-szolgáltatás, ami azt jelenti, hogy ezentúl nem kell T-Home Interaktív TV előfizetés, illetve Telekom internetelőfizetés a rendszer használatához, a tartalmakat akár egy UPC kábelhálózatra kötött PC-vel, vagy Vodafone mobilinterneten keresztül is lehet majd streamelni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról