Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 19. 10:45

ARM-alapú az új Chromebook

Meglepőt húzott a Google, a Chromebook hétfőn bemutatkozó új kiadásából kitúrta az Intel processzorait, helyükre a Samsung vadonatúj, nagy teljesítményű ARM lapkája került. A gép ára is szinte megfeleződött, kérdés, használható maradt-e a teljesítmény.

Bemutatkozott a Google Chromebook következő kiadása, a legnagyobb változást a processzorarchitektúra és azzal összefüggésben az ár jelenti. A kezdeti Intel Atom-alapú gépek után ugyanis mobil Celeronok kerültek a Chromebookokba, a hétfőtől elérhető új gépet azonban ARM lapka hajtja, ráadásul a Samsung vadonatúj, sehol máshol nem elérhető kétmagos Exynos 5 Dual lapkája.

Az új Chromebook 11,6 hüvelykes kijelzőt kapott, tömege pedig 1,1 kilogramm - ebben a méretosztályban ez nem számít különösen könnyűnek, ennyit nyom az ASUS Zenbook UX21A is és a kisebbik MacBook Air is. A Google bejelentése szerint a gép mintegy 6,5 órás akkus üzemidővel bír. Független tesztek egyelőre nem állnak rendelkezésre, de ez az üzemidő az ARM-alapokat tekintve nem számít lenyűgözőnek. Az ARM-os lapka egyik előnye azért, hogy a gép sem ventilátorral, sem egyéb mozgó alkatrésszel nem rendelkezik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új Chromebook ARM-os alapjait inkább az ár és nem az üzemidő indokolhatta, az új modell nettó ára ugyanis mindössze 250 dollár az Egyesült Államokban, szemben az előző (celeronos) Samsung modell 450 dolláros árával. Ezzel a Chromebook egy árszintre került az atomos netbookokkal, a műszaki paraméterekben azonban a Google gépe győz - a relatív nagy felbontású 1366x768 pixeles panel vagy a jó minőségű billentyűzet és a tisztes készülékház. A Chromebook egyébként kizárólag WiFi-n kapcsolódik az internetre, beépített háttértára mindössze 16 gigabájt, emellett 2 gigabájt RAM, Bluetooth és SD-kártyaolvasó egészíti ki. A külső csatlakozókat nem spórolta le teljesen a Google és a Samsung, van HDMI-kimenet és két USB-csatlakozó is. A háttértárat keveslőket a Google 100 gigabájtos, két évre szóló Google Drive előfizetéssel igyekszik megnyugtatni - ennek eléréséhez természetesen szükség lesz internetkapcsolatra is.

Cortex-A15: végre

Az IT-oldalak nagy többsége egyként ugrott az Apple A6-os lapkájára, mint az első Cortex-A15-alapú lapkára, hamarosan azonban kiderült, hogy az már az Apple saját, szintén nagyon gyors fejlesztésű magjat tartalmazza. Az első valódi, ARM-tól licencelt magra még néhány hónapot várni kellett, végül a Samsung állt elő az első ilyen lapkával, amelyet Exynos 5 Dual néven hoz forgalomba. A lapka érdekessége, hogy a Samsung szemmel láthatóan minden elképzelhető felhasználási forgatókönyvre felkészítette, így a lapkán kapott helyet az I/O-vezérlők teljes skálája, SATA 3.0-tól USB 3.0-ig. Az Exynos 5 Dual másik különlegessége, hogy sima DDR3 memóriát is támogat az alacsony feszültségű LPDD2 és LPDDR3 mellett, ráadásul kétcsatornás módban, így PC-s környezetben is megállja a helyét.

A Google szerint a lapka teljesítménye teljesen elegendő a Chromebook mindennapi használatához, a böngészőre kihegyezett pehelysúlyú operációs rendszer erőforrásigényét képes kielégíteni. Az Exynos 5 Dual nagy bitrátájú HD-videóval is megküzd (a beépített hardveres gyorsításnak köszönhetően), így sem a YouTube-videók, sem a Play Store multimédiás tartalmai nem okoznak fejtörést majd a gépnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról