Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2012. augusztus 30. 14:40

Itt a Samsung Galaxy Note következő iterációja

Nagyban fogad a saját fejlesztésű szoftverekre a Samsung a Note II esetében is - szűrhetjük le a tanulságot a dél-koreai gyártó tegnapi berlini termékbemutatója után. Az érintőceruza köré épül fel a rendszer, de csendben nő a Samsung-ökoszisztéma is.

Note II

Befutott a Samsung óriási kijelzős, okostelefonok és tabletek közé pozicionált készülékének, a Note-nak az utóda. Az egyszerűen csak Note II névre keresztelt eszköz a Galaxy S III-ban már látott hardveregységeket kapta meg, kettő helyett már négymagos, 1,6 GHz-es Samsung Exynos processzor hajtja, ami 2 gigabájt RAM-mal gazdálkodhat, miközben a microSD-kártyával bővíthető háttértár kapacitása modelltől függően 16, 32 vagy 64 gigabájt, az operációs rendszer pedig az Android 4.1-es verziója.

A tavaly bemutatott Note-hoz képest megnőtt az új változat kijelzője, immár 5,5 hüvelykesre, de a felbontása 1280x720 pixelre csökkent - a Note II képaránya 16:10 helyett 16:9. A Samsung mérnökei vékonyabbra tudták szabni a kijelző káváját, így a készülék mérete nem növekedett számottevően és a tömege is közel változatlan, az új modell  180 grammot nyom, ami csak 2 grammos hízást jelent - ezt aligha lesz felhasználó, aki megérzi. Pedig az akkumulátor kapacitása is megnövekedett, immár 3100 mAh-ra, ami a nagyobb kijelző és az erőteljesebb processzor miatt szükséges is volt.

A Note II marketingje továbbra is a Samsung-féle S-pen digitalizáló toll köré épül fel elsősorban. Ha a felhasználó kihúzza a (Note-énál hosszabb, vastagabb és gumírozott borítású) stylust a Note II házából, rögtön megjelennek a tollra optimalizált vagy azzal a legjobban vezérelhető funkciók gyorsindító gombjai. A készülék érzékenyebben reagál a tollal való érintésre, már négy különféle nyomáserősséget különböztet meg a rendszer, valamint arra is képes figyelmeztetni a felhasználót, ha a Note II-vel túl messze megy a stylustól - feltehetően azok miatt a feledékeny tulajdonosok miatt építette be ezt a képességet a Samsung, akik rendszeresen elfelejtették magukkal vinni a tolljukat, miután használták.

Az első Windows Phone 8 készülék

A Nokia helyett a Samsung mutatta be az első Windows Phone 8 operációs rendszert futtató telefont, bár az ATIV S nem sok műszaki újdonságot tartalmaz az androidos csúcsmodellhez, a Galaxy S III-hz képest. A két telefon hardvere szinte teljesen megegyezik, a koreaiak azonban kijavították a Galaxy legtöbbet kritizált gyengeségét, az olcsó és igénytelen hatást keltő műanyag burkolatot. Az ATIV S már fémborítást kapott, amely ugyanazt a 4,8 hüvelykes, "Gorilla Glass 2" védelemmel ellátott Super AMOLED HD kijelzőt fogja körbe, amely a Galaxy S III-ban is található.

A koreai mérnökök azért ügyeltek arra, hogy a Windows Phone 8-as verzió ne legyen olyan erős mint a Galaxy csúcsmodell, ezért "csak" kétmagos az ATIV S 1,5 GHz-es processzora, amely mellé 1 gigabájt belső memória társul - a háttértár mérete kiviteltől függően 16 vagy 32 gigabájt, de ezt microSD-kártyával még tovább bővíthetik a felhasználók. A hátlapi kamera 8 megapixeles, mellé LED-vaku jár. A Windows Phone 8 egyik újdonsága az NFC-támogatás, ami az ATIV S-ből sem maradt ki, az androidos Galaxy S III-hoz hasonlóan ennek a telefonnak a tulajdonosai is a készülékük összeérintésével kezdeményezhetnek adatcserét egy másik mobillal - maga a fájlküldés Wi-Fi (802.11ab/g/n) vagy Bluetooth (3.0) kapcsolaton zajlik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A 137.2x70.5x8.7 mm méretű, 135g gramm tömegű készüléket 2300 mAh kapacitású akkumulátor látja el árammal a konnektortól távol, de hogy ez mennyi időre elég, azt a Samsung egyelőre nem közölte. Úgy tudni, a Microsoft október 29-én tartja a Windows Phone 8 hivatalos piaci premierjét, feltehetően a Samsung ATIV S is ekkor rajtol majd, egyelőre ismeretlen, de feltehetően elég borsos áron.

Androidos fényképezőgép is van

A Nikon után a Samsung is bemutatta Android operációs rendszert futtató fényképezőjét, amellyel az elkészült fotók rögtön szerkeszthetők és változatos közösségi hálózatokon megoszthatók, emailben vagy üzenetben elküldhetők. Az alapokat egy vékony és könnyű, 19 milliméter vastag, 305 gramm tömegű formás kompakt gép szolgáltatja 16,3 megapixeles, 1/2.3" méretű, hátsó megvilágítású CMOS szenzorral, amely előtt egy F2.8 fényerejű, 23 mm-es, 21x zoomra képes obejktív dolgozik. A képek komponálásához, valamint az alkalmazások megjelenítéséhez, használatához egy 4,8 hüvelykes hátlapi LCD érintőkijelző áll rendelkezésre.

Az egyszerűen csak Galaxy Camera névre keresztelt fényképezőben négymagos processzor teljesít szolgálatot, ez gondoskodik arról, hogy a készülékkel készített nagyfelbontású fotókat megfelelő sebességgel lehessen manipulálni. Az elkészült képek Bluetoothon, Wi-Fi hálózaton vagy akár 3G/G4 kapcsolaton keresztül is továbbküldhetők, megoszthatók, mivel a Galaxy Camera SIM kártyahellyel is rendelkezik és képes mobilhálózatokra csatlakozni. Amennyiben mégsem akarjuk a képeket rögtön egy online albumba vagy közösségi szolgáltatásra feltölteni, 8 gigabájtos beépített memóriában vagy microSD-kártyán tárolhatjuk őket.

A fényképezőgép Android 4.1 operációs rendszert futtat, telepítve tartalmazza a Google összes szoftverét és szolgáltatását (Gmail, Maps, Google+, Search, Latitude, YouTube, Talk, stb.), valamint elérhető róla a Play Store is, így változatos alkalmazásokkal bővíthetők a képességei - ezek közül feltehetően a fotómanipuláló programok számíthatnak nagyobb érdeklődésre. Ilyeneket persze maga a Samsung is mellékel a géphez (Photo Wizard, Movie Wizard).

Ökoszisztémát építeni

A Sonyval ellentétben a Samsung pontosan látja, hogy minél gyorsabban, minél szorosabbra kell fűzni az egyes elektronikai termékeik közötti együttműködést. Ezzel a stratégiával lehet ugyanis a több piacon is domináns pozíciót valódi versenyelőnnyé konvertálni: ha a Samsung tévé, PC, tablet és okostelefon együtt többre képes, mint ha a lánc egyes elemei más gyártótól érkeznének, akkor a gyártó győztes pozícióba manőverezheti magát, meg tudja különböztetni magát a különböző platformokon a versenytársaktól.

Pontosan ezt implementálja a Samsung a Jelly Bean rendszertől fogva, amely a Note II-n érhető el először, de a Samsung Galaxy S III vagy a Note 10.1 is hamarosan ezt a rendszert futtatja majd. Lesz (felhős közbeiktatással) eszközök közötti szinkronizáció, zökkenőmentes médiastreaming és számtalan más szolgáltatást is ígér a Samsung. A gyártó egyedülálló pozíciójából kifolyólag pedig ezek a funkciók megtalálhatóak lesznek Androidon, Windows 8-on (RT-n), illetve a tévék is támogatni fogják.

A Samsung jól látja ezt az irányt, de egyelőre még nem állt fel teljesen a belső körös funkcionalitás. Ezzel a dél-koreaiak nincsenek lemaradásban, az Apple is lassan halad a PC-k, okostelefonok és tabletek összekötésével, bár az almás cég a Mountain Lion bemutatkozásával már valamivel előbbre tart az integrációban. Ami elszomorító, hogy a többi készülékgyártó egyelőre alig próbálkozik ilyen megoldásokkal, a Sonytól például méltán lenne elvárható mondjuk egy PS3-tévé-audio-telefon-tablet rendszer bemutatása.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról