Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 14. 12:30

Megszűnt a nyomtatott Encyclopaedia Britannica

Az Encyclopaedia Britannica az írott és nyomtatott világ egyik legbiztosabb monolitja volt az elmúlt 224 évben. Tegnap azonban a kiadó bejelentette, hogy megszűnik a nyomtatott kiadás és mostantól kizárólag az online verzió bővül, frissül. A döntés igazi mérföldkő az online világ életében.

A 224 év alatt a Brittanicába olyan szerzők is publikáltak, mint Marie Curie, Albert Einstein vagy épp Henry Ford. 1990-ben még évente 120 ezer példányt adtak el belőle, de az internet terjedése teljesen megváltoztatta a tudás megszerzésének és reprezentációjának módját is. A hatás 2010-re teljesen begyűrűzött, ami a nyomtatott enciklopédia eladásait mélybe taszította. A 32 részes, sorozatonként 1500 dollárba kerülő könyvekből 2010-ben már csupán 12 ezer csomag kelt el, sőt, 3500 eladatlan példány is maradt.

Nyereséges minden, kivéve a papírt

A döntés egyfelől szomorú, de a könyvnyomtatás elhagyásának ötlete már évek óta jelen van a kiadón belül. 2004-ig a cég veszteséges volt, ami többek közt annak köszönhető, hogy az internet terjedésével párhuzamosan egyre csökkent a nyomtatott kiadásból származó bevétel. Azóta viszont az oktatási piacra fókuszál a vállalat és a bevételeinek több mint 85 százaléka oktatóanyagok, e-könyvek és matematikai, tudományos és bölcsész oktatási segédanyagok eladásából származik. A Britannica bevételeinek maradék 15 százaléka folyik be csupán a szócikkekkel, enciklopédiával kapcsolatos területről, de a mostanra több millió dollár nyereséget termelő privát cég ezt is többnyire az online felületen keresztül éri el. A nyomtatott lexikon értékesítése mindössze egy százalékát jelenti a bevételnek.

Habár az írott enciklopédiák közül az első helyen jegyzik a Britannicát, az online világban még nagyon sokat kellene fejlődnie, hogy akár csak egy súlycsoportba kerüljön a Wikipediával. Ez utóbbi a Google-keresések 56 százalékában első helyen szerepel a találati listában egy friss kutatás szerint, amit az Intelligent Positioning nevű brit cég készített idén. Mivel a Wikipedia az önkéntes közösségi munkára alapozta adatbázisát, ezért jelentősen nagyobb mint az Encyclopaedia Britannica professzionális szerzők által készített tudásbázisa. A Wikipedia pontosságát hosszú évek óta a Britannicához hasonlítják, azonban már jó ideje körülbelül azonos arányban található hiba a két enciklopédiában, hiába a profi-amatőr ellentét, a közösség figyelme és precizitása pontossá tette a Wikipediát.

Kicsi online forgalom

A profi tudásbázis hatékonyságán is van még mit javítani, ugyanis hiába van havonta a weben 1,2-1,5 milliárd olyan keresés, ami olyan tartalomra, tudásra irányul, ami ott is megtalálható, mégis ezeknek a kereséseknek alig fél százaléka, azaz körülbelül 7,5 millió landol a Britannica oldalain. A cég ennek ellenére nem szomorú, az alacsony forgalom ellenére nyereségesen tud üzemelni. A nyomtatott változat elhagyása mellett fontos változás viszont, hogy a jövőben sokkal több szabadon elérhető tartalmat tesz közzé online, amivel odaszoktatná a csak esetenként tudásra szomjas olvasókat is.

A Wikipedia modelljéből ezen túl is vett már át a Britannica Online, egy ideje már az olvasók is javasolhatnak változtatásokat, írhatnak szócikkeket, de itt a jóváhagyás nem rendszeres önkénteseken múlik, hanem továbbra is a professzionális szerkesztőkön.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Jelenleg félmillió háztartásnak van teljes előfizetése az Encyclopaedia Britannica online verziójára, illetve több mint 100 millió további embernek van még hozzáférése valamilyen iskolán vagy könyvtáron keresztül. Várhatóan a következő években az online verzió jelentősen bővül és fejlődik, ami minden szempontból örvendetes. A tudományos minőségű információ elérhetősége sokkal több ember számára lesz kézzelfogható, sokkal gyorsabb, frissebb adatbázisból dolgoznak majd azok is, akik eddig a nyomtatott verziót preferálták. Arról nem is beszélve, hogy sokkal kényelmesebb, univerzálisabb - és még fákat sem kell kivágni miatta. Maximum azokat éri sérelem, akik látványos lakásdekorációként tekintettek a sorozatra, de ők legfeljebb megtartják a már megjelent példányokat.

Saját magán bárki észrevehette az elmúlt 15 évben, hogy például egy idegennyelvű szó keresésekor már nem áll fel és nyúl a nagyszótárért, hanem valamelyik webes adatbázisba pötyögi be a keresett kifejezést akár PC-n, akár mobilon. Emellett az elektronikus könyvolvasók és a tabletek terjedésével is értelmüket vesztették a nyomtatott tudásbázisok, a kereshetőség, frissíthetőség és a helytakarékosság, illetve az alacsonyabb ár mind a papír ellen szól. Egy regényt még talán érdemes papíron olvasni, de az Amazon modelljét figyelve úgy tűnik, hogy a puha kötésű könyvek piacát is teljesen képes megölni az e-reader.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról