Szerző: Dojcsák Dániel

2011. július 12. 12:59

Összeolvadhat a Gmail és a Google+

A Google+ minden napra tartogat izgalmas híreket, igaz, a legtöbb esetben csak morzsák ezek - a Gmail erősebb integrációja viszont érdekes lehetőségeket rejt.

Mark Striebeck, Google-mérnök, egy publikus Google+ üzenetben jelentette be, hogy hamarosan bemutatják a Gmail közösségi rétegét, amivel az e-mailt tenné a webes óriás könnyebben kezelhetővé, jobban összeköthetővé a közösségi hálózatokkal. Striebeck azt a kérdést is feltette a posztját olvasó felhasználóknak, hogy szerintük hogyan lehetne a Gmailbe integrálni a Google+ funkciókat a legjobban, hogyan lehetne a Gmail koncepcióját úgy megspékelni a közösségi megoldásokkal, hogy maga a levelezés is egy jobb élmény legyen.

Kívánságműsor

Striebeck csoportjával már bizonyára dolgozik ezen a feladaton, és a Google+ közösségét is kihasználva holnap magyar idő szerint hajnal 6 és 8 között hat 15 perces Hangout meetinget tart, amin 50 szerencsés, illetve tehetséges jelentkező is részt vehet. A félig nyílt ötletelés nem idegen a mobilos és a webes fejlesztői világban, sokan vallják, hogy egy irányt meghatározva, a felhasználók minél aktívabb bevonásával érdemes finomítani egy terméket vagy funkciót. Vélhetően a Google mérnökök azért figyelembe veszik majd azt is, hogy a Google+ jelenlegi közönsége még nem az átlag internetező fenotípusa, s a geekek igényei sokszor teljesen befogadhatatlanok egy egyszerű felhasználó számára.

A jelenlegi visszajelzések alapján a felhasználók annak örülnének a legjobban, ha az értesítések oda-vissza működnének a szolgáltatásokon keresztül és a Google+ felületén is látszanának az új levelek. Jelenleg ezt egy böngészőbe épülő kiegészítővel már el lehet érni, de nyilván szerencsésebb lenne egy beépített, böngészőfüggetlen megoldás erre. Így a felhasználók valószínűleg szívesebben tartanák előtérbe a Google+ ablakot és nem a Gmailt, mint eddig.

Kényelmetlen a több fiók

Egy másik felhasználó arra panaszkodik, hogy kényelmetlen két külön Google+ fiókot fenntartani azért, mert van egy munkahelyi és egy személyes Gmail-fiókja. Jó lenne, ha a Google+-hoz hozzá lehetne kötni több Gmail-címet, Apps-fiókot is, s az ottani névjegyzékeket is lehetne együtt kezelni, de mondjuk külön körökbe rendezni. Megint másik ötletelő szerint jobban kellene kezelni a névjegyzékeket, a csoportokat és a köröket ahhoz, hogy az erősebb integráció létrejöhessen. Nem biztos, hogy a levelezésünkben felbukkanó címeknek és egy élő kapcsolati hálónak sok köze van egymáshoz, de fontos, hogy egy egyesített, jól menedzselhető névjegyzék legyen az egész portfólió mögött a Google+-tól a Gmailen keresztül az Androidig.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Szkeptikus vélemények is feltűnnek, többen említik, hogy a Google+ profil publicitása nem szabad, hogy az e-mail cím személyes voltát veszélyeztesse. A Google Buzz kapcsán éppen ez volt a legnagyobb hiba, most látszik, hogy óvatosabb a Google, de egyelőre a Google+ rendszerében továbbra is a Gmail-cím az azonosító. Márpedig a Google+ és a Gmail összegereblyézése éppen a Buzz legkínosabb esetének irányába mutat, a fejlesztőknek észnél kell lennie, hogy ne fussanak bele megint hasonlóba.

Gyorsan növekszik a felhasználói létszám

A Google+ töretlenül igyekszik előre, különböző kalkulációk szerint már 5-10 millió felhasználó lehet jelen a rendszerben. A HWSW saját tapasztalatai szerint az elmúlt napokban majdnem mindig megnyitott meghívás miatt elkezdtek özönleni a felhasználók, akik egyébként Gmail-címmel már rendelkeznek. A hazai közösségben erős a Twitteren is jelen levő keménymag jelenléte, de mostanra már több ezer magyar bukkant fel az új közösségi oldalon.

Az igazi robbanás akkorra várható várjuk, amikor a Google teljesen eltörli a meghívásos rendszert, vagy ha nem korlátozza a regisztrációk számát, illetve a többi webes termékkel való integráció is bizonyára nagyon meredek növekedést fog okozni. Az a tény, hogy a levelezőben, Readerben, Picasában és a többi felületen is jelen van a fekete sáv jobb oldalán a Google+, illetve a nem tagok felé is indítható megosztások e-mailben való kiküldése biztossá teszi, hogy a felhasználói számmal nem lesznek gondok.Jelenleg a becslések szerint körülbelül 250 millió Gmail-fiók van használatban, ami elegendő lehet egy Facebook-alternatíva indításához. A Google+ előretörésének nagy vesztese lehet akár a Yahoo!, akár a Hotmail - Ha komoly népszerűségre teszt szert a Google+, akkor bizonyára sokan migrálják majd át levelezésüket is valamely egyéb ingyenes rendszerből.

Közben várjuk még a Google+ API-k bejelentését is, amiről az elmúlt napokban új információk nem kerültek napvilágra, továbbra is az a mondás járja, hogy hamarosan bemutatja őket a Google. Addig is külső alkalmazások és aktív kötések harmadik szolgáltatással nincsenek, maximum felhasználói scriptekkel és böngésző kiegészítőkkel lehet turbózni a felületet és a funkciókat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról