Szerző: Bodnár Ádám

2011. május 18. 10:36

Az autóipar felé robog az NNG

Teljes sebességgel az autóipar felé száguld az NNG, korábbi nevén Nav N Go. A navigációs szoftvereket fejlesztő vállalat nemrég zárt le egy másfél éves projektet, amelynek eredményeképp 2012-ben világszerte több százezer autó kerülhet a piacra NNG navigációs szoftverrel.

Autóipari beszállítóként képzeli el jövőjét az NNG, ennek jegyében teljes átalakuláson esik át a cég, hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. Ez a folyamat 2010-ben kezdődött és eddig összesen 490 millió forintot fektetett a területbe a vállalat, amelyből 149 millió forint uniós (KMOP) támogatásként. Az erőfeszítések eredményeképp a vállalat az egyik vezető autós elektronikai vállalatnak leszállította navigációs szoftverét.

Technológiai kihívások

Az autóiparban meghatározó trend a beépített navigáció megérkezése a közép és az alsó kategóriába is, megfizethető áron - a "navi" hamarosan ugyanúgy minden autó alapfelszereltségét fogja képezni mint az elektromos ablak vagy a légkondicionáló. Ebben a szegmensben, vagyis a kedvező árú berendezésekben szeretne megkapaszkodni az NNG, amelyhez az alapot a PND-ken már bizonyított, jól skálázható, megjelenés és funkcionalitás terén is testre szabható iGO motor biztosítja - mondta a HWSW-nek egy tavalyi interjúban Szilágyi Zoltán termékmarketing-vezető.

Az autóba épített navigációs rendszerekkel szemben azonban teljesen más elvárások vannak mint a PND-ken vagy a mobilokon futó programokkal, magyarázta a tegnapi rendezvényen Fülöp Miklós technológiai igazgató. Az NNG által megcélzott low-cost és ultra low-cost szegmensekben a költségtakarékosság jegyében igen gyengék a fedélzeti multimédiás hardverek (nem ritka a 400 MHz-es ARM processzor), ráadásul azoknak a navigáció mellett más feladatokat is el kell látniuk, például a zenelejátszást - az NNG által fejlesztett motoron sokat kellett optimalizálni, hogy ne használjon túl sok erőforrást. Mindezek mellett el kellett érni azt is, hogy a navigációs szoftver néhány másodperc alatt elinduljon és az útvonaltervezésre is rövidebb idő áll rendelkezésre mint egy PND-n vagy egy mobilon - mondta Fülöp Miklós.

iGO motor QNX-en

Az NNG navigációs motort az autóiparban való megjelenéshez portolni kellett QNX-re is, amely a legszélesebb körben elterjedt megoldás ezen a területen. A valós idejű QNX operációs rendszer rendkívül alacsony és kiszámítható késleltetéssel szolgálja ki a futó alkalmazások erőforrásigényeit, és garantálni igyekszik azok zavartalan futását - ezt a QNX mikrokernel architektúrája, a Neutrino az erőforrások, akár teljes processzormagok szálakhoz rendelésével is képes elérni. A QNX közel 200 különféle autómodell fedélzeti számítógépét hajtja meg, de megtalálható például a Cisco csúcskategóriás routereiben is.

Fel kellett készíteni a navigációs motort a multi-szenzoros érzékelésre is, hogy ne csak a GPS műholdjel, hanem más információk alapján, például az autó pillanatnyi sebessége és a kormányelfordulás szöge segítségével is meg tudja határozni a jármű helyzetét, haladási irányát és sebességét - ez főképp akkor jön jól, ha nincs GPS-vétel, például alagutakban. Fontos elvárás az autós navigációs szoftverekkel szemben az is, hogy integrálódni tudjanak az autó többi rendszerével: mivel az NNG csak a navigációs motort szállítja, fel kell készülnie arra, hogy például a hangutasításokat ne saját maga "olvassa fel", hanem adja át az autó központi beszédszintetizátorának, vagy hogy a navigációs utasításokhoz tartozó ikonokat el tudja helyezni egy másik szoftver által kirajzolt képre is. Ehhez olyan API-kat fejlesztettek az NNG-nél, amelyeken keresztül elérhető a szoftver funkcionalitásának jelentős része.

Nehezebb üzlet

Az autóiparban az üzleti modell is teljesen más mint a PND-vagy a mobilpiacon, mondta Fülöp Miklós. A fedélzeti elektronikai rendszerek fejlesztése szinte párhuzamosan zajlik az autókkal, így  projektek sokkal hosszabb kifutásúak, akár több évesek is lehetnek, amelynek jelentős részét a tesztelés, minőségbiztosítás teszi ki. Késni vagy hibázni nem lehet, mivel a problémák óriási kárt okoznak az autógyártóknak - ha az elektronikai rendszerrel kapcsolatos gondok miatt egy modellt csak késve lehet piacra dobni, vagy egy utólag felfedezett hibát követően esetleg vissza kell hívni, a beszállító biztos lehet benne, évekig vagy évtizedekig nem kap új megrendeléseket az adott autógyártótól.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az NNG nem az autógyártókkal áll kapcsolatban, hanem egy nagy autóipari elektronikai beszállítóval, amely különböző autógyártók különböző típusainak a fedélzeti elektronikai rendszerét szállítja. Ilyen cég számos van a világon, az ismertebbek közé tartozik a Bosch, a Continental Systems, a VDO, a Delphi, a Pioneer és az Alpine - hogy az NNG melyikükkel szerződött le, vagy hogy melyik autókba kerül NNG navigáció, azt (egyelőre) szigorú titokként őrzik. 2012-ben érdemes lesz az újautó-kínálatot fürkészni, több modellben is ott dolgozik majd az NNG által fejlesztett navigációs motor - de egyáltalán nem biztos, hogy könnyen rá lehet ismerni, mivel a menürendszert és a kinézetet is az autógyártó egyedi igényeihez alakítják.

Pár éven belül innen jöhet a bevétel fele

Szombathelyi Péter, az NNG operatív igazgatója szerint 3-4 év múlva a bevétel több mint fele már az autóiparból folyik be. Ez egyben azt is jelenti, a PND-s és okostelefonos navigáció nem kap már akkora hangsúlyt, mivel a rendelkezésre álló erőforrások végesek és a legnagyobb megtérülésüket az autóiparból várják a vezetők. Persze a szoftver mobil verzióját továbbra is fejleszti a cég, mivel még mindig vannak nagy megrendelők, amelyek látnak fantáziát a PND-kben, és az iGO iPhone-on futó verziója is keresett termék az App Store-ban. A közeljövőben pedig az autós "after-market", tehát üzletben megvásárolható fejegységektől várnak nagy növekedést a cég vezetői, az NNG itt is számos vállalat beszállítójaként van jelen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról