Szerző: Bodnár Ádám

2011. május 12. 07:10

Június közepén érkezik a Chrome OS

Június közepétől kaphatók az első Chrome OS-t futtató gépek, elsőként a Samsung és az Acer kínálatában.A webcentrikus operációs rendszer a tavaly decemberi előzetes óta médialejátszót, fájlkezelőt és USB-támogatást is kapott, sokkal jobban használhatóvá vált.

Majdnem egy éves késéssel, de végül megjelenik a Chrome OS. A Google IO konferencia második napján a vállalat közölte, az első készülékek június 15-én lesznek megrendelhetők az Egyesült Államokban és további hat nagy európai országban (Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország).

Sokat változott a Chrome OS, mióta nem láttuk

Aki nem emlékezne: a Chrome OS-t egy évvel ezelőtt mutatta be a Google, azt ígérve, hogy 2010 őszére elkészül. A vállalat egy olyan platformot álmodott meg, amely teljesen webcentrikus, a Chrome OS-en nem fut semmilyen alkalmazás, csak a böngésző, amelyből webalkalmazások érhetők el. Ennek a megközelítésnek számos előnye van: a rendszerindítás mindössze 8 másodpercet vesz igénybe, az adatok nem helyben tárolódnak, nem kell szoftvereket telepíteni és karbantartani, az operációs rendszert pedig automatikusan, észrevétlenül frissíti a Google, hasonlóan a Chrome böngészőhöz.

Tavaly ősszel a végles Chrome OS helyett csak egy előzetest adott ki a Google, amelyet a HWSW is kipróbált a fejlesztők által elérhető CR-48 gépen. A rövid ismerkedés után úgy gondoltuk, a Chrome OS abban az állapotban nem jó igazán semmire - valószínűleg mások is így látták ezt, mivel a Google fél év alatt pont azokat a hiányosságokat foltozta be, amelyek miatt joggal érte kritika a platformot - zenék, filmek lejátszása,  fájlkezelés és USB-támogatás. A Chrome OS-be bekerült egy médalejátszó és egy fájlkezelő - utóbbihoz a Google fejlesztett egy API-t is, amin keresztül a webalkalmazások képesek elérni a gépen tárolt fájlokat, így könnyen fel lehet tölteni őket a megfelelő webtárhelyre, a képeket például a Picasára, a szöveges dokumentumokat vagy táblázatokat pedig a Google Docs-ba  A legfontosabb alkalmazások (Gmail, Google Calendar, Google Docs) Internetkapcsolat nélkül is működnek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Google két nagy PC-gyártóval állapodott meg elsőként Chrome OS-alapú gépek forgalmazásáról. Június 15-étől rendelhető a Samsung 12,1 hüvelykes laptopja, illetve az Acer 11,6" modellje - mindkét gépben Intel Atom processzor dolgozik, kevesebb mint 1,5 kilogrammot nyomnak, 6-8 órát működnek egy akkumulátor-töltéssel és elérhetők Wi-Fi és 3G vezérlővel is. A készülékeket az Egyesült Államokban az Amazon és a Best Buy forgalmazza, az árak kiviteltől függően 349 és 499 dollár között változnak. Európában hat nagy országban lesznek kaphatók a gépek, de árakat nem közölt a Google.

A vállalat nem csak a fogyasztókat, hanem az intézményeket és a cégeket is meg szeretné nyerni a Chrome OS-nek. Ennek érdekében a platformhoz készített egy webes felügyeleti konzolt, amelyről a rendszergazdák távolról kezelhetik a gépeket, például felhasználókat menedzselhetnek, csoportokat és házirendeket hozhatnak létre, vagy engedélyezhetik, illetve tilthatják bizonyos alkalmazások futtatását. A Chrome OS-szel ellátott vállalati gépeket a Google szolgáltatásként kínálja, vagyis a hardvert és a szoftvert sem kell megvásárolni, a komplett rendszert havi 28 dollárért lehet "bérelni", amiben benne van a teljes támogatás és a meghibásodott eszközök cseréje is. Oktatási intézmények és kormányzati szervek ennél olcsóbban, havi 20 dollárért juthatnak hozzájuk, természetesen az ár felhasználónként értendő. Vállalati használatra egy Atom-alapú mini desktop gépet is szállít majd a Google, amely méreteit és formáját tekintve a Mac minire hasonlít.

Angry Birds a Chrome Web Store-ban

A Chrome OS-en bármilyen webalkalmazás képes futni, de a Google létrehozott egy saját alkalmazás-piacteret is, a Chrome Web Store-t, ahol a kimondottan Chrome-ra írt programokat gyűjti. Ezek jó része is képes offline futni, például az Angry Birds is, amely most webalkalmazásként is megjelenik, kihasználva a modern böngészőkben rejlő lehetőségeket, amilyen a grafikus gyorsítás. Az Angry Birds fejlesztője,a Rovio kimondottan a Chrome-felhasználók részére egyedi pályákat is készített, amelyeken a böngésző emblémájából álló pályaelemek kaptak helyet.

A Web Store kapcsán a Google IO legfontosabb híre, hogy elindult egy fizetési API, amelyet a fejlesztők könnyen beépíthetnek a programjukba (egyetlen sort kell a kódhoz adni), ezzel anélkül tudják alkalmazásukat értékesíteni, hogy a felhasználónak el kellene hagynia a programot. A Google a tranzakcióért mindössze a vételár 5 százalékát kéri el, vagyis 95 százalék a fejlesztőnél marad - a webes Angry Birdsben ezzel a módszerrel lehet a mindent leromboló "Mighty Eagle" madarat megvásárolni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról