Szerző: Gálffy Csaba

2011. január 20. 12:45

A vártnál is jobban ment az IBM-nek

Bár a szolgáltatások ágazata stagnált, a hardver- és szoftverdivízió teljesítményének köszönhetően túlszárnyalta az elemzői várakozásokat az IBM negyedik negyedéves eredménye. Jól teljesítettek a fejlődő piacok, Európát azonban még mindig sújtja a válság.

Európa még érzi a válságot

Rekordbevételt ért el a Nagy Kék 2010 utolsó negyedévében, a teljes forgalom 29 milliárd dollárt tett ki, ez 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A nettó profit 9 százalékos éves növekedéssel 5,3 milliárd dolláros rekord lett. A legnagyobb bővülést a mainframe rendszerek érték el, a System z-k eladásából származó bevétel 69 százalékos növekedést, az eladott összteljesítmény (MIPS) pedig 58 százalékos növekedést ért el. A szolgáltatások nem mentek túl jól, a meglehetősen harmatosnak számító 2009-hez képest csak 2 százalékos növekedést tudtak elérni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A földrajzi régiók között jelentős különbség mutatkozott a növekedés ütemét tekintve. A fejlődő piacok sorozatban produkálták a kétszámjegyű bővülést, a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) például 17 százalékkal nőttek. Ezzel szemben az európai vásárlók még mindig óvatosak, az eladások csak 4 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit.

Jól fogytak a hardverek és szoftverek

A szolgáltatások ágazata nem mutatott jó teljesítményt, globálisan mintegy 2 százalékos volt a bővülés mindössze. A szoftverekből származó bevétel 7 milliárd dollár lett, ami 8 százalékos növekedést jelent éves szinten. A kulcsfontosságúnak tartott köztesréteg-szoftverek (WebSphere, Information Management, Tivoli, Lotus, Rational) forgalma a negyedik negyedévben  15 százalékkal, 4,7 milliárd dollárra nőtt.

A hardverrészleg növekedését az x86-os szerverek és a mainframe-ek eladásai hajtották. A System z-k eladásai 69 százalékkal növekedtek, valószínűleg a nyáron piacra dobott System z196-nak köszönhetően, a System x rendszerek forgalma pedig 18 százalékkal nőtt. A Power-alapú rendszerek piaca gyakorlatilag stagnált, 2 százalékos növekedést mutatott be, a tárolórendszerek pedig 8 százalékkal nőttek. Jól szerepelt a bolti terminálok ágazata is, itt 26 százalékos volt a bővülés.

Összességében rendkívül jó évet zárt az IBM: az összbevétel hajszállal maradt 100 milliárd dollár alatt, ami 4 százalékos növekedést jelent 2009-hez viszonyítva. A vállalat már a hetedik egymást követő évben tudta növelni a profitmarzsot, ez a mutató tavaly 46,1 százalék lett. Ennek megfelelően az éves nettó profit rekordmértékű, 14,8 milliárd dollár, ez 10 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva.A bejelentésre a piac pozitívan reagált, az eredmények közlése után a részvények enyhén emelkedni kezdtek, a zárás utáni forgalomban 2 százalékkal drágultak az IBM papírjai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról