Szerző: Koi Tamás

2010. október 19. 12:34

Szolgáltatói telefonkínálat - beszédes különbségek

Látszólag nincs könnyű dolga ma annak, aki még nem kötelezte el magát egyetlen mobilszolgáltató mellett sem: a választást több tényező befolyásolhatja, ilyen többek közt a készülékválaszték, vagy az elérhető tarifák kínálata. Előbbi területen igen jelentősek a különbségek a három hazai szolgáltató közt.

A szolgáltatóknál kapható, ártámogatott telefon egyszerre áldás és átok egy operátor számára. Áldás, hiszen az olyan, nagy presztízsértékű készülékek, mint például az iPhone, sok ezer, tízezer ügyfelet szerezhetnek önmagukban, és átok, hiszen az ártámogatás a jellegéből eredően pénzt vesz ki a szolgáltató zsebéből - cserébe azt lehet remélni, hogy az ügyfél által igénybe vett szolgáltatásokból származó bevétel ellensúlyozza a mérleget. Vannak szolgáltatók, akik korábban már megégették a kezüket a túlságosan nagy választékban és nagy kedvezménnyel árult mobilok miatt, mások a központosított, nemzetközi beszerzési/logisztikai csatornák előnyeit élvezik.

Kicsi, olcsó, okos, drága

Elmondható, hogy ma Magyarországon aki egy egyszerű, alapfunkciókkal rendelkező mobilra vágyik, és a készüléket szolgáltatójától kívánja beszerezni, gyakorlatilag bármelyik hazai cég választékában talál magának bőséggel csemegézni valót. Az, hogy a Telenor, a Vodafone és a T-Mobile készülékkínálata közt jelentős különbségek tapasztalhatók, leginkább a nagy értékű, mindentudó okostelefonok megjelenésével (illetve hiányával) vált sokak számára nyilvánvalóvá itthon.

Ehhez kapcsolódó jeles esemény volt például az iPhone 3G hazai megjelenése: Mivel az Apple okostelefonjára exkluzív forgalmazási jogot kapott a T-Mobile, a másik két szolgáltató ügyfelei csak kerülőutakon, és jóval drágábban juthattak hozzá a hőn áhított készülékhez. Bár exkluzív szerződések mindhárom szolgáltatónál voltak, vannak és lesznek, az iPhone elsőként irányította rá a figyelmet arra, hogy ha mobilszolgáltatót választunk, azzal jó eséllyel behatároljuk készülékvásárlási lehetőségeinket is.


HWSW-grafika, Forrás: mobilszolgáltatók

A három hazai operátor kínálatát elemezve kijelenthető, hogy a telefonválasztékot tekintve azok a cégek tudnak szélesebb portfólióból kínálni termékeket, amelyek stabil és kiterjedt nemzetközi háttérrel rendelkeznek. A mobilszolgáltatóknál kivétel nélkül központosított beszerzést alkalmaznak, vagyis az elérhető típusokról (és többnyire az árakról) az anyacégek és a készülékgyártók közt kötött szerződések rendelkeznek: nem mindegy, hogy mekkora piacon van jelen az adott cég, vagyis potenciálisan hány ügyfelet ér el, azaz mekkora nemzetközi befolyással rendelkezik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Telenor esetében a készülékválasztékot illetően döntő előrelépésnek értékelték a cégvezetők a szolgáltató tavaszi névváltását. A norvég csoporthoz tartozó leányvállalat jelenleg is azt kommunikálja, hogy mióta Pannonról Telenorra változott a brand, még több "jó készüléket" kínál ügyfeleinek. A cég kínálatában a HWSW statisztikái szerint ezzel együtt is komoly lyukak tátonganak, így több készülék késve jelenik meg a szolgáltatónál, illetve vannak olyan márkák, melyek egyáltalán nem szerepelnek az aktuális kínálatban.

Teljes szolgáltatói készülékkínálat, db (HWSW-grafika)

A szolgáltató például jelenleg egyáltalán nem kínál új és meglévő ügyfeleinek LG és Sony Ericsson márkájú mobilokat, ezzel együtt a Windows Phone 7 operációs rendszerre épülő okostelefonok, valamint az iPhone is utoljára jelennek meg itthon a Telenornál. A cég sajtóosztályától azt az információt kaptuk, hogy a helyzet a negyedik negyedévben javulni fog, így minden, jelenleg hiányzó márka képviseltetni fogja magát a kínálatban, illetve kapható lesz a Telenornál is két Windows Phone 7-re épülő mobil, a Samsung Omnia 7, illetve az LG Optimus 7 is.

Nevető harmadik

A mobil hangpiac harmadik helyén álló Vodafone bizonyos szempontból a legerősebb kínálattal rendelkezik hazánkban. A cég minden ismert készülékgyártótól tart mobilokat, ráadásul a Vodafone-nál található a legtöbb saját márkás megoldás, melyek többnyire az alsóbb árszegmensben nyújtanak sok ügyfél számára alternatívát. A saját márkás mobilok további előnye, hogy a készülékek a tömegtermelés miatt rendkívül olcsón kerülnek a szolgáltatóhoz, így könnyű olyan akciókat építeni rájuk, mint amilyent idén nyáron is láthattunk a Sziget fesztivál idején (Szigetfon).


Hagyományos készülékek, db (HWSW-grafika)

Feltűnő ezzel együtt, hogy míg a Telenor kínálatában szerepel a legkevesebb okostelefon, addig a Vodafone aktuális választéka tartalmazza a legtöbb ilyen készüléket, ami hosszú távon előnyére válhat a cégnek a mobiladat-piacon folyó küzdelem során. Másfelől ezeket a megoldásokat rendszerint nagyobb értékű szolgáltatásokkal tudják párosítani az operátorok, vagyis bevételi oldalon is pozitív hatása lehet a bővebb kínálatnak.


Okostelefonok, db (HWSW-grafika)

Mit tekintünk okostelefonnak?

Értelmezésünk szerint minden olyan készülék okostelefon, mely a széles körben elterjedt szoftverplatformok egyikére épül (Symbian, BlackBerry OS, Android, iOS stb.).

Kijelenthető, hogy ma Magyarországon a legszélesebb készülékkínálattal a T-Mobile rendelkezik, ami a cég ügyfélbázisának méretéből, illetve az anyacég pozíciójából eredően kevéssé meglepő. A T-Mobile kínálatában ettől függetlenül akadnak foghíjak, így a szolgáltató például egyáltalán nem forgalmaz Motorola és HTC mobilokat, kurrens választéka azonban így is csaknem nyolcvan telefonból áll.

A T-Mobile a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként kínált kamatmentes részletfizetési opciót a drágább mobiljaira, melyet a vásárlók többnyire ki is használnak, ha amúgy is hűséget vállalnak az előfizetésre. Hasonló, 0 százalékos THM-mel rendelkező részletfizetési konstrukció augusztus óta a Vodafone-ügyfelek számára is elérhető. A Telenornál október 31-től megszűnik az eddigi részletfizetési konstrukció, de lesz helyette új, ennek részletei azonban egyelőre nem nyilvánosak.

Bár a részletfizetési konstrukciókat külön kerestük, jelenlegi piacfelmérésünk szándékosan nem terjedt ki a készülékek fogyasztói árára. Tekintve, hogy a szolgáltatók különféle tarifákkal más-más áron kínálják a telefonokat, a szolgáltatások tartalma pedig többnyire eltérő a cégeknél, ezért nehéz igazságos összehasonlítást végezni. Az mindenesetre kijelenthető, hogy ma Magyarországon legtöbbször megéri szolgáltatótól vásárolni, a legtöbb előfizető számára a hűségszerződés nem jelent valódi béklyót, ezzel együtt egyik nyilvánvaló előnye, hogy cserébe olcsóbban vásárolhat, vagy válthat készüléket az ügyfél.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról