Szerző: Koi Tamás

2010. október 11. 11:40

Mi lesz a veszteséges Hello HD sorsa?

Nehéz helyzetbe került a hazai műsortovábbítási piac egyik műholdas tévészolgáltatása, a Hello HD. A működtető cég óriási veszteséggel üzemel, a tulajdonosok most új területek felé nyitnának, de a szatellites platform jövője így is kétséges.

Vezetékes internetszolgáltatást és telefonszolgáltatást is árul október elsejétől Hello Digital néven az angol Watchcable tulajdonában álló Hello HD Kft. Ugyanez az érdekeltségi kör indította útjára Magyarországon 2008 tavaszán a Hello HD műholdas szolgáltatást, melynek nem áll túl jól a szénája: az ügyfelek száma jóval elmarad a várttól, és a jelek szerint dugába dől a cég korábbi terve is, mely a mikrohullámú rendszerben működő Antenna Digital előfizetőinek műholdra terelésével kalkulált.

A 2008-ban alapított HD Platform Kft. Hello HD műholdas szolgáltatása megjelenése idején rendkívül vonzó konstrukciókkal és technológiával próbálta a prémium tévészolgáltatások iránt érdeklődő előfizetőket megnyerni magának. A kizárólag műholdas technológiával foglalkozó, a Eutelsat műholdján sugárzó cég kezdetben hét HD-s csatornát kínált ügyfeleinek, ami akkor messze több volt annál, amit a konkurencia ajánlott, a nagyfelbontású adók választéka ezzel együtt most is a Hello HD-nál a legjobb az országban működő szatellites platformok közül.

Nem bírták anyagilag

A műholdas műsortovábbítás, valamint a műszaki háttér felépítése és folyamatos karbantartása azonban olyan komoly költségeket jelentett, amit nem tudott bevételi oldalon ellensúlyozni a cég. A szolgáltatás ismertsége is elmaradt a várttól, hiányoztak az országos médiakampányok, promóciók, miközben a konkurencia (T-Home, UPC, Digi) folyamatosan bombázta a potenciális előfizetőket ajánlataival A HD Platform Kft. ezért már működésének első évében közel hétszázmillió forintos veszteséget termelt, teljesen felélte a vagyonát, és tavaly év végére több mint nyolcszázmillió forintos tartozást halmozott fel - főként a műholdas műsortovábbító felé. A tulajdonos mostanra döntéskényszerbe került: vagy tőkét emel, vagy megszünteti a cég működését, és az előfizetőket más céghez menekíti át.

Ez a cég lehet a szintén az angol Watchcable tulajdonában álló, tavaly év végén alapított Hello HD Kft, mely március 1-től megszerezte az Antenna Hungária tulajdonában álló, Budapest körzetében működő Antenna Digital mikrohullámú szolgáltatást annak nagyjából 37 ezres ügyfélbázisával együtt. Úgy tudjuk, hogy a tulajdonosok azzal kalkuláltak, hogy az előfizetők jelentős részét sikerül a mikrohullámú platformról műholdra átterelni, ezzel a műholdas szolgáltatás alig néhány ezres előfizetői körét jelentősen feldúsítva gazdaságosabban lehetett volna üzemeltetni a platformot.

Mára nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a törekvés további olyan, jelentős beruházásokkal járna (új set-top boxok, antennák beszerzése, felszerelése stb.), melyet nem tud finanszírozni a tulajdonos, a Hello HD Kft. helyette most csomagolt telekommunikációs szolgáltatásokat kínál új és meglévő ügyfeleinek Hello Digital néven. A Hello Trio és Hello Duo csomagot a tévészolgáltatás mellett DSL-alapú vezetékes internetszolgáltatást, valamint telefonszolgáltatást nyújtanak egyszerre, intő jel ugyanakkor, hogy ezek a műholdas Hello HD ügyfeleknek nem, csupán a mikrós előfizetőknek érhetők el.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az egybecsomagolt Hello Digital szolgáltatások ennélfogva kizárólag a Budapesten és vonzáskörzetében élők számára érhetők el, ugyanakkor szolgáltatói területtől függetlenül, vagyis az Invitel, UPC (Monortel) és a Magyar Telekom területein élő előfizetők egyaránt igényelhetnek vezetékes szolgáltatást a cégtől. A HWSW úgy tudja, hogy a Hello HD Kft. nem közvetlenül az inkumbens szolgáltatóktól, hanem egy nagykereskedelmi partnertől, a Business Telecom Kft.-től (Btel) vásárolja a vezetékes szolgáltatásokat.

Tavasszal még optimisták voltak

Szabó Péter, a cégtől azóta távozott ügyvezető idén áprilisban az Antenna Digital felvásárlásával kapcsolatosan még optimistán nyilatkozott a HWSW-nek: "Most már azon a szinten vagyunk, akiket jegyeznek. Ahhoz, hogy még jobb pozícióba kerüljünk, a bűvös százezres ügyfélszámot kell átlépnünk." A Hello HD-nál akkor még azt remélték, hogy ez az ügyfélbázis-növekedés - újabb cégvásárlásokkal - akár egy éven belül is realizálható lehet. A növekedés ehhez képest messze elmaradt a várakozásoktól, a Hello HD-nak a hírközlési hatóság legfrissebb, júliusi statisztikái szerint mindössze 2370 ügyfele van, az Antenna Digital szolgáltatást igénybe vevő háztartások száma pedig alig lépi át a 33 ezret.

A rosszul teljesítő műholdas üzletág számára ezzel együtt kiutat jelenthet az is, ha egy a magyar piacra újonnan belépő, vagy régóta jelen lévő, de más telekommunikációs profillal rendelkező cég megvásárolja az üzemeltetés jogát és az ügyfélbázist. Ilyen műholdas szolgáltató lehet a több európai országban jelen lévő brit BSkyB, vagy éppen a magyar piac felé nyitó cseh-szlovák Skylink, de az Invitel, vagy akár a Telenor és a Vodafone is érdekelt lehet abban, hogy kitaposott ösvényt járva lépjen be a magyarországi műholdas műsortovábbítási piacra.

A műholdas platform további sorsáról szerettük volna megkérdezni a Hello HD vezetését is, egyelőre azonban nem sikerült beszélnünk a cég illetékeseivel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról