Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Magyarországon is elmondja a HP és a Microsoft, mire készülnek együtt

Bodnár Ádám, 2010. április 29. 11:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Magyarországon Drajkó László, a Microsoft vezetője és Mohai Gábor, a HP nagyvállalati termékigazgatója jelenti be a két vállalat között januárban kötött együttműködésnek a magyar ügyfeleket érintő részleteit.

hirdetés

Egy május 12-i budapesti rendezvényen árulja el a Microsoft és a HP annak az együttműködésnek a részleteit, amelyet még januárban jelentettek be. A két vállalat három évre szóló stratégiai megállapodást kötött, ennek keretében közösen fejlesztenek előre integrált vállalati informatikai megoldásokat, valamint együttműködnek a rendszerfelügyelet és a virtualizáció területén.

A HP és a Microsoft együttműködése két területre terjed ki elsősorban. Egyrészt a előre integrált és finomhangolt megoldásokat dolgoznak ki bizonyos feladatokra, kezdetben a SQL Server és az Exchange Server futtatására. A cél az, hogy a felhasználónak ne kelljen külön szervert, tárolót, hálózati berendezéseket és szoftvert vásárolnia, majd ezeket telepítenie, hanem egyszerre megkapjon mindent, a gépre telepített szoftvert, amelyet csak el kell indítania.

A vállalatok emellett szorosan együttműködnek a rendszerfelügyeleti és virtualizációs megoldások területén is. Az elgondolás szerint a windowsos környezetek menedzselésére a Microsoft System Center lesz a preferált megoldás még a HP-nál is, a vegyes adatközpontok felügyeletére a HP szoftvereit ajánlják a cégek. A Microsoft felügyeleti megoldásait és a Hyper-V virtualizációs rétegét integrálják a HP menedzsment-eszközeivel, illetve a Business Technology Optimization szoftvercsomaggal, amelynek eredményeképp a felhasználók egy olyan egységes felügyeleti megoldást kapnak, amely segítségével adatközpontjuk minden rétegét monitorozhatják, az infrastruktúrától kezdve az alkalmazásokig, sőt, egészen az üzleti folyamatokig.

A cégek kínálatában emellett megjelennek olyan csomagok kis- és középvállalatok számára, amelyek HP szervereket, tárolókat és hálózati eszközöket tartalmaznak, illetve a MIcrosoft infrastruktúra-szoftvereit (Windows, Hyper-V), a HP Insight szervermenedzsment-szoftvert, a System Center Essentialst, valamint a HP Operations Centert. Ezzel lényegében saját virtualizált adatközpont, egy privát cloud birtokába jutnak a vásárlók.

Hogy ez mit jelent a magyar vállalatok, magyar ügyfelek számára, arról május 12-én a Lurdy-házban beszél Drajkó László, a Microsoft hazai vezetője és Mohai Gábor, a HP nagyvállalati termékigazgatója. A TechNet szemináriumon emellett részt vesznek a Microsoft és a HP hazai szakértői is. Az eseményt a helyszínen, élőben lehet majd figyelemmel kísérni, de az előadások felvételei és prezentációi később elérhetőek lesznek a Microsoft TechNet oldalán . Az eseményre látogatók részletes, magyar nyelvű tananyagot kapnak a Microsoft virtualizációs és felügyeleti eszközeiről. A rendezvény részletes programja és a regisztrációs űrlap itt érhető el.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.