Százmilliónál is több Windows 7 fogyott már
Felülmúlták a várakozásokat a Microsoft negyedéves eredményei, azonban a cég nem tudta elérni a legoptimistább előrejelzéseket, így a befektetők összességében csalódottak voltak a számokkal,
A Windows 7 sikerének köszönhetően erős negyedévet zárt a Microsoft. A cég forgalma 6 százalékkal 14,5 milliárd dollárra emelkedett az első naptári negyedévre eső harmadik pénzügyi negyedévben, nettó nyeresége pedig több mint harmadával 4,01 milliárd dollárra bővült.
A világ első számú szoftvercége leginkább a Windows 7 sikerét emelte ki az eredmények kapcsán. A szoftver bemutatása óta eltelt idő alatt már 100 milliót értékesített a Microsoft, ezzel minden idők legjobban rajtoló operációs rendszere lett az új asztali Windows. A vállalat adatai szerint a világon működő PC-k 10 százalékán fut már Windows 7. "Az üzleti felhasználók is kezdik már az asztali gépeik cseréjét és a Windows 7 lendülete továbbra is tart" - mondta az eredmények kapcsán Kevin Turner, a cég operatív igazgatója. A Windows asztali változatáért felelős üzletág forgalma több mint negyedével nőtt éves szinten.

Csak enyhe bevételnövekedést tudott elérni a Servers and Tools részleg, amely a szerverszoftverekkel és fejlesztői eszközökkel foglalkozik. Ennek oka részben a szerverpiac állapotára vezethető vissza, másrészt több kulcsfontosságú termék, köztük a Visual Studio és a SQL Server megjelenése a jelenlegi negyedévre esik. Ennek ellenére a divízió bevétele 2 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban. A befektetők és elemzők részére rendezett konferenciahíváson elhangzottak szerint 20 százalékkal nőtt a System Center termékek forgalma, emellett kimondottan erős volt a virtualizáció. A cég becslései szerint az x86-os virtualizációs piacon 25 százalékos már a részesedése.
App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!A Microsoft részvényeinek árfolyama az eredmények bejelentését követően közel 5 százalékkal esett, majd némileg visszakapaszkodott, de a záróárfolyamnál még így is 1 százalékkal kevesebbet érnek a papírjai. A cég bevétele és nyeresége felülmúlta az elemzői várakozásokat, azonban a legoptimistább előrejelzéseket nem érte el. Elemzők a mutatók kapcsán azt emelték ki, hogy a céget jelenleg a fogyasztói kereslet vezeti és továbbra is homályos, hogy az üzleti felhasználók mikor kezdenek újra a Microsoft szoftvereire költeni.
A vállalat teljesítményében üde színfoltot jelentett az online részleg, amelynek bevétele több mint 11 százalékkal erősödött, a hirdetési árbevétel 19 százalékos növekedésének köszönhetően. A Bing már több mint 11 százalékos részesedéssel rendelkezik az amerikai keresőpiacon a ComScore adatai szerint, s gyakorlatilag a megjelenése óta folyamatosan növeli a részesedését. Az Online Services divízió azonban továbbra is súlyosan veszteséges, a most véget ért negyedévben 566 millió dolláros forgalomra 713 milliós mínusz jutott. A Microsoft ezen a téren sokat vár a Yahoo!-val kötött megállapodásától, amely februárban kapta meg a versenyhatóságok hozzájárulását.
Az Xboxot, a PC-s perifériákat és a Windows Mobile-t gondozó Entertainment and Devices üzletág bevétele enyhén nőtt, amely leginkább a perifériák terén elért 14 százalékos növekedésnek köszönhető. A játékokból származó bevétel 4 százalékkal csökkent, a negyedév során mindössze 1,5 millió Xbox 360 fogyott, ez 12 százalékos csökkenésnek felel meg. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy egy évvel korábban viszonylag erős időszaka volt az Xbox 360-nak, a Halo Wars érkezése megdobta az eladásokat. A divízió a tavalyi 41 milliós üzemi veszteség után most 165 milliós profitot tudott felmutatni.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.










