Szerző: Bodnár Ádám

2010. március 8. 08:49

Fejlesztők figyelem, teljesen megújul a mobil Windows

A Microsoft hivatalosan is megerősítette amit eddig csak sejteni lehetett: a Windows Phone 7 alkalmazásainak felülete Silverlight és XNA-val lehet rá fejleszteni. A korábbi verziókra írt szoftverek nem futnak.

Végre lekerült a redmondiak szájáról a lakat és már hivatalos forrásokból is olvashatók azok az információk, amelyeket a Windows Phone 7 Series bemutatása óta sejteni lehetett. A teljesen megújuló mobilos operációs rendszer mindenben szakít az elődökkel, ami egyben azt is jelenti, a korábbi generációkra írt szoftverek nem kompatibilisek.

Diszruptív innovációra van szükség

Nagy kockázatot vállal a Microsoft az új mobil Windows-zal, de nem tehet mást. A Windows Mobile felett mára elszállt az idő, a kezdetben tenyérgépekre fejlesztett operációs rendszer nemigen alkalmas a modern okostelefonok alapjául szolgálni, nehezen kezelhető, nehézkes.szoftver, gyakorlatilag csak a mobilgyártók és külső fejlesztők által ráhúzott egyedi felületek (HTC TouchFLO, SPB Mobile Shell) tartják életben. A tavaly megjelent 6.5-ös verzió csak ráncfelvarrás volt, de a problémák gyökereit nem irtotta ki, csak megpróbálta elfedni őket, kisebb-nagyob sikerrel.

Nem csak a szoftver új

A Windows Phone 7-hez teljesen új készülékekre lesz szükség, a jelenleg piacon levő mobilokat nem lehet majd frissíteni, erősítette meg korábban a Microsoft. A Windows Mobile 6.5-öt vagy korábbi verziót használóknak sem kell azonban aggódniuk, a redmondiak azt a vonalat is továbbviszik Windows Phone Classic néven és még évekig biztosítanak hozzá támogatást. A régi operációs rendszerre alkalmazások azonban nem futnak a Windows Phone 7-en.

A redmondi vállalat tiszta lapot kezdett a Windows Phone 7-tel, amely nagy lehetőség, de természetesen kockázat is egyben. A mobil Windows egyik nagy előnye a versenytársakkal szemben az évtizedes múlt, amely több tízezer szoftvert termelt ki a legkülönfélébb témákban, üzleti alkalmazásoktól a játékokig. Ennek a szoftverháttérnek búcsút int a Windows Phone 7, az örökséget továbbvinni olyan  kompromisszumokkal járna, amelyek gátolják az igazán komoly fejlődést.

Nem véletlen, hogy a mai mobil operációs rendszerek közül épp az iPhone OS és az Android tűnik a legkorszerűbbnek, hiszen egyikük sem öregebb három évnél, a Symbiannak vagy a Windowsnak csókolommal köszönhetnének. Egyiknek sincs évtizedes öröksége, amelyhez ragaszkodnia kell, nem kell sok éve született alkalmazásokkal vagy hardverekkel kompatibilisnek lenniük, nem szempont a partnerek és az ügyfelek által korábban felhalmozódott tudás értékének megőrzése.

Silverlight, XNA

A Windows Phone 7 a Microsoft legmodernebb technológiáit alkalmazza, a Silverlightot és az XNA-t, amelyek más platformokon (Windows, Xbox 360, Zune, Surface) már egy ideje elérhetők, a fejlesztők ismerik őket és a kapcsolódó eszközöket, beleértve a Visual Studiót, az Expression családot vagy éppen az XNA Game Studiót, amellyel játékok készíthetők. Ez nem mást jelent, mint hogy az eddig Silverlightra, Xbox-ra vagy Zune-ra dolgozó fejlesztők felvehetik a támogatott platformjaik közé a Windows Phone 7-et is anélkül, hogy teljesen új környezetet, nyelveket és eszközöket kellene megtanulniuk. Ha valaki nem dolgozott ezekkel a platformokkal, de a .NET-et vagy a C#-ot ismeri, annak is nyert ügye van.

Korábban a Windows Mobile-ra fejlesztők egy mindentől különböző világba csöppentek, s a más platformokon elérhető lehetőségeknek csak egy korlátozott részével kellett beérniük. A mostani lépéssel a Microsoft igyekszik konszolidálni a fejlesztési platformokat és a máshol már meglevő technológiákat kiterjeszteni a mobilokra is úgy, hogy azok funkcionalitása ne szenvedjen csorbát. Kevés jóstehetség birtokában is megjövendölhető, hogy a céghez kötődő platformok a jövőben egyre inkább egységesedni fognak és jobban átjárhatók lesznek. Egy tavalyi bejelentés szerint például idén Xbox 360-ra is megérkezik a Silverlight.

A héten San Franciscóban zajló Game Developers Conference-en és a jövő heti Las Vegas-i MIX10 konferencián a Microsoft további részletekkel szolgál majd a Windows Phone 7-ről, platformjáról, a fejlesztési lehetőségekről és eszközökről. A MIX10-en például másfél tucat előadást tart a Microsoft a Windows Phone 7-ről,

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról