Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Tizenháromra nőtt a digitális rádióadók száma

Koi Tamás, 2009. október 20. 12:27
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Egy héttel azután, hogy a Danubius Rádió bejelentette, szerepelteti műsorát a földi sugárzású digitális rádióadás kísérleti üzemében, legnagyobb konkurense, a Juventus Rádiós is közölte, hogy a platform mellé áll, mint "fejlődésorientált rádió".

hirdetés

Ezzel a Budapesten és környékén élők számára immár tizenhárom digitális rádiócsatorna áll rendelkezésre - a műsorszóró Antenna Hungária szerint az ingyenes kísérleti szolgáltatás körülbelül hárommillió magyar állampolgárt ér el. A csatornaválasztékban négy magyar közszolgálati, mától hat magyar kereskedelmi és három svájci adó szerepel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a rendszer éles, az egész országra kiterjedő kereskedelmi üzeme mikor indulhat el, a műsorszóró álláspontja szerint a cél egyelőre annyi, hogy az Antenna Hungária a kísérleti sugárzással olyan új technikai megoldást mutasson be partnereinek, a rádiós tartalomszolgáltatóknak, amelyet igénybe véve a rádiócsatornák a XXI. századnak megfelelő színvonalon és minőségben szólhatnak hallgatóikhoz.

DAB+ lefedettség
Egyelőre a fővárosra és környékére korlátozódik a lefedettség

Bár a digitális átállás a rádiózásban látszólag minden félnek (műsorszolgáltató, műsorszóró és hallgató) előnyös, egyelőre nem látszik egyik félben sem akarat arra vonatkozóan, hogy komoly összegeket invesztáljon a digitalizációba. A vevőberendezések egyelőre - elsősorban borsos áruk miatt - kevés rádióhallgatóhoz jutnak el, nem csoda, hogy a többnyire a rádióhallgatók száma után bevételhez jutó kereskedelmi rádiók mindeddig nemigen láttak fantáziát a rendszerben. A kereskedelmi adók hezitálásához hozzájárult az is, hogy a jövőbeni működési engedélyükkel kapcsolatos pályáztatás a Danubius, a Sláger és a Juventus rádiók számára még nem ért véget.

Magyarországon jelenleg 2014 végét jelölik meg a rádiózás teljes digitális átállásának céldátumaként, korántsem biztos azonban, hogy a hatóság addigra megfelelőnek találja a feltételeket ahhoz, hogy az analóg adást lekapcsolják.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.