Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

A Mac OS-be olvasztja a Windowst a VMware Fusion 3

Bizó Dániel, 2009. október 07. 14:58
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Október végén jelenik meg a VMware Fusion következő kiadása, mely valószínűleg a legnépszerűbb virtualizációs szoftver MacOS X platformon. A Fusion 3 többek közt nagyobb teljesítményt, javított grafikus támogatást és könnyebb migrációt hoz magával.

hirdetés

A VMware Fusion 3 október 27-én fog megjelenni, a frissítés ára 40 dollár, míg a teljes verzióért 80 dollárt kell majd kicsengetni. A cég állítása szerint a virtualizációs szoftvert kifejezetten Snow Leopard gazdagépekre fejlesztették, így például a hypervisor teljesen 64 bites (x86-64), és ebben a módban fut Leopard alatt is, aminek elsősorban kedvező teljesítménybeli hatásai vannak.

A Fusion 3 egyik nagy előrelépése, hogy immár DirectX 9c API-t is támogat, amivel a virtualizált Visták és Windows 7 operációs rendszerek is teljes fényükben tündökölhetnek, ugyanis megjelenhet az Aero felület. A fejlesztéseknek köszönhetően immár a DX9-es játékok vagy az 1080p videók sem okoznak gondot egy VM számára. Fejlettebb lett a vendég és gazda közti vágólap megosztás, ugyanis immár nem csak szövegeket, de grafikus elemeket is mozgathatunk a vágólapon.

A VMware fejlesztői optimalizáltak az erőforrások hasznosításán is, így csökkent a memóriaterhelés, és tipikusan mindössze 5 százaléknyi processzoridőt eszik egy nyugalmi állapotban lévő vendég Windows, közölte a cég, vagyis egy többmagos rendszeren egyidejűleg akár több Windows is futhat egymás mellett, ha bírjuk memóriával. Immár a VM-ek számára is támogatja a többmagos processzorokat, szemben a korábbi több virtuális processzor megközelítéssel, ami a Windows licencek szempontjából érdekes.

Az új szoftver igyekszik megkönnyíteni a fizikai Windows PC-kről történő migrációt is, ha valaki teljesen Macre váltana. A Mac és a Windows PC közötti hálózati kapcsolaton keresztül egy eszköz segítségével egy négyjegyű kódot generálunk a Windowson, majd a Macen futó szoftver ezt a négyjegyű kódot keresi meg a hálózaton, és egy teljesen azonos virtuális gépet épít fel - a vállalat ígérete szerint további felhasználói beavatkozás nélkül.

Amit a felhasználói szintű macesek leginkább szeretni fognak, az valószínűleg a Unity új  kiadása, mely lényegében a MacOS X-be integrálja a virtualizált Windowson futó alkalmazásokat. Ha egy Windows VM-et Unity módban futtatunk a Fusion 3 felett, akkor az megjelenik a Dockban, és akár Command + Tab kombóval át is válthatunk rá, sőt mi több, akár el is indíthatjuk a Windows alkalmazásokat a MacOS X alól.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.