2006
április

0

Elkelt az iWiW

2006. április 28. 15:37

Új tulajdonosa van a régóta létező, de csak az utóbbi időben széles körben ismertté vált hazai közösségi site-nak, az iWiW -nek. A vevő a piaci pletykák szerint a T-Online, lapunk értesülései szerint a legnagyobb hazai internetszolgáltató hétszázmillió és egymilliárd forint közötti összeget, azaz tavalyi nyereségének mintegy felét fizette ki az iWiW-ért.

0

IDC-konferencia az adattárolásról

2006. április 28. 14:56

Május 16-án érkezik Magyarországra az IDC adattárolással foglalkozó konferenciasorozata. A Közép-Európa 12 országában vendégeskedő rendezvény középpontjában az EU-tagságból következő jogszabályi változások állnak majd.

0

Az internet helyett telefonon kérik adatainkat a csalók

2006. április 28. 13:37

[News.com] Teljesen új módja bukkant fel az egyre terjedő phishing-támadásoknak, a csalók a pénzintézetek nevében kiküldött hamis e-mailekben most nem egy weboldal meglátogatására, hanem egy telefonszám felhívására buzdítják a felhasználókat.

0

Nyáron kerül piacra a Pioneer első Blu-ray-írója

2006. április 28. 12:52

Egy tajvani sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan első Blu-ray-íróját az optikai meghajtók piacán etalonnak számított Pioneer. A BDR-101A jelölésű Blu-ray-meghajtó igen borsos, 995 dolláros (~ 210 ezer forintos) áron kerül az észak-amerikai és európai boltokba a nyár folyamán. A Pioneer készüléke drágább lesz az átlagnál, a nemrég bemutatott Panasonic Blu-ray-író közel 200 dollárral olcsóbban, csak 800 dollár körüli áron lesz kapható júliustól.

0

Nintendo Wii lett a Revolutionből

2006. április 28. 11:35

[HWSW, News.com] Végre lehullt a lepel a titokzatos ködbe vesző, Nintendo Revolution néven ismert következő generációs konzol igazi nevéről. A Nintendo új játékgépének végleges neve Wii lett. A ví-ként ejtendő név a hasonlóképpen ejtendő we angol szó értelmének (mi) megfelelően a közös játékot jelképezi, a két i betű egymás mellett pedig két egymás mellett álló személyt ábrázol.

0

Kétévente mutat be új mikroarchitektúrát az Intel

2006. április 28. 10:25

Jelentős átszervezési tervet jelentett be csütörtökön az Intel részvényeseinek közgyűlésen Paul Otellini elnök-vezérigazgató. A vállalat vezetője elsősorban a szervezeti felépítést és a költségstruktúrát alakítaná át, azonban részleteket, konkrét elképzeléseket egyelőre nem közölt, mivel azok a következő 3 hónap során kerülnek kidolgozásra. Noha tegnapi bejelentésében Otellini nem említett elbocsátásokat, elemzők egybehangzó véleménye szerint ez elkerülhetetlen lesz. A vezető emellett közölte, hogy az Intel a jövőben kétévente kíván új mikroarchitektúrával piacra lépni.

0

Százezer dolláros IBM mainframe

2006. április 27. 16:22

Az IBM egy kifejezetten olcsó mainframe-et jelentett be azon középvállalatok számára, akik üzleti kritikus folyamataikat nem akarják olcsóbb szerverekre bízni, tartva attól, hogy azok nem elég biztonságosak vagy megbízhatóak.

0

Az iparnak, a hatóságoknak és a felhasználóknak össze kell fognia a nagyobb internetes biztonságért

2006. április 27. 15:43

Az interneten naponta mintegy 60 milliárd e-mail utazik, amelyek jelentős része kéretlen reklám vagy egyszerű csalási kísérlet -- mondta el egy berlini konferencián Kai-Uwe Ricke, a Deutsche Telekom elnök-vezérigazgatója, aki szerint az internetes bűnözők egyre kifinomultabb módszereket használnak és az ellenük való harcban az ipari és kormányzati szereplők, valamint a felhasználók együttes fellépésére van szükség.

0

Újabb ingyenes alkalmazás a Google-től: itt a SketchUp tervezőszoftver

2006. április 27. 15:34

A Google ma újabb ingyenes alkalmazást tett elérhetővé: a SketchUp Pro 5 fizetős, okosabb változata mellett letölthető a könnyen kezelhető tervezőalkalmazás díjmentesen használható verziója is. A SketchUp-pal tervezett házak, kertek, épületek pedig mindössze néhány kattintással áthelyezhetők a Google Earth virtuális világába.

0

Jönnek az olcsóbb ultrahordozható noteszgépek

2006. április 27. 13:15

Valószínűleg nem az Averatec lesz az egyetlen gyártó, mely komoly képességekkel rendelkező, de igen kisméretű, könnyű noteszgépet dob piacra: a vállalat AMD mobil processzorokkal szerelt, 12,1 hüvelykes, 2 kg körüli noteszgépei jóval olcsóbbak a konkurensek hasonló modelljeinél. A noteszgépek mérete és az ár fordított arányosságban áll egymással, minél kisebb, kompaktabb egy jó képességekkel ellátott készülék, annál drágább.

0

Videót is rögzít a Yahoo ingyenes médiacenter alkalmazása

2006. április 27. 11:27

Ingyenesen letölthető médiaközpont alkalmazás bétaváltozatát tette elérhetővé a Yahoo, a Yahoo Go for TV szoftver nem csak képek, videók és digitális zenék lejátszására alkalmas a televízió képernyőjén, hanem tévétunereket is támogat, így akár a televízióadások rögzítését is lehetővé teszi. A digitális videorögzítő funkcióhoz (Digital Video Recorder, DVR) online műsorújság is tartozik.

0

Linuxra áll át az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal

2006. április 27. 10:38

Red Hat Enterprise Linuxot vezetett be az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA). A szervezet modernizációs programjában UNIX-alapú HP PA-RISC rendszereit Red Hat Enterprise Linuxot futtató, x86 processzoros Dell és HP szerverekre cserélte, amellyel jelentős költségmegtakarítást ért el. Az FAA állítása szerint az eredetileg 18 hónaposra tervezett program végrehajtása mindössze 6 hónapig tartott és végül csak kevesebb mint 10 millió dollárt emésztett fel az eleinte becsült 25 millió helyett.

0

Egy év alatt felével nőtt az interneten bankolók száma

2006. április 27. 08:56

2005. december 31-én az internetes folyószámla-szolgáltatásokkal rendelkező hitelintézetek 733 ezer internetbanki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 47 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2006 végére várhatóan 903 ezerre nő a lakossági ügyfelek száma -- derül ki a GKI, a Sun Microsystems és a T-Mobile kutatásából.

0

Rekordévet zárt az Interware

2006. április 27. 08:21

Fennállása legmagasabb árbevételét és üzleti eredményét érte el a 2005-ös pénzügyi évében az Interware, az idei évre pedig 1,8 milliárd forintot meghaladó forgalmat vár a cég. A vállalat árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 1,5 milliárd forintot, ami az előző évhez képest közel 30 százalékos növekedést jelent, az EBITDA (a kamat- és adófizetés, valamint az értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 41 százalékkal 200 millió forintra, a mérleg szerinti eredmény pedig 35 százalékkal 50 millió forintra ugrott.

0

Új alaplap kell az Intel Conroe processzoraihoz

2006. április 26. 16:08

[Clubic.com] Újabb változatokat kell készíteniük az alaplapgyártóknak az Intel 975X lapkakészlettel szerelt alaplapokból, ugyanis a korábban megjelent változatok nem lesznek képesek megfelelően kiszolgálni a processzorgyártó hamarosan piacra kerülő, Conroe kódnéven ismert, következő generációs asztali processzorait.

0

Windows-mentesítő Linux-szerver a Xandrostól

2006. április 26. 14:59

A torontói LinuxWorldön mutatkozott be a Xandros (korábban Corel Linux) régóra várt szerver operációs rendszere, amelyet a cég kifejezetten kis- és középvállalatoknak, elsősorban a Windows Small Business Server kiváltására ajánl.

0

Biztonság: a kisebb cégeknek van a legnagyobb vesztenivalója

2006. április 26. 12:48

Az informatikai támadások évente 10 milliárd font kárt okoznak a brit vállalatoknak, több mint másfélszer annyit mint két éve -- derül ki a PricewaterhouseCoopers által a Brit Ipari és Kereskedelmi Minisztérium részére készített tanulmányból.

0

A HP teljes támogatást nyújt a MySQL-hez

2006. április 26. 11:18

A Hewlett-Packard és a MySQL AB bejelentették, hogy előbbi cég teljes bevezetési, konzultációs, valamint integrációs és üzemeltetési támogatást biztosít utóbbi nyílt forrású adatbázisához, illetve viszonteladóin keresztül értékesíteni is fogja a MySQL Network előfizetéseket.

0

Microsoft technológiák a Universal HD DVD-kiadványain

2006. április 26. 10:26

[HWSW, Clubic.com] A Microsoft és a Universal bejelentették együttműködésüket, hamarosan a redmondi szoftveróriás logóival is találkozhatunk a kiadó HD DVD lemezeinek borítóján. A Universal nem csak a nemrég végre szabvánnyá avanzsált VC-1 videotömörítési technológiát alkalmazza majd a DVD-nél körülbelül háromszor nagyobb kapacitású kéklézeres lemezeken, hanem a Microsoft és a The Walt Disney Co. által fejlesztett, iHD nevű interaktivitást biztosító réteget is felhasználja majd kiadványainál.

0

Új ügyvezető a NextiraOne Magyarország élén

2006. április 26. 09:51

Április 10-től Lukács Tamás tölti be a NextiraOne Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját. A 35 éves, MBA fokozattal rendelkező közgazdász jelentős távközlési és értékesítési tapasztalattal került az informatikai és telekommunikációs szolgáltatások integrációjával foglalkozó vállalat élére. A NextiraOne korábbi ügyvezetője, Tóth Ottó az energetikai iparban, az E.ON Energiakareskedő Kft. vezetőjeként folytatja pályafutását.

0

Ismét nőtt az Amazon bevétele, de tovább csökkent a nyereség

2006. április 26. 09:44

Emelkedő bevételről de zuhanó profitról számolt be a legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalat, az amerikai Amazon. Az első negyedévben az Amazon 2,28 milliárd dolláros bevétel mellett mindössze 51 millió dollár profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,9 milliárdos forgalommal és 78 milliós eredménnyel. A mutatók nagyjából megfeleltek az elemzői várakozásoknak.

0

A Samsung bemutatta a legvékonyabb 17 hüvelykes katódsugárcsöves monitort

2006. április 26. 09:43

[AVING] A laposabb hagyományos televíziók mellett érkeznek a laposabb hagyományos monitorok is: a Samsung bemutatta legújabb katódsugárcsöves monitorát (CDT, Color Display Tube), a SyncMaster 745MS kijelzőt, mely koreai gyártó szerint a világ legkeskenyebb hagyományos monitora. A SyncMaster745MS mindössze 358 mm mély, 5 cm-rel keskenyebb, mint a korábbi modell.

0

Tovább növelte piaci részesedését az AMD

2006. április 26. 09:26

[News.com/HWSW] Az AMD Opteronja tovább növelte piaci részesedését -- derül ki a Mercury Research által nyilvánosságra hozott adatokból. Az első negyedévben eladott x86 szerverprocesszoroknak már több mint ötöde Opteron. A tavalyi negyedik negyedévben a vállalat szerverpiaci részesedése még csak 16,4 százalék volt, az idei első negyedévre ez 22,1 százalékra növekedett, ami 26 százalékos bővülésnek felel meg. Az AMD összességében is növelte részesedését az x86 processzor-piacon, a negyedik negyedévben elért 21,4 százalékról 22 százalékra.

0

Jegyeket, bérleteket, mobiltelefonokat kérem ellenőrzésre felmutatni!

2006. április 25. 14:03

[RFID Journal/HWSW] A német Hanau városában közlekedő buszokon immár a mobiltelefonok is használhatók buszjegyként, amennyiben tartalmazzák a megfelelő beépített chipet és szoftvert. A szolgáltatást, amely az elsők között van a világon, 10 hónapon keresztül tesztelték mintegy 160 önkéntes bevonásával.

0

Jönnek a Nokia új Nseries multimédiás okostelefonjai

2006. április 25. 13:54

A Nokia Berlinben és Hong Kongban ma egyidőben mutatta be három új, Nseries-sorozatú multimédiás mobitelefonját, melyek a vállalat okostelefon-kínálatát bővítik tovább. A nyár folyamán megjelenő készülékek zenére és képkezelésre lettek kihegyezve, kiváló minőségű digitális fényképezőgéppel is rendelkeznek.

0

A magyar internetezők közel fele szokott a világhálón ismerkedni

2006. április 25. 13:50

A magyar internetezők 45 százaléka használta már társkeresésre a világhálót -- derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A magyarországi internetezők többsége kétharmada úgy véli, a világhálón keresztül is ki lehet alakítani tartós kapcsolatot, a megkérdezettek fele pedig azt is gondolja, hogy az interneten könnyebb partnert találni, mint más módon.

0

Megafone: új szereplő a magyar internetes telefonpiacon

2006. április 25. 13:02

Az econet.hu internetes leányvállalata, az Externet elindította alternatív telefonszolgáltatását, amelyet otthoni és vállalati felhasználóknak szán. A Megafone -nal a világ bármely vezetékes és mobiltelefonja felhívható, a hálózaton belüli, vagyis a Megafone-felhasználók egymás közötti beszélgetése pedig ingyenes.

0

Ujjlenyomatként viselkedhet a digitális fényképeken megjelenő zaj

2006. április 25. 11:58

[EurekAlert, HWSW] A legújabb kutatási eredmények szerint akár bizonyíték is lehet egy-egy digitális fényképből, a New York állami Binghamton Egyetemen fejlesztett szoftvertechnológia ugyanis képes arra, hogy száz százalékos pontossággal összekösse a digitális fényképek eredetijét az azt elkészítő digitális fényképezőgéppel. A bűnözőknek lassan nem csak a késeket és fegyvereket kell eltüntetni a bűntényt követően, hanem a pedofil képeket készítőknek is meg kell szabadulniuk digitális fényképezőgépüktől.

0

Megérkezett az Intel vállalati PC-platformja, a VPro

2006. április 25. 11:22

Az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini tegnap San Franciscóban fellebbentette a fátylat új vállalati PC-platformjáról, amely a korábbi pletykáknak megfelelően a VPro nevet kapta. A Centrinóhoz vagy a Viiv-hoz hasonlóan a VPro is a processzor, chipkészlet és hálózati vezérlő, valamint szoftverek együttesét takarja, amelyek az Intel szerint olyan képességekkel vannak felruházva, amelyek egyszerűsítik a vállalatok számára az asztali és mobil PC-k használatát és karbantartását.

0

Letölthető az Internet Explorer 7 második bétája

2006. április 25. 10:18

A Microsoft mától elérhetővé, ingyenesen letölthetővé tette az Internet Explorer 7 böngésző második, javított bétaverzióját. Az új változatot bárki letöltheti, a Windows eredetiségét nem vizsgálja a letöltés előtt a redmondi szoftveróriás, azonban a telepítő már csak jogtiszta Windowsra hajlandó feltelepíteni a böngészőt.

0

Öt év múlva már nem lesz merevlemez a notebookokban?

2006. április 25. 08:17

[The Korea Times/HWSW] Öt éven belül nehezen fogunk olyan notebookot találni, amelyikben van merevlemez -- véli George Scalise, az amerikai félvezetőipari szövetség, a Semiconductor Industry Associaton (SIA) elnöke. Meglátásának Szöulban adott hangot múlt héten, mikor dél-koreai üzleti szereplőkkel találkozott. A távol-keleti ország a világ félvezetőgyártásának egyik fellegvára, hiszen a Samsung a világ legnagyobb memóriagyártója, míg a Hynix a második a globális piacon.

0

Hamarosan szállítja új, 17 hüvelykes MacBook Pro noteszgépét az Apple

2006. április 24. 17:02

Az Apple ma hivatalosan is útjára indította legújabb intel processzorral szerelt MacBook Pro noteszgépét, a 17 hüvelykes modellről már jóideje pletykáltak az Apple termékeivel foglalkozó fun-oldalak. Az új modell lényegében az első, 15,4 hüvelykes kijelzővel szerelt MacBook Pro nagyobb testvére, a nagyobb méretű kijelzőn és alapváltozatban is erősebb processzoron túl sok újdonságról nem lehet beszámolni vele kapcsolatban.

0

Kiváló videót rögzíthetnek a digitális fényképezőgépek az OmniVision új képérzékelőjével

2006. április 24. 15:14

[Clubic.com] Digitális fényképezőgéppel videózni és digitális videokamerával fényképezni ma még erősen kompromisszumos megoldásnak tűnik, feltéve, hogy nem a Samsung két eszközt egyesítő, de két optikával és képérzékelőjével felszerelt modelljeire vetettünk szemet. Bár a digitális fényképezőgépeket gyártó vállalatok folyamatosan fejlesztik készülékeiket, a VGA, azaz 640 x 480 pixeles méretnél, vagy annak szélesvásznú változatánál nagyobb videót készítő berendezéseknél hiányzik a folyamatossághoz szükséges másodpercenkénti képkockaszám, melynek legalább 24-nek kellene lennie.

0

Szabványosítással erednek a Windows nyomába a Linux-disztribútorok

2006. április 24. 14:54

[Associated Press/IDG News Service] Technológiailag szabványosításra kerülnek a forgalomban lévő domináns PC-s Linux-disztribúciók, annak érdekében, hogy a linuxos alkalmazások fejlesztése és használata egyszerűbbé, könnyebbé váljon -- hozzájárulva a platform további népszerűsítéséhez.

0

On-demand HR-megoldással jelentkezik a PeopleSoft alapítója

2006. április 24. 13:40

Dave Duffield, az Oracle által tavaly bekebelezett PeopleSoft alapítója újra saját útját járja és várhatóan a jövő hónapban mutatja be új vállalatát, a Workdayt. A jelenleg ismert információk szerint a Workday első terméke egy on-demand humánerőforrás-gazdálkodási (HR-) alkalmazás lesz, amelyet később más vállalati szoftverek, többek között pénzügyi és ellátásilánc-menedzsment megoldások követnek majd.

0

Papírvékony DVD-lemezek a Hitachi-Maxelltől

2006. április 24. 12:26

[Clubic.com] Különleges, papírvékony optikai lemezekből, írható DVD-kből készített adattároló terméket dob piacra 2007 elején a speciális rendszert és lemezeket kifejlesztő Hitachi-Maxell. A rendkívül vékony, szinte hajlékony kétoldalas írható lemezekből egy Stacked Volumetric Optical Discs, azaz SVOD-tömb készíthető.

0

Újabb 16 ezer noteszgép-akkumulátort hív vissza a HP

2006. április 24. 11:28

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy közel 16 ezer noteszgép-akkumulátort hív vissza, melyek hiba esetén túlmelegedhetnek és akár égési sérüléseket, vagy anyagi kárt is okozhatnak. Az akkumulátorokat világszerte kapható noteszgépekhez mellékelték, így akár hazánkban is előfordulhatnak olyan hordozható számítógépek, melyeket hibás áramforrással szereltek fel.

0

Hűvösre kerülnek a Pentiumok

2006. április 24. 10:52

[xbit-labs] A hírek szerint az Intel jelentősen csökkenteni fogja Pentium 4 processzorainak fogyasztását, a vállalat a Cedar Mill kódnevű lapkából állítólag egy teljesen új magrevízió (core stepping) bevezetését tervezi, amely mindössze 65 Watt teljesítményt vesz fel és alakít hővé, ugyanannyit, mint a második félévre ígért Conroe. A Conroe-t az Intel eredetileg úgy harangozta be, hogy a jelenlegi csúcskategóriás chipeknél 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztás mellett hoz 40 százalékos teljesítmény-növekedést.

0

Lengyel siker, magyar bronzérem a 24 órás programozóversenyen

2006. április 24. 09:10

Vasárnap reggel 9 órakor ért véget a VI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A megmérettetésre idén 309 csapat jelentkezett, és az elektronikus előválogató legjobb 30 csapata mérkőzött meg a hétvégén a budapesti döntőn, ahol végül szoros küzdelemben a lengyel Rusty csapat diadalmaskodott, a második helyen a szintén lengyel qwertY végzett, a bronzérmet pedig a magyar Trial Version szerezte meg. Bár a verseny korra vagy foglalkozásra való tekintet nélkül mindenki előtt nyitva áll, az élen végzett csapatok nagyobb része végzős, vagy pár éve végzett egyetemista.

0

A vírusírók rendszerint pocsék munkát végeznek

2006. április 24. 08:43

A 2F Kft. partnernapján tartott előadást Erdélyi Gergely, az F-Secure kutatási csoportvezetője, aki a vállalatnál folyó munka bemutatása mellett érintette a kártevők világának jelenlegi és jövőben várható helyzetét. A magyar szakember 6 éve dolgozik az F-Secure finnországi központjában.

0

APC InfraStruXure a Synergonnál

2006. április 21. 15:07

A Synergon Informatika Rt. az American Power Conversion (APC) InfraStruXure rendszerét választotta adatközponti infrastruktúrájának védelmére. A Synergon adatközpontjába középméretű, háromfázisú InfraStruXure megoldást telepített az APC, amely a Synergon összes központi szerverének, hálózati aktív eszközeinek, telefon-alközpontjának az elhelyezését, valamint ezek folyamatos rendelkezésre állását biztosítja. A vállalat immár tehát nem csak forgalmazza, hanem saját maga is használja az APC InfraStruXure-t.

0

Gyülekeznek a viharfelhők a Sony felett: az Xbox 360 mellett a HD DVD is előz

2006. április 21. 13:10

[HWSW, Xbit labs] Egyre növekszenek a viharfelhők a japán Sony feje felett, már nem csak a Microsoft tör borsot a gyártó orra alá a következő generációs játékkonzollal, az Xbox 360-nal. A nagy rivális, a Toshiba is jelentős előnyhöz juttatta a Blu-ray ellenfelét, a HD DVD-t, amikor pár napja elrajtoltatta lejátszóit Észak-Amerikában. A Sony már másodszor marad le hosszú hónapokkal, így most is jelentős hátrányt szenved az év második legfontosabb csatájában.

0

Az idén egymilliárd mobiltelefon eladása várható

2006. április 21. 12:23

Az IDC jelentése szerint az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a mobiltelefon-eladások. 2006 első három hónapjában világszerte 226,7 millió készülék talált gazdára, a piacot továbbra is azok az előfizetők húzzák, akik régebbi telefonjukat cserélik újabbra.

0

Ázsiából érkezik a legtöbb kéretlen levél

2006. április 21. 11:27

[News.com] A Sophos legfrissebb felmésére szerint már Ázsia felelős a kéretlen levelek közel feléért, több spam érkezik az ázsiai országokból, mint bármelyik másik kontinensről. A globális monitorozó rendszer adatai alapján Ázsia a kéretlen levelek 42,8 százalékáért felelős, míg Észak-Amerika már csupán 25,6 százalékkal szerepel a második helyen.

0

Egy lépéssel közelebb a terabájtos merevlemezek felé

2006. április 21. 10:39

[Engadget] A Seagate weboldalán megjelent dokumentum szerint a vállalat legújabb, hamarosan megjelenő, merőleges adatrögzítéssel dolgozó, asztali számítógépekbe szánt merevlemezei újabb kapacitásrekordot állítanak fel, és egy lépéssel közelebb juttatnak az egyetlen merevlemezben elérhető terabájtos kapacitás felé.

0

Szárnyal a Google

2006. április 21. 08:45

A világ legnagyobb keresőjét üzemeltető vállalat első negyedéves bevétele 80 százalékkal növekedett és messze megelőzte az elemzői várakozásokat. A Google szerint további részesedést szerzett a keresőpiacon.

0

Ingyenes koncertsorozat a Sony Ericsson mobiltelefonok tulajdonosainak

2006. április 20. 15:05

Ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte májusban és júniusban a Sony Ericsson a vállalat mobiltelefonjával rendelkezők számára. A fellépők között fiatal és már legendának számító együttesek egyaránt megtalálhatók, így mindenki könnyen kiválaszthatja a hozzá legközelebb álló zenei műfajt. Az érdeklődők olyan együttesekkel találkozhatnak, mint a Hooligans, Irigy Hónaljmirigy, Dobrády Ákos, Edda vagy az Omega.

0

Ingyenes fejlesztőeszköz a Microsofttól

2006. április 20. 15:03

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy a diákoknak és otthoni felhasználóknak szánt Visual Studio 2005 Express fejlesztőeszköze örökre ingyenes marad. A vállalat korábban úgy tervezte, hogy a szoftver csak egy évig lesz ingyen letölthető , azonban a kirobbanó érdeklődés miatt megváltoztatta terveit.

0

Színes olajfilm adhatja a legújabb kijelzők alapját

2006. április 20. 14:03

[News.com, HWSW] Új kijelző létrehozásával kisérletezik a Philips és a New Venture Partners közös cége, a Liquavista. A különleges kijelző képpontjait olajat, vizet és egy speciális filmréteget tartalmazó kis cellák alkotják, melyekből elektromos stimuláció hatására akár színes mozgókép is létrehozható.

0

Az N70 volt a Nokia fejőstehene az első negyedévben

2006. április 20. 13:16

Magához tért a Nokia, a vállalat az első negyedévet emelkedő bevétellel, nyereséggel és piaci részesedéssel zárta. Erős volt a kereslet a multimédiás termékek és okostelefonok iránt.

0

Megjelent az Opera 9 böngésző első nyilvános bétája

2006. április 20. 12:33

Folyamatos fejlesztést követően megjelent és letölthető az Opera Software készülő böngészőjének, az Opera 9 legújabb, első nyilvános bétaverziója. A jelenlegi információk szerint az új Opera böngésző végleges változata június végén lesz elérhető.

0

Megjelent az SQL Server 2005 régóta várt első szervizcsomagja

2006. április 20. 12:20

A Microsoft bejelentette az SQL Server 2005 régóta várt első szervizcsomagjának (SP1) megjelenését, amely az ismert hibák javítása mellett számos új funkcióval ruházza fel a mindössze néhány hónappal ezelőtt megjelent adatbázist. Az SQL Server 2005 első javítócsomagja letölthető a Microsoft honlapjáról , valamint elérhető ugyancsak innen az ingyenes SQL Server 2005 Express javított és jelentősen bővített változata.

0

Láthatóan hiányzik az AMD a Dellnek

2006. április 20. 10:49

A Gartner adatai szerint az első negyedévben 13,1 százalékkal nőttek a PC-eladások és világszerte mintegy 57 millió asztali gép, notebook, valamint x86-alapú szerver talált gazdára. A rivális IDC, amely más számítási módszert alkalmaz, 12,9 százalékos fellendülésről és 53 millió eladott PC-ről adott hírt.

0

Új vezetés az Albacompnál

2006. április 20. 10:10

Március végén Pukler Gábort nevezték ki az Albacomp vezérigazgatójának, aki májustól irányítja majd a fehérvári informatikai vállalatot. A társaság most új vezetőt nevezett ki a konzultációs üzletág, valamint a kormányzati és közbeszerzési értékesítéssel foglalkozó részleg élére, emellett a marketing-tevékenység irányítására.

0

Máris több Intel-alapú Mac fogy mint PowerPC processzoros

2006. április 20. 09:29

Tegnap este tette közzé első negyedéves eredményeit az Apple, a vállalat bevétele elmaradt a várakozásoktól, de a nyeresége felülmúlta az előrejelzéseket. Ismét az iPodok álltak az érdeklődés középpontjában, de jól fogytak az Intel-alapú Mac számítógépek is, amelyekből máris többet értékesít a vállalat, mint a PowerPC processzoros konfigurációkból.

0

Gyatra negyedév, borús kilátások az Intelnél

2006. április 20. 09:06

A korábban módosított várakozásoknak megfelelő negyedéves eredményekről számolt be tegnap este az Intel, a vállalat forgalma a szezonális ingadozásnál nagyobb mértékben csökkent, mivel a PC-piac növekedése megtorpant. A vállalat vezetői szerint a javulásra az év második feléig kell várni.

0

Erősen teljesített a Yahoo!

2006. április 19. 15:38

[The Wall Street Journal] Kedvezően értékelte a piac a Yahoo! gyorsjelentését, miután a vállalat közölte, első negyedéves forgalma több mint 34 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, és meghaladta a negyedik negyedéves bevételt is. A tőzsdén kívüli kereskedésben a vállalat papírjai 6,1 százalékot erősödtek. A pozitív reakció talán betudható annak is, hogy a negyedik negyedéves eredményekkel még csalódást okozott a vállalat.

0

Az Oracle segítségével optimalizálja járatait a Malév

2006. április 19. 15:21

A Malév január óta az Oracle által kifejlesztett, nemzetközi szinten is egyedülálló flottarotációs rendszert használja, amely révén a légitársaság a korábbinál jóval hatékonyabban tudja összehangolni repülőgépparkját menetrendjével, éves szinten mintegy egymilliárd forintot takarítva meg.

0

Eladó a Siemens telekom-üzletága?

2006. április 19. 14:49

[Reuters/FAZ.net/HWSW] A jelek szerint eladná legnagyobb üzleti egységét a német Siemens, a telekommunikációs berendezésekkel foglalkozó Siemens Comot. Az utóbbi időben több alkalommal, különféle forrásokból érkeztek ilyesfajta hírek, legutóbb a Frankfurt Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke foglalkozott a Siemens feldarabolódásával.

0

Több száz évig tárolják az adatokat a Kodak új CD-lemezei

2006. április 19. 13:04

Az adatok tárolására közkedvelten használt fényes korongok élettartama legfeljebb néhány év, figyelmeztetett januárban az IBM Deutschland fizikusa és tárolási szakértője, Kurt Gerecke. A Kodak és a KPM Media most válaszul olyan CD- és DVD-lemezeket dob piacra, melyek élettartama elérheti a 100-300 évet is.

0

Megérkeztek az ultraalacsony feszültségű Core Solo processzorok

2006. április 19. 12:12

[Clubic.com] Az Intel a pekingi Intel Developer Forum rendezvényen mutatta be első ULV (Ultra Low Voltage, ultraalacsony feszültségű) Core Solo processzorait: a rendkívül energiatakarékos, ultrahordozható noteszgépekbe, illetve UMPC számítógépekbe szánt egymagos Core processzorokból rögtön két modellt dob piacra a vállalat.

0

Nyáron kerül piacra a tengerentúlon a Fujitsu Siemens Computers ultrakönnyű noteszgépe

2006. április 19. 11:00

Észak-Amerikában is bemutatkozott a Fujitsu exkluzív, vállalatvezetők számára készített Q-sorozatú noteszgépe, a pillekönnyű, ultrahordozható Q2010 számítógép. Az egyelőre be sem jelentett egymagos, alacsony feszültségű, 1,2 GHz-es Core Solo processzort tartalmazó, egy hüvelyknél is vékonyabb noteszgép ára 2 ezer dollár körül várható, de az ár a nyári megjelenésig még változhat.

0

Mobilizálja legerősebb grafikus chipjét az NVIDIA

2006. április 19. 10:04

Az NVIDIA bemutatta legerősebb grafikus processzorának mobil változatát. A GeForce Go 7900 GTX és GS lapkákat a vállalat kifejezetten játékra ajánlja, elsősorban olyan noteszgépekbe, amelyek nagy méretű és felbontású kijelzővel vannak felszerelve.

0

Csökkenő bevétel, növekedő nyereség az IBM-nél

2006. április 19. 09:06

Növekedő első negyedéves nyereségről számolt be az IBM, azonban a vállalat forgalma csökkent, mivel korábban megszabadult PC-gyártó részlegétől, a bevétel nagyját adó szolgáltatási divízió pedig nem tudott növekedni.

0

A hálózati berendezéseket gyártó részleg húzta le a Motorola nyereségét

2006. április 19. 08:45

A Motorola tegnap hozta nyilvánosságra első negyedéves pénzügyi eredményeit. Noha a vállalat által értékesített mobiltelefonok száma meredeken emelkedett, a nyereség mégis csökkent, ugyanis a hálózati berendezéseket szállító részleg igen gyatrán teljesített az ázsiai térségben.

0

Növekvő forgalom, de árpréstől megzuhant nyereség a Samsungnál

2006. április 18. 16:25

[Chosun Ilbo/WSJ] A vártnál rosszabbul teljesített az idei első negyedévében a Samsung Electronics, amely mára a világ egyik legnagyobb elektronikai vállalata. A gyenge pénzügyi teljesítmény mögött a vállalat szerint a dollár gyengülése, valamint a félvezető termékek és az LCD-panelek terén tapasztalt rendkívül nyomott árak állnak.

0

Júliusban búcsúzik a Windows 98 és ME

2006. április 18. 15:35

A Microsoft az év közepén befejezi a Windows 98 és Windows ME operációs rendszereinek támogatását, ezzel a mozzanattal a szoftverek története gyakorlatilag véget ér. A szoftvercég weboldalán olvasható információ szerint a termékek már régiek és jelentős biztonsági kockázatot jelentenek, a felhasználóknak pedig mihamarabb frissíteniük kellene egy újabb változatra, például a Windows XP-re.

0

Egyszerűbben megosztható USB-s eszközökről álmodik az SMSC

2006. április 18. 15:08

[Engadget] Két gép között egyszerűen megosztható USB-s eszközökről álmodik az amerikai félvezetőgyártó SMSC: az első erre alkalmas lapkákkal szerelt USB-s elosztók akár már a nyár folyamán elérhetők lesznek. A MultiSwitch hubokba kötött USB-s eszközöket két számítógéphez lehet egyidőben csatlakoztatni, amelyek anélkül használhatják egyidőben a perifériákat, hogy a két gép bármilyen hálózatba lenne kötve egymással.

0

Origami, az ultraégő PC

2006. április 18. 14:01

[The Korea Times/HWSW] Az elmúlt időben több alkalommal beszámoltunk már lapunk hasábjain az ultrahordozható PC-k (UMPC) új generációjának közeledtéről. Az érdekeltek által a médiában mesterségesen keltett felhajtás mellett azonban az első kritikákra sem kellett sokat várni, a Gartner gyakorlatilag életképtelennek értékelte a gépeket jelenlegi formájukban. Ennek a kudarcnak lehet figyelmeztető jele az a szöuli konferencia, ahol az Intel, a Microsoft és a Samsung magas rangú vezetői egyikének sem sikerült egy ilyen ultramobil PC-t kezelnie a publikum előtt, kínos perceket szerezve.

0

Júniusban érkezik a Windows Media Player 11

2006. április 18. 12:20

[News.com/HWSW] A tervek szerint nyáron érkezik a Microsoft új médialejátszó szoftvere, a Media Player 11, amely nem csak kinézetében újul meg, hanem számos új szolgáltatást is tartalmaz. A Media Player 11 valójában a Vistába épített új médialejátszó, azonban a Windows XP-tulajdonosok már az idén elérhetik, bár a hírek szerint a szoftver csak az új operációs rendszeren mutatja meg összes képességét.

0

Amerikában is útjára indult a HD DVD

2006. április 18. 11:50

[TGDaily, HWSW] Bár egyelőre igen limitált példányszámban, de Japán után Észak-Amerikában is debütált a Toshiba következő generációs DVD-lejátszója, a HD-A1 HD DVD-lejátszó. A tömeges megjelenésre a híradások szerint még várni kell egy-két hetet, ahogyan az első lejátszható HD DVD-lemezek közül is csúszik néhány megjelenése.

0

Problémás a legújabb Windows-javítás

2006. április 18. 11:22

Komoly problémákat okozhat egyes számítógépeken a múlt héten kiadott, kritikus hibákat javító Windows-patch -- ismerte el a Microsoft. A szoftver telepítése után megkergülhet az Office, elérhetetlenné válhatnak bizonyos könyvtárak, és lefagyhatnak alkalmazások. A problémát szoftver-inkompatibilitás okozza, a Windows-javítás nem fér össze a HP egyes fotókezelő és -megosztó alkalmazásaival, valamint egyes jelentések szerint a Kerio tűzfallal.

0

Saját Linuxot szeretne az Oracle?

2006. április 18. 10:11

Az Oracle saját Linux-disztribúció piacra dobását tervezi és a vállalatnál felmerült a két legnagyobb linuxos cég egyikének felvásárlása is -- írta tegnapi számában a Financial Times. Az üzleti lapnak interjút adott az Oracle elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, aki elmondta, a cége teljes szoftverportfoliót kíván kínálni az ügyfeleinek, az operációs rendszertől kezdve egészen az alkalmazásokig, mint legnagyobb riválisai, az IBM és a Microsoft, ez pedig leginkább linuxos alapokon képzelhető el.

0

Nagyobb, gyorsabb gepárdok a Seagate-től

2006. április 18. 10:00

[TGDaily] A Seagate bejelentette, hogy megkezdte az iparág első 3,5 hüvelykes, merőleges adatrögzítést alkalmazó merevlemezei szállítását. Az új gepárdok, a 15 ezres fordulatszámon működő Cheetah 15K.5 sorozat megduplázott kapacitással és jóval nagyobb adatátviteli sebességgel kecsegteti a rendszerépítőket.

0

Elkészült a Sun UltraSPARC T2 chipje

2006. április 18. 09:09

Véglegesítette a Sun Microsystems a Niagara II kódnéven ismert chip terveit, így az első példányok próbagyártására akár már sor is kerülhetett. A belépő kategóriás szerverekbe, a Xeon és Opteron ellenfelének is szánt lapka így a tesztelési fázisba lépett, amely során a különféle logikai és elektronikai hibák kerülnek javításra, majd a lapkát tömegtermelhető állapotba hozzák a következő hónapok során, hogy valamikor 2007-ben piacra kerülhessen.

0

Kanyarban az új Celeronok

2006. április 14. 14:04

Japánban állítólag már kaphatók az Intel vadonatúj, 65 nanométeres csíkszélességgel gyártott Celeron M processzorai, ami egyben előrevetíti a hivatalos bejelentés közeledtét is. Ha hihetünk a híreknek, hamarosan fellebben a fátyol a Celeron M 410, 420 és 430 chipekről, amelyek órajele rendre 1,46 GHz, 1,6 GHz és 1,73 GHz. Az 1 megabájt másodszintű gyorsítótárat tartalmazó processzorok 533 MHz-es front side busszal járnak.

0

Externet ADSL már a Hungarotel területén is

2006. április 14. 12:40

Áprilistól a 32, 66, 68, 89 és 95-ös telefonkörzetben, azaz a Hungarotel területén élő mintegy 180 ezer telefon-előfizető számára is elérhető az Externet korlátlan szélessávú internetkapcsolata. A vállalat ebből az alkalomból április 30-ig bevezető akciót hirdet az új ADSL előfizetők, és azok számára, akik szolgáltatót kívánnak váltani.

0

Könnyű és vékony kijelző ultrahordozható noteszgépekhez

2006. április 14. 11:44

A Toshiba Matsushita Display Technology tavaly októberben mutatta be első diódás háttérvilágítású, mindössze 2,75 mm vékony -- legvékonyabb pontján csupán 2,55 mm mély --, 11,1 hüvelykes TFT-kijelzőjét. A vegyesvállalat most újabb mérföldkő elérését jelentette be, megkezdte 12,1 hüvelykes, szintén LED-es LCD-kijelzője sorozatgyártását.

0

Rekordot döntött a félvezetőipar forgalma tavaly

2006. április 14. 11:23

Tavaly a globális félvezetőpiac 235 milliárd dollárra duzzadt, ami új rekordot jelent az iparág történetében. Az előző csúcs 2000-ben volt, akkor a chipek forgalma 223 milliárd dollárt tett ki -- derül ki a Gartner most nyilvánosságra hozott adataiból. A félvezetőpiac 2004-hez képest 5,7 százalékkal bővült, ami elmarad a Gartner korábbi, 6,9 százalékos előrejelzésétől, mivel az elemzőcég utólag 220-ról 223 milliárdra módosította a 2004-es forgalmat.

0

Nagy tételben vásárolható percdíjak kisvállalkozóknak a Vodafone-tól

2006. április 14. 10:39

Új kisvállalkozói tarifacsomagot vezetett be mától a Vodafone Magyarország. A cég üzleti ügyfelei a Vodafone 1500 és 2500 tarifacsomagokkal előre vásárolhatnak perceket nagy tételben. A megvásárolt percek felhasználása a csoportba tartozó telefonszámok, a munkatársak között automatikusan, egyenlő arányban megoszlanak.

0

Továbbra is a Trend Micro védi az MSN Hotmailt

2006. április 14. 10:24

Meghosszabbította megállapodását az MSN Hotmail és a Trend Micro, amelynek értelmében továbbra is az utóbbi cég védi a 230 millió felhasználóval rendelkező e-mail szolgáltatónak.

0

Triplázott a Sony Ericsson

2006. április 14. 09:44

Csütörtökön tette közzé negyedéves eredményeit a Sony Ericsson, a világ ötödik legnagyobb mobiltelefon-gyártója közel háromszorosára növelte nyereségét és magabiztos piaci előrejelzést tett közzé. Kiemelkedő volt a kereslet a Walkman mobilok iránt.

0

Támadás az idő ellen: vandál D-Link routerek?

2006. április 14. 08:51

Hazánkban is elterjedtek a D-Link hálózati eszközei, sokaknál D-Link ADSL-modem van otthon, de népszerűek a márka routerei, vezeték nélküli eszközei is. Azt azonban valószínűleg kevesen gondolnák, hogy egyes D-Link eszközök megvásárlásával hozzájárulhatnak egy globális internetes vandalizmushoz. Pontosan ezt állítja legalábbis egy dán férfi.

0

Kisebbek, gyorsabbak, olcsóbbak lehetnek a Samsung új flash memóriamoduljai

2006. április 13. 15:41

[Clubic.com] A Samsung bejelentette, hogy olyan új technológiát fejlesztett ki a flash memóriamodulok összekapcsolására, mely nem csak az adott méret mellett elérhető kapacitás drasztikus növelésére alkalmas, de a memóriamodul adatátviteli teljesítményét is jelentősen megemelheti. Az új technikát várhatóan 2007-től alkalmazza termékeinél a koreai gyártó.

0

Csak eredeti Vistán használható az új grafikus felület, az Aero

2006. április 13. 14:43

Ha a Vista látványos Aero felhasználói felületét szeretnénk használni, nem mindegy melyik változatot vesszük meg az operációs rendszerből. Az új Windowsnak csak a Home Premium, Business, Enterprise és Ultimate változatai tartalmazzák majd a vadonatúj kezelőfelületet, ráadásul a hírek szerint a Microsoft egy eredetiség-ellenőrzést is beiktatott az Aeróba, így az csak az eredeti szoftvereken jelenik meg.

0

Drágám, a PC-k összemennek!

2006. április 13. 13:06

[eWeek/HWSW] Az IDC előrejelzése szerint az elkövetkező három év során rohamosan teret nyernek majd az apró méretű small form factor (SFF) PC-k a vállalatoknál, a ma elterjedt minitorony-formátum pedig az évtized végére a kihalás szélére sodródik.

0

Jövő hónapban debütál a Samsung ultrahordozható Q1 számítógépe

2006. április 13. 12:59

[Engadget] Újabb ultrahordozható PC, úgynevezett UMPC kerül hamarosan piacra: a koreai Samsung májusban dobja piacra Dél-Koreában a Q1 ultramobil számítógép első példányait. Ha a TabletKiosk eo 900 dolláros árát sokalltuk a készülékeket feltalálók eredetileg megcélzott 5-600 dolláros árhoz képest, itt az ideje a szívünkhöz kapni, a Samsung Q1 ugyanis 1,2 millió korai wonért, azaz átszámítva körülbelül 1200 dolláros (~265 ezer forintos) nyitott áron kerül az üzletekbe.

0

Száz magyar lakosra csak 6 szélessávú internet-előfizetés jut

2006. április 13. 11:23

Továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb szélessávú internetkapcsolat, azonban a lakosság arányához viszonyítva Izland áll az első helyen -- derül ki az OECD tegnap közzétett felméréséből. A legnépszerűbb szélessávú technológia világszerte az ADSL, amelyet a kábeles elérés követ.

0

Megérkezett a Google saját online naptára, a Google Calendar

2006. április 13. 11:20

Újabb, fanatikus Google-gyűlölők által kellőképpen utálható, de igen hasznos szolgáltatást indított útjára a keresőóriás Google. A Google Calendar egy webes felületű, ingyenes naptárszolgáltatás, mely nem csak egyéni, személyes események felvitelét és menedzselését teszi lehetővé, hanem csoportok számára is lehetővé teszi a közös események kezelését, megtekintését. A személyes naptárak mellett publikus, bárki által látható naptárakat is létrehozhatunk. Google Calendar használatához nem szükséges Google Mail fiókkal rendelkeznünk.

0

Rekordmennyiségű merevlemez kelt el tavaly

2006. április 13. 10:31

[SiliconStrategies] 2005-ben világszerte 376 millió merevlemezt adtak el, ez új rekord az ipar történetében. Az iSuppli piackutató cég adatai szerint a forgalom 2004-hez képest 23 százalékkal növekedett, elsősorban a merevlemezes szórakoztató eszközök, például médialejátszók és digitális videorekorderek népszerűsége miatt.

0

Tovább növelte bevételét az AMD

2006. április 13. 09:47

Kitűnő negyedévet zárt az AMD, a vállalat bevétele 70 százalékkal nőtt és a tavalyi első negyedéves veszteség után most nyereséget tudott elérni. Az eredmények megfeleltek az elemzői várakozásoknak, a cég papírjainak árfolyama a kereskedés utáni órákban mégis 2 százalékkal csökkent.

0

Villámgyors internetezést biztosító adatkártya a Pannonnál

2006. április 12. 16:27

A Pannon mától, azaz április 12-től forgalmazza itthon azt a mobil adatkártyát, amely a jelenleg elérhető leggyorsabb adatátvitelt biztosíthatja a cég ügyfelei számára. Sajnos a villámgyors elérést biztosító HSDPA hálózati támogatást itthon egyelőre nem lehet igénybe venni: bár a hálózati tesztek jelenleg is zajlanak, amint azt Hajnal Gézától, a Pannon mobil adat és -üzletfejlesztési igazgatójától megtudtuk, a HSDPA-támogatás egyelőre csak bizonyos külföldi partnerhálózatokon vehető igénybe.

0

Tovább gyorsult a közkedvelt DivX kodek

2006. április 12. 15:36

Megjelent és a DivX Networks weboldaláról letölthető a közkedvelt DivX videotömörítő kodek legújabb változata. A legfrissebb, 6.2-es verzió elsősorban azoknak nyújthat újdonságokat, akik ezzel a tömörítési eljárással készítik el felvételeik, esetleg házi videóik archivált állományait.

0

NAVA-jon kinek jó ez így?

2006. április 12. 14:02

A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), amely 2006. január 1-jén kezdte meg hivatalos működését, mintegy 8000 órányi tévé- és rádióműsort dolgozott fel és tett elérhetővé az interneten -- adta hírül tegnap az Informatikai Hírközlési Minisztérium.

0

Az MSN Messenger a legnépszerűbb azonnali üzenetküldő alkalmazás

2006. április 12. 13:55

[Clubic.com] A ComScore piackutató vállalat legfrissebb, tegnap publikált elemzése szerint -- februári adatokat figyelembe véve -- a Microsoft MSN Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazása a legnépszerűbb az internetezők körében. Meglepő módon az európai netezők magasabb arányban favorizálják ezt a szoftvert a társalgásra, mint amerikai társaik.

0

Riasztó védheti a noteszgépeket a rablások ellen

2006. április 12. 12:45

Nem csak lakást vagy autót, akár noteszgépet is védhet riasztó, ez elsősorban azoknak lehet fontos, akik gyakran használják gépüket nyilvános helyen, például iskolában, konferencián vagy egy Wi-Fi hotspottal rendelkező kávézóban, étteremben.

0

A vártnál drágábbak a Nokia mobiltelefonok

2006. április 12. 11:15

A Nokia bejelentette, hogy az idei első negyedévben értékesített mobiltelefonjainak átlagos eladásai ára (ASP) a várt 99 euró helyett 103 euró volt, ebből a szempontból három negyedéve nem volt ilyen erős a cég termékmixe. A Reuters által megkérdezett elemzők 94-101 euró közötti átlagos eladási árat vártak. A jó hír nyomán a Nokia részvényeinek árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett és kétéves rekordot döntött.

0

Egy év alatt jelentősen előrelépett a magyar e-közigazgatás

2006. április 12. 10:10

Az e-közigazgatás fejlesztése politikai prioritást élvez Európában, ami mögött az az elvárás fogalmazódik meg, hogy a közigazgatásnak minden eddiginél jobban kell szolgálnia a versenyképességet és a társadalmi befogadás növelésének folyamatát -- állapítja meg a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központja által idén először elkészített E-közigazgatás éves jelentés .

0

Érkeznek az utolsó egymagos Opteronok

2006. április 12. 09:06

Az AMD bejelentette, hogy elérhetők Opteron 256 és 856 processzorai, minden bizonnyal ezek az utolsó egymagos szerverchipek a vállalat kínálatában. A kétprocesszoros és négy- vagy többprocesszoros rendszerekbe szánt lapkák már kaphatók, az egyutas gépekhez tervezett 156 jelű változat érkezése pedig egy hónapon belül esedékes. Mindhárom változat órajele 3 GHz.

0

Új keresési módszerrel kísérletezik a Google

2006. április 12. 08:27

[CNET News.com] A Google szerezte meg azt az ausztrál fiatalt, aki egy újszerű keresési módszer fejlesztésén dolgozott az elmúlt évben. A 26 éves Ori Allon a New South Wales Egyetem doktori hallgatójaként alkotta meg az Oriont, amely kiegészíti a jelenlegi keresőmotorokat, sokkal hatékonyabb munkát ígérve.

0

Összefog a Vodafone és az Invitel

2006. április 11. 15:29

Március utolsó napján megállapodást írt alá a vezetékes távközlési szolgáltatásokat nyújtó Invitel és a Vodafone, amelynek keretében az Invitel szolgáltatási területén ügyfelei számára a Vodafone szolgáltatásait értékesíti, elsősorban a területén működő vállalkozások számára.

0

Fúziókkal erednek a nagyok nyomába a tajvani vállalatok

2006. április 11. 14:53

Az elmúlt napokban tajvani hardvergyártó vállalatok több jelentős összeolvadást is bejelentettek. A sort a laposkijelzőket gyártó AU Optronics nyitotta, amely nem egészen 2,2 milliárd dollárért felvásárolta a Quanta hasonló részlegét, tegnap pedig a Lite-On kebelezte be a BenQ optikai meghajtókat gyártó divízióját.

0

Magyar nyelvű Live-val és támogatással érkezik hazánkba az Xbox 360 játékkonzol

2006. április 11. 14:27

Egymásnak ellentmondó időpontok láttak napvilágot az elmúlt napokban a külföldi médiában, melyek a Microsoft közép- és kelet-európai, illetve dél-amerikai Xbox 360 stratégiájára vonatkoztak. Egyes hírek szerint a redmondi óriás 2008 végéig, míg mások szerint 2007 végéig tervezi hivatalosan útjára indítani a konzolt ezekben a térségekben. A hírekben az Xbox európai fejét, Chris Lewist idézték.

0

Hangot is átvisz a HD-televízióra a GeCube videokártyákon lévő HDMI csatlakozó

2006. április 11. 13:19

A GeCube márkanevű videokártyákat fejlesztő és gyártó tajvani Info-Tek Corporation bemutatta első grafikus kártyáit, melyek az egyre népszerűbb HD-televíziókhoz nyújtanak komolyabb támogatást. A középkategóriás, ATI Radeon X1300 és X1600 grafikus vezérlővel szerelt kártyák a VGA-kimenet mellett kivételesen nem DVI, hanem HDMI-kimenettel rendelkeznek.

0

Virágzik a munkaállomás-piac

2006. április 11. 13:19

[xbit-labs] Tavaly több mint ötödével bővült a munkaállomás-piac, elsősorban a mobil munkaállomások terjedésének köszönhetően. A mobil munkaállomások olyan erős noteszgépek, amelyeket kifejezetten professzionális alkalmazások -- például tervezőszoftverek, multimédiás programok, szoftverfejlesztő eszközök -- futtatására optimalizáltak. A Jon Peddie Research jelentése szerint 2005-ben világszerte 2,089 millió munkaállomás talált gazdára, 22,6 százalékkal több mint 2004-ben. A mobil munkaállomások szegmensében a növekedés 72 százalékos volt. Az eladott rendszerek összértéke 18,4 százalékkal 5,3 milliárd dollárra nőtt.

0

Boltokban a TDK írható Blu-ray lemezei -- de hol vannak az írók és olvasók?

2006. április 11. 11:51

[News.com/HWSW] A japán TDK megkezdte első Blu-ray lemezei szállítását, melyek hamarosan feltűnnek az értékesítést végző partnereknél. Az első lemezek ára meglehetősen borsos a DVD-éhez képest, a nagyobb kapacitású üres lemezekért körülbelül annyit kell fizetni, mint egy-egy filmet is hordozó, eredeti DVD-lemezért.

0

Norvégia is elszakadna a Microsofttól

2006. április 11. 11:39

Norvégia egyre több nyílt forrású megoldást kíván bevezetni annak érdekében, hogy csökkentse függőségét a Microsofttól. Az ország kormányzata azt szeretné elérni, hogy a közszférában az információk eléréséhez ne legyen elengedhetetlen szükség a nagy nemzetközi gyártók termékeire. Ezt a függőséget meg kell szüntetni -- áll a kiadott közleményben.

0

Nemzetközi porondra készül az AAM

2006. április 11. 10:19

Nemzetközi terjeszkedésbe kezd az egyik legnagyobb független magyar vezetési és informatikai tanácsadónak számító AAM. A tavalyi évet közel 38 százalékos bevételnövekedéssel záró vállalatcsoport külföldön elsőként Romániában nyitott irodát.

0

Egyelőre nem várható a keresztplatformos vírusok tömeges terjedése

2006. április 11. 09:26

A Kaspersky Labs vírusirtó cég a hétvégén olyan kártevőre bukkant, amely Windowst és Linuxot futtató rendszereket egyaránt képes megfertőzni. Az assemblerben írt, Bi.a nevű vírust kísérletező kedvű programozók fejlesztették ki azzal a céllal hogy demonstrálják, létezhet több operációs rendszeren egyaránt terjedő vírus is. A Kaspersky azonban arra figyelmeztet, hogy az ilyen proof-of-concept kódok megjelenése után nem sokkal rendszerint feltűnnek a vadon élő változatok is.

0

Mindent elad az AMD

2006. április 10. 16:27

Az AMD érzi a siker ízét. A Prágában megtartott, a gyártástechnológiára összpontosító rendezvényen felbukkant különféle alkalmazottak és vezetők nem egyszerűen hivatalból optimisták, hanem érezni rajtuk a lelkesedést, az ambíciót. A vállalat minden piacon (szerverek, asztali és hordozható gépek) félelmetes lendületben van.

0

A Red Hat megveszi a JBosst

2006. április 10. 15:32

A Rad Hat bejelentette, hogy 350 millió dollárért megvásárolja a nyílt forrású alkalmazásszerveréről és más köztesszoftvereiről ismert JBoss vállalatot. A vételár 40 százalékát a Red Hat készpénzben egyenlíti ki, a fennmaradó részért saját részvényeket ad. A legnagyobb Linux-disztribútor további 70 millió dollárt fizet a JBossnak, amennyiben az elér bizonyos pénzügyi célokat. A tranzakció várhatóan a Red Hat jelenlegi, májusban véget érő pénzügyi negyedévében zárul le.

0

Érkeznek a Toshiba merevlemezes, windowsos médialejátszói

2006. április 10. 15:03

[Engadget] A Toshiba még április folyamán elérhetővé teszi legújabb, merevlemezzel szerelt és Windows operációs rendszert, illetve médialejátszó alkalmazást futtató PMP készülékeit Japánban. Az S30 modell 30 gigabájtos, míg az S60V 60 gigabájtos kisméretű merevlemezt tartalmaz majd.

0

Az AMD sikerének titka

2006. április 10. 13:20

Rengeteg szó esik mostanában az Opteron, Athlon 64 vagy Turion 64 processzorok sikereiről, annál kevesebb viszont az ezt lehetővé tévő gyártástechnológiáról, amely kritikus jelentőségű az Intellel folytatott versenyben. A szégyellős AMD végre egy kis bepillantást engedett a színfalak mögé.

0

Készül a javás Opera Mini webböngésző második generációja

2006. április 10. 12:46

Az Opera Software várhatóan április végén, azaz alig két-három héten belül tervezi elérhetővé tenni legkisebb böngészője, a szinte bármilyen Java programok futtatására alkalmas telefonon működőképes Opera Mini webböngésző legújabb, 2.0-ás változatát. Az új változat újadonságairól egyelőre nagyon keveset lehet tudni.

0

A processzorba építené a biztonságot az IBM

2006. április 10. 12:44

[News.com] Az IBM mérnökei olyan technológiát dolgoztak ki, amely segítségével a processzoron belül titkosítható az összes áthaladó adat, amelyek aztán így kerülnek tárolásra. Ez azt jelenti, hogy az adatok védettek az illetéktelen hozzáférések ellen, legyen szó akár a gép ellopásáról, akár hackertámadásról.

0

Biztonsági rés a HP nyomtatószoftverében

2006. április 10. 11:37

Két HP színes lézernyomtató segédprogramjai is olyan biztonsági rést rejtenek, amelyen keresztül támadók adatokat lophatnak el a számítógépekről -- figyelmeztette ügyfeleit a HP. A Color LaserJet 2500 és 4600 típusú printerekhez mellékelt Toolbox szoftver alapbeállítások mellett lehetővé teszi egy rosszindulatú felhasználó számára, hogy távolról és észrevétlenül fájlokat töltsön le a programot futtató windowsos gépről.

0

Elbocsátások a Sun szervertervező részlegénél

2006. április 10. 09:08

[News.com/HWSW] A Sun Microsystems megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint elbocsátaná SPARC-alapú szervereket tervező csapatának egy részét. A vállalat pénteki közleménye szerint költségcsökkentési céllal mintegy 200 dolgozónak mondanak fel, vagyis a leépítések után a részleg 7 százalékkal lesz karcsúbb.

0

Linuxra áll átt a finn védelmi minisztérium

2006. április 10. 08:38

A kritikus fontosságú folyamatfelügyeleti és dokumentumkezelői alkalmazásai, valamint üzenetküldő szolgáltatásai és Intranet portálja alapjául a SUSE Linux Enterprise Servert választott a finn védelmi minisztérium.

0

Hat különböző kitben lehet megvásárolni az Olympus E-330 tükörreflexes fényképezőgépét

2006. április 7. 15:13

Nem kevesebb mint hat különböző kitben teszi elérhetővé az első, Panasonic-kal közösen fejlesztett digitális tükörreflexes fényképezőgépét itthon az Olypmus. Az E-330 digitális szettek egyedi megoldásokat kínálnak, gyakorlatilag bármilyen alkalmazásra. Az egyes szettek kulcsfontosságú elemei természetesen az alap Olympus E-330 váz és a ZUIKO DIGITAL objektívek. A kitek 11-30 százalék közötti árkedvezményt nyújtanak a csomagban található termékek összeadott árához viszonyítva.

0

Önkormányzatok: van számítógép és internet, de nincsenek informatikával támogatott folyamatok

2006. április 7. 14:19

A GKI Gazdaságkutató a Synergon támogatásával 2005 végén felmérést végzett a magyarországi önkormányzatok körében, összesen 800 hivatal bevonásával. A felmérés a községi, a városi, a megyei jogú városi és a kerületi önkormányzatokra irányult azzal a céllal, hogy megismerjékaz informatikai és telekommunikációs eszközök használatát az önkormányzati hivatalokban.

0

A középvállalati szegmenstől reméli a növekedést az SAP

2006. április 7. 14:03

Az elkövetkező négy év során elsősorban a középvállalati szegmenstől reméli bevételeinek növekedését az SAP -- mondta Henning Kagermann elnök-vezérigazgató. A 2500 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek jelenleg az SAP forgalmának kevesebb mint harmadát adják, 2010-re a vállalat ezt szeretné 40-45 százalékra növelni, ezért e szegmens számára dedikált megoldásokat fejlesztenek majd.

0

A grafikus chipen áll vagy bukik a Vista futása

2006. április 7. 11:54

[eWeek/HWSW] Noha a jelenleg forgalomban levő PC-k szinte mindegyikén fut majd a Windows Vista, igazi pompáját csak a gépek felén mutathatja meg -- derül ki a Gartner által közzétett elemzésből. A piackutató cég szerint a legtöbb problémát a nem megfelelő grafikus kártyák okozzák majd, ugyanis a ma kapható processzorok és merevlemezek bőven elegendő teljesítményt nyújtanak a Vistához, a memóriát pedig a legtöbb gépben gond nélkül lehet legalább 1 gigabájtra bővíteni.

0

Tovább bővíti plazmapanelgyártó kapacitását a Samsung és a Hitachi

2006. április 7. 10:23

[Clubic.com] A koreai Samsung és a japán Hitachi szinte vállvetve jelentette be, hogy újabb dollármilliókat fektet plazmapanelgyártó üzemeibe. A Samsung 751 millió dollárból bővíti újabb gyártósorral Ulsanban található üzemét, melyen 106 cm-es, azaz 42 hüvelykes palzmapaneleket készítenek majd el. A Samsung reményei szerint a gyártókapacitás így évi 3 millió darabbal 7,3 millió darabra növekedhet.

0

Vírusok a legújabb akkumulátorokban

2006. április 7. 09:52

[News.com] Természetesen nem számítógépes vírusokról van szó, ott azért még nem tartunk , de a cím mégsem csalóka: a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói valódi vírusokra építenék legújabb, lényegében mikroszkópikus cellákból épített, kisméretű akkumulátoraikat, melyekkel alacsony fogyasztású elektromos eszközöket lehetne ellátni energiával.

0

Április végén érkeznek a D-Link következő generációs Wi-Fi berendezései

2006. április 6. 15:51

[Clubic.com] A D-Link bejelentette, hogy április végén jelennek meg a vállalat kínálatában az első következő generációs, 802.11n szabványtervezetre épített vezeték nélküli hálózati berendezések. Az úgynevezett MIMO (Multiple Input Multiple Output) technológia jóval nagyobb adatátviteli sebességet tesz lehetővé majd ezeknél az eszközöknél, mint amennyi a jelenlegi 802.11g szabványnak megfelelő eszközökkel elérhető.

0

A magyarok közel kétharmada még sosem internetezett

2006. április 6. 15:30

Az Európai Unió 25 országában átlagosan a háztartások 48 százaléka, míg a vállalatok 91 százaléka rendelkezik internetcsatlakozással, szélessávú kapcsolatot az otthonok 23 százalékában és a cégek 78 százalékában építettek ki. Magyarország sajnos minden tekintetben átlag alatti mutatókat produkált.

0

Érkezik az IBM új adatbáziskezelője, a Viper

2006. április 6. 14:01

Az IBM várhatóan ma adja ki a DB2 adatbázis legújabb változatának, a Vipernek az előzetesét, amely ingyen letölthető és kipróbálható. A szoftver gyakorlatilag release candidate állapotú, vagyis közel végleges kódot ad ki a Nagy Kék annak érdekében, hogy az ügyfelek kipróbálhassák a képességeit. A végleges Vipert a nyár elejére ígéri az IBM.

0

Drága lesz a PlayStation 3

2006. április 6. 11:49

[Gamasutra] Választ kaphattunk a Sonytól a PlayStation 3 idei európai megjelenése kapcsán felmerült egyik legnagyobb kérdésre: George Fornay, a Sony Computer Entertainment France elnöke és az Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) alelnöke egy rádióinterjúban viszonylag pontosan meghatározta a PS3 várható európai árát. A Europe 1 rádióadón elhangzottak szerint a PlayStation 3 novemberben kerül Európában piacra, várhatóan 500 euró körüli, 499 és 599 euró közötti áron.

0

ASP.NET-alapú hoszting az Interware-nél

2006. április 6. 11:36

Az Interware április 5-től Windows Server 2003 operációs rendszeren is elérhetővé teszi hoszting-szolgáltatási kínálatát. A Microsoft Magyarországgal kötött stratégiai együttműködés keretében mind dedikált, mind több tárhely-bérlő között megosztott formában elérhető új szolgáltatás lehetővé teszi az ASP.NET-alapú dinamikus weblapok és az SQL Server 2005 adatbázis használatát is.

0

Százmilliárdos bevételről álmodik a Dell

2006. április 6. 11:17

Ázsiai és európai terjeszkedésével a Dell közel megduplázhatja forgalmát, amely így hamarosan elérheti akár a 100 milliárd dollárt is -- mondta egy interjúban Kevin Rollins elnök-vezérigazgató, ám arról nem beszélt, mikorra kívánják elérni a bűvös összeget.

0

Érkezik az iGo térképszoftver európai térképeket is tartalmazó változata

2006. április 6. 10:39

A Nav N Go Kft. 2006. április 18-tól kezdi meg új termékeinek forgalmazását. Az iGO Európa 2006 térképszoftvert egyetlen 1GB-os miniSD memóriakártyán tartalmazza 26 európai ország, köztük Magyarország részletes térképét és a továbbfejlesztett navigációs programot. Az új Európa termékek megjelenésével egyidőben kerül az üzletekbe a népszerű iGO Magyarország 2006-os verziója is.

0

A meghajtók hiánya is hátráltatja a Linux terjedését

2006. április 6. 09:55

[News.com/HWSW] A LinuxWorld Conference and Expo kerekasztal-beszélgetésén résztvevő szakértők szerint a hardvercégeknek bele kell húzniuk, hogy termékeiket Linux-kompatibilissé tegyék, vagyis hogy időben kiadják a szükséges meghajtóprogramokat. Ez nagyban elősegítheti a nyílt forrású operációs rendszer terjedését az asztali gépeken.

0

Teljes támogatást nyújt a Windows XP-hez az Apple

2006. április 5. 16:25

Éppen a közelmúltban indult útjára az a 14 ezer dolláros csekk, melyet egy elég nyögvenyelősen, de tényleg működő Windows XP telepítési megoldásért ítéltek oda. A trükk azt tette lehetővé, hogy a Windows XP operációs rendszer végre feltelepíthető legyen az inteles Macintosh számítógépekre, legyen az iMac, MacBook Pro noteszgép, vagy a Mac mini-k újabb generációja. Ez az összeg azonban kétségtelenül az Apple-t illette volna.

0

Újabb memóriás iPodok jönnek?

2006. április 5. 14:51

Újabb flash memóriás iPodok érkezésére van kilátás, legalábbis erre utal, hogy az Apple 2010-ig előre lekötötte a Hynix NAND-gyártó kapacitásának 20 százalékát, és ezért 1,25 milliárd dolláros előleget fizetett a koreai chipgyártónak. 2006-ban az Apple 40 millió gigabájtnyi flash memóriachipet tervez beszerezni a Hynixtől, majd 2010-ig minden évben legalább megháromszorozza rendeléseit.

0

Budapesten már működik a professzionális TETRA távközlő rendszer

2006. április 5. 14:44

Az október 26-án aláírt szerződés első határidejét sikeresen teljesítette a Magyar Telekom és a T-Mobile által létrehozott Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt., ugyanis április 5-ig befejezte az EDR (Egységes Digitális Rádió-távközlő Rendszer) hálózat első lépcsőjének kiépítését és műszaki átadását. A Kormány részéről Pesti István, az EDR Projekt kormánybiztosa vette át a rendszer első mérföldkövének számító budapesti hálózatot, amely 34 bázisállomást és nem kevesebb mint 14 ezer készüléket jelent.

0

Szabványosításra került a Microsoft VC-1 videotömörítési technológiája

2006. április 5. 13:09

[Clubic.com] Kész a hódításra a Microsoft VC-1 kodekje: a korábban VC-9 néven emlegetett, Windows Media Video 9-ből kifejlesztett videotömörítési technológiát tegnap végül szabványosította a Society of Motion Picture and Television Engineers (SMPTE) testülete. A döntés igen nehéz szülés volt, a Microsoft 2003 szeptemberében nyújtotta be szabványosítási kérelmét.

0

Hibás modemekkel gyűlik meg a baja a hazai ADSL-előfizetőknek

2006. április 5. 13:08

A Huawei modemek túlmelegedésével kapcsolatos tavaly nyári problémák után most ismét a végfelhasználókhoz telepített távközlési berendezések hibája borzolja a T-Com szolgáltatási területén élő ADSL-előfizetők kedélyeit.

0

A vállalati megfelelési megoldások terén erősített az SAP

2006. április 5. 12:19

Az SAP AG bejelentette a vállalatközi megfelelési megoldások piacán vezető pozícióval rendelkező Virsa Systems Inc felvásárlását. A két vállalat korábban is szoros partneri kapcsolatokat ápolt és az SAP viszonteladója volt egyes Virsa-termékeknek. Az akvizíció bejelentésére a Virsa Simplify címmel megrendezett 2006-os ügyfélkonferenciáján, Las Vegasban került sor. A készpénzes végrehajtott tranzakció feltételeit nem hozták nyilvánosságra.

0

Az autóverseny szerelmeseihez szól a Vertu limitált sorozatú mobiltelefonja

2006. április 5. 11:14

[HWSW, Engadget] A luxustelefonokat gyártó Nokia-leányvállalat, a Vertu újabb, ezúttal az autóversenyzés szerelmeseinek készített exkluzív mobiltelefonokokat dob piacra. A limitált példányszámban, mindössze ezer darabban készülő Racetrack Legends sorozatból hat különböző kivitel lát napvilágot. A Nokia fődesignere, Frank Nuovo, aki 16 éven keresztül felelt a mobiltelefonok formavilágáért, mostantól kizárólag az exkluzív Vertu készülékekkel foglalkozik majd.

0

Egymilliárd fonttal rövidítették meg a brit zeneipart a fájlcserélők

2006. április 5. 10:55

[News.com/HWSW] A brit zeneiparnak az elmúlt három évben több mint 1 milliárd fontba (381 milliárd forintba) került a fájlcsere -- állítja a British Phonographic Industry (BPI). Összehasonlításképp: a MAHASZ által közzétett adatok szerint 2005-ben Magyarországon a hanghordozó-eladások 10,66 milliárd forintot tettek ki, szemben a 2004-es 12,25 milliárd forinttal.

0

Villámgyorsan javítja a szoftverhibákat a nyílt forrású közösség

2006. április 5. 09:09

[News.com/HWSW] Egy, az amerikai kormányzat által támogatott akció keretén belül számos nyílt forrású szoftver hibáit javították ki. A forráskódokat elemző Coverity összesen 32 nyílt forrású programot, 17,5 millió sornyi kódot vizsgált meg és ezer soronként átlagosan 0,434 hibára bukkant. Miután ezeket nyilvánosságra hozták, a nyílt forrású közösség a legtöbbet ki is javította.

0

A vírus kiirtásánál néha egyszerűbb a rendszer újratelepítése

2006. április 5. 08:19

[eWeek/HWSW] A Microsoft egyik biztonsági szakértője egy konferencián azon véleményének adott hangot, hogy a kártevőkkel fertőzött vállalati gépek esetében a kiirtásuknál néha hatékonyabb lehet a teljes rendszer törlése és újratelepítése. Ha rootkitekkel vagy más fejlett kémprogramokkal van dolgunk, az egyetlen megoldás ha mindent újrakezdünk. Egyes esetekben nincs is lehetőség arra, hogy helyreállítsuk a fertőzött rendszert -- mondta Mike Danseglio, a Microsoft Security Solutions csoport programmenedzsere az InfoSec World konferencián. Ezért a vállalatoknak ki kell fejleszteniük olyan automatizált megoldásokat, amelyek akár gépek százait, ezreit is képesek gyorsan újjáépíteni.

0

Jön a Sony Ericsson nyolcadik Walkman zenetelefonja

2006. április 4. 17:07

Megszületett a Sony Ericsson nyolcadik zenetelefonja: a W800i örökségének továbbvitelére megszületett -- a vállalat nemrég a W810i megjelenésével nyugdíjazta a W800-at -- W700 Walkman-telefon teljesen megfelel a W800-nak, annyi különbséggel, hogy a narancs-fehér kivitel mellett Titanium Gold színben is elérhető lesz, illetve a fél gigabájtos memóriakártya helyett 256 megabájtosat mellékel a telefonhoz a Sony Ericsson.

0

Lakossági telefonszolgáltatást indított a PanTel

2006. április 4. 16:07

Megtette azt a lépést az egyik legismertebb hazai alternatív távközlési szolgáltató, a PanTel, melyet már jóideje vártak tőle: egyéni előfizetők számára is elindította hangalapú szolgáltatásait. A HTTC (Hungarian Telephone and Cable Corporation) csoport érdekeltségi körébe tartozó szolgáltató a Hungarotel Hívogató csomagjait alakította át és karcsúsította a percdíjak kapcsán, illetve kínálja április 1-től a lakossági ügyfelek részére.

0

Tízmilliárdokat veszteget el Magyarország és Európa

2006. április 4. 14:34

Az Európai Unió évente akár több mint tízmilliárd euró telekommunikációs befektetéstől esik el a nem elég hatékony hatósági szabályozás következtében, nem beszélve az ilyen célú beruházások gazdaságilag serkentő hatásának elmulasztásáról -- derül ki a Strategy and Policy Consultants (SPC) által nemrégiben közzétett elemzésből.

0

Lendületesen nő az alkalmazás-gyorsítók piaca

2006. április 4. 11:30

Tavaly 36 százalékkal 1,2 milliárd dollárra nőtt az alkalmazás-gyorsítók piaca -- adta hírül tegnap a Gartner. Az alkalmazás-gyorsítók olyan, többnyire szoftverből és hardverből álló megoldások, amelyek a webes alkalmazások elérését, működését, rendelkezésre állását javítják, ehhez olyan technológiákat igénybe véve, mint a cache-elés, a tömörítés, a protokoll-optimalizálás, vagy éppen az XML-feldolgozás, a titkosítás és a hitelesítés hardveres gyorsítása. Az első cégek, amelyek a webalkalmazások gyorsításával kezdtek foglalkozni, a 90-es években jelentek meg a piacon, azóta sokukat már bekebelezte valamelyik hálózati eszközöket gyártó óriás, például a Juniper vagy a Cisco.

0

Itt a legújabb SUSE Linux

2006. április 4. 10:21

A Novell LinuxWorld Conference and Expo rendezvényen jelentette be a SUSE Linux legújabb, 10.1-es változatát, amelynek fejlesztői változatai máris letölthetők és hamarosan elérhetővé válik a végleges verziója. A SUSE Linux 10.1-et a több mint 22 ezer tagot számláló openSUSE közösség hozta létre. A szoftver előző változatát, a SUSE Linux 10-et több mint 1,3 millióan telepítették fel -- állítja a cég.

0

Nagy-Britanniában készül Európa legerősebb szuperszámítógépe

2006. április 4. 09:34

A brit kormányzat 52 millió fontot kíván egy új szuperszámítógép létrehozására költeni, a tervek szerint a Hector (High-End Computing Terascale Resource) fantázianevű konfiguráció teljesítménye eléri majd a 100 teraFLOPS-ot (billió lebegőpontos művelet másodpercenként), ezzel Európa leggyorsabb számítógépe lehet. A kontinensen található legnagyobb teljesítményű szupergép jelenleg a németországi Jülich tudományos kutatóintézetben található JUBL, amely másodpercenként 45,6 billió művelet végrehajtására képes.

0

Érkeznek az új Nokia okostelefonok

2006. április 4. 09:06

Csak április végétől lesznek kaphatók a Nokia új, E sorozatú okostelefonjai, amelyeket még tavaly októberben jelentett be a vállalat. Az üzletembereknek szánt készülékek megjelenését az első negyedévre ígérte a finn cég, azonban az elhúzódó tesztelési folyamat miatt a premier jelentős késedelmet szenvedett. A Nokia szóvivője elmondta, a szolgáltatók és a felhasználók egyaránt az E61 készülék iránt tanúsították a legnagyobb érdeklődést, ezért a cég számára a legfontosabb ennek a modellnek a mihamarabbi piacra dobása.

0

Mobil lesz a Novell GroupWise

2006. április 3. 14:35

A Novell a BrainShare konferencián bejelentette, hogy együttműködik az Intellisync és a Research in Motion cégekkel annak érdekében, hogy a GroupWise csoportmunka-megoldása a lehető legtöbb mobil eszközzel együttműködjön.

0

Harmadszorra is partraszáll Japánban az Xbox?

2006. április 3. 14:19

[gamefront.de/GamesIndustry.biz] A Microsoft újra elrajtoltatná Xbox 360 konzolját Japánban -- állítja legalábbis a gamefront.de német játéklap, japán nagykereskedői forrásokra hivatkozva. Az indok egyszerű: míg a világ többi részén hiánycikk a gép, addig a szigetországban rendkívül gyenge eladásokat produkál, valószínűleg Redmond legkonzervatívabb várakozásait is alulmúlva.

0

Percdíjas ADSL a T-Online-tól

2006. április 3. 12:24

Mától új ADSL-szolgáltatásokkal bővült a T-Online termékportfoliója. A kínálatban megjelent az időalapú hozzáférés két változata, melyek elsősorban az alkalmi netezőknek kedvezhetnek a magasabb havidíjú, de időben korlátlan csomagokkal szemben. A T-Online kábelnetes portfóliója is kiegészült egy alacsony havidíjas, belépő szintű csomaggal, a Kábelnet Lighttal.

0

Koreában már előfizetők is tesztelhetik a WiBro szolgáltatást

2006. április 3. 11:17

A Samsung Electronics bejelentette, hogy megállapodást kötött Dél-Korea legnagyobb mobilszolgáltatójával, a Korea Telecommal a kísérleti jellegű WiBRO (wireless broadband) szolgáltatás elindításáról. A WiBRO egy olyan új technológia, amely vezeték nélkül hálózaton, szélessávon továbbíthat nagy távolságra hangot, adatot és videót, illetve videótelefonálhatunk, vagy multimédiás üzeneteket küldhetünk a segítségével.

0

Ingyen virtualizáció a Microsofttól is

2006. április 3. 11:12

[eWeek/HWSW] A Microsoft a ma kezdődő LinuxWorld Conference and Expo rendezvényen fogja bejelenteni, hogy minden Windows-felhasználó számára ingyenesen elérhetővé teszi virtualizációs szoftverét, a Virtual Server 2005 R2 Enterprise Editiont, amelyet eddig 199 dollárért lehetett megvásárolni. A VS2005 Standard Edition, amely 99 dollárba került, eltűnik a cég termékpalettájáról. A két változat közötti legfontosabb különbség az volt, hogy az Enterprise Edition négynél több processzoros rendszeren is futtatható.

0

Hatórás üzemidőt biztosító univerzális notebook-akkumulátor az APC-től

2006. április 3. 09:23

Az American Power Conversion (APC) egy új, akár hatórás üzemidőt is biztosító univerzális notebook-akkumulátorral bővítette termékcsaládját. Az univerzális laptop-akkumulátort feszültségválasztó kapcsolóval és a rendelkezésre álló kapacitást jelző LED-ekkel is ellátták. A termék az APC szerint ideális hosszú üzleti utakra vagy a laptop akkumulátorának töltésére, amikor hálózati áram nem áll rendelkezésre.

0

Leválasztja memóriagyártó részlegét az Infineon

2006. április 3. 09:01

Az Infineon Technologies AG bejelentette, hogy a vártnál korábban, már május 1-ére önálló vállalattá szervezi memóriagyártó részlegét, amelynek részvényeit később a tőzsdére is bevezetik, bár egyelőre nem tudni hogy melyikre.