vállalati it archívum - 2007 augusztus

2007
augusztus

0

Ismét a Pannon könyvelhette el a legtöbb új előfizetést

2007. augusztus 31. 16:12

Újabb 60 ezerrel emelkedett a hazai mobilelőfizetések -- nem előfizetők! -- száma 2007 júliusában a Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye szerint. Így hazánkban az elmúlt hó végén száz lakosra 102,3 előfizetés jutott. Az új előfizetések begyűjtésében továbbra is a Pannon jeleskedik.

0

IBM: adattárolás egyetlen atomban

2007. augusztus 31. 12:44

Az IBM két jelentős nanotechnológiai áttörést jelentett be, amelyek révén akár egyetlen atomban is tárolható információ, illetve molekulákból álló kapcsolók építhetők össze áramkörökké.

0

Megérkeztek a 2008-as Norton internetbiztonsági termékek

2007. augusztus 31. 11:07

Menetrendszerűen megérkeztek a Symantec közkedvelt internetbiztonsági termékeinek, a Norton Internet Security és Norton AntiVirus alkalmazások 2008-as, új változatai. A szokásos teljesítménynövelésen és finomhangolásokon, illetve újabb támadások elhárításának képességén túl új funkciókat is kaptak a szoftverek.

0

Megjelent az Opera Mini 4 javás webböngésző második bétája

2007. augusztus 31. 10:18

BlackBerry okostelefonokra optimalizált, de továbbra is minden javás mobilkészüléken futtatható az Opera Mini webböngésző új bétája. A többféle módon, azaz letölthető alkalmazásként , SMS-es linken, illetve WAP-on elérhető szoftver fektetett képernyővel, kisebb betűtípussal, gyorsabb működéssel gazdagodott változatlan méret mellett.

0

A csökkenő alkatrészárak miatt felével nőtt a Dell profitja

2007. augusztus 31. 09:01

Közel felével nőtt a Dell profitja az augusztus 3-án véget ért második pénzügyi negyedévben, köszönhetően a szerverek és a tárolóeszközök kiemelkedően jó forgalmának, illetve az alkarészárak csökkenésének. A bevételi és nyereségadatok egyaránt felülmúlták az elemzői várakozásokat. A vállalat azonban elég visszafogott előrejelzéssel szolgált a közeljövőre, a vezetők szerint ugyanis a második félév során az alkatrészárak csökkenése lassulni fog, ami természetesen kihatással van az eredményességre.

0

Windows fut a továbbfejlesztett LG érintőképernyős telefonon

2007. augusztus 30. 13:42

[Techworld] Újabb iPhone-ra hajazó telefonként hivatkoznak a híradások az LG Prada készülékből származtatott KS20 okostelefonra, noha mindenki tudja, vagy tudhatná, hogy az érintőképernyős Prada korábban jelent meg, mint ahogy az iPhone-t egyáltalán bejelentették, így ha valaki másol valakit, valószínűleg az Apple lenne az. A KS20 mindenben túlmutat elődjén, a Pradán, illetve az iPhone-on is.

0

Etikus hackelési tanfolyam a NetAcademiánál

2007. augusztus 30. 12:23

Magyarországon egyedülálló az a biztonsági szakemberek számára induló tanfolyam , mellyel a NetAcademia Oktatóközpont nemrégiben bővítette képzési palettáját. Az Ethical hacking nevű kurzus keretében a számítógépes bűnözők eszköztárát és gondolkodásmódját ismerhetik meg a résztvevők.

0

Elérte a jelenlegi csúcsot a Sanyo Xacti kamkordersorozata

2007. augusztus 30. 10:47

[WI] A világ -- jelenlegi -- legkisebb teljes HD-kameráját mutatta be a Sanyo, mely valószínűleg a napokon belül megrendezett berlini IFA 2007 szórakoztatóelektronikai kiállításon és vásáron is megtekinthető lesz. A Xacti sorozatba tartozó, 31 dekányi tömegű DMX-HD1000 marokkamkorder teljes HD-felbontású, 1920 x 1080 soros, progresszív felvételek készítésére képes. Ez nem a Sanyo első HD Xacti-kamerája, a korábbi változat azonban maximálisan csak 720 soros felvételek készítését támogatta.

0

Csökkent a Novell vesztesége

2007. augusztus 30. 09:09

Némileg emelkedő bevétel mellett csökkent a Novell vesztesége a harmadik pénzügyi negyedévben, amely július 31-én ért véget. A forgalom enyén felülmúlta az elemzői várakozásokat, a veszteség pedig kisebb volt az előrejelzésnél, amely a részvényárfolyam 2 százalékos növekedését hozta magával.

0

Új ultramobil PC-ket mutatott be a Samsung

2007. augusztus 29. 12:21

A Samsung három új modellel bővítette a külföldön igen népszerű Q1 ultramobil PC termékcsaládját, amelynek legerősebb változatában SSD meghajtó látja el a háttértároló funkciókat.

0

Invitel márkanév alatt kínálja szolgáltatásait a HTCC csoport

2007. augusztus 29. 12:04

Az Invitelt, a Pantelt és nemrég a Tele2 magyar érdekeltségét is bekebelező HTCC csoport ősztől egységesen Invitel márkanév alatt kínálja szolgáltatásait. Az arculatfrissítéssel együtt végrehajtott döntést átfogó piackutatás előzte meg, amely szerint a korábbi HTCC-márkák közül az Invitel a legismertebb és legkedveltebb.

0

Testünk melegével töltenék mobilkészülékünket a Fraunhofer Intézet kutatói

2007. augusztus 29. 11:24

[Techworld] A Fraunhofer Intézet német kutatói szerint hamarosan akár a testünk melegével is tölthetjük, vagy működtethetjük bizonyos eszközeinket, mobil készülékeinket. A kisméretű, szilícium-alapú termoelektronikus generátorok nem újkeletű eszközök, eddig is ismertek voltak, a kutatóknak azonban sikerült ezt a megoldásot jelentősen továbbfejleszteni, a szükséges hőkülönbséget kisebbre csökkenteni.

0

Fájlcserélőkön a Vista SP1 előzetese

2007. augusztus 29. 10:48

Nem sokkal azután, hogy megkezdődött a Windows Vista SP1 zárt bétatesztje, a szervizcsomag természetesen megjelent a fájlcserélő hálózatokon is, ahonnan lényegében bárki letöltheti.

0

Az első félév alatt több symbianos telefon fogyott, mint tavaly egész évben

2007. augusztus 29. 09:37

Továbbra is toronymagasan vezeti az okostelefonokra írt operációs rendszerek piacán a brit Symbian, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Nokia. A vállalat a második negyedévben 7 százalékkal 88,89 millió dollárra növelte a forgalmát, miközben világszerte 18,7 millió Symbian-alapú készülék fogyott, ez éves szinten 52 százalékos növekedésnek felel meg.

0

Ismét rootkit telepítésével vádolják a Sonyt

2007. augusztus 28. 12:55

[VS] Újfent rootkit-botrány kirobbanásától kell tartania a Sonynak, az F-Secure vizsgálatai szerint a MicroVault USM-F ujllenyomatolvasós pendrive-sorozat szoftvere ismét elrejt bizonyos állományokat a számítógépen, teret adva ezzel a rosszindulatú programokat íróknak. Az F-Secure körülbelül egy hónappal ezelőtt már figyelmeztette erre a hibára a Sonyt, azonban a japán gyártó eddig válaszra sem méltatta a céget.

0

Linuxos PC-k gondoskodnak az utasok szórakoztatásáról a Singapore Airlines gépein

2007. augusztus 28. 11:35

Továbbfejleszti fedélzeti információs és szórakoztató rendszerét a Singapore Airlines, amelynek keretén belül egyes gépeken már a turistaosztályon is egy komplett PC-t épít az ülések háttámlájába 10,6 hüvelykes, 1280x768 pixel felbontású LCD-kijelzővel, a prémium osztályokon pedig 15 és 23 collos megjelenítőn élvezetik a szórakoztató tartalmakat az utasok.

0

Egyre több zenelejátszón nézhetők filmek, de ez még mindig csak keveseket érdekel

2007. augusztus 28. 09:50

Az egyre csökkenő árak, a szélessávú penetráció növekedése és az egyre több online elérhető zene és videó hajtja előre a hordozható audio- és videolejátszók piacát. Az In-Stat piackutató vállalat szerint a vásárlás mögötti legfontosabb motiváció továbbra is a zenelejátszás marad annak ellenére, hogy egyre több készüléken nézhetők meg filmek is.

0

Százdolláros Palm okostelefon: első fotó a készülékről

2007. augusztus 27. 15:20

Kiszivárgott az első hivatalosnak tűnő fotó a Palm legújabb, egyben legolcsóbb okostelefonjáról, amely a Palm Centro nevet kapta. A Centro piacra kerüléséig még várnunk kell, de az már tudható, hogy parányi fizikai méretekkel büszkélkedhet, a képek alapján 10-15 százalékkal kisebb a most piacon lévő Treo modelleknél.

0

Negyven mérnök végzett idén a D-Link Nyári Egyetemen

2007. augusztus 27. 15:07

Negyven mérnök szerzett D-Link Tanúsított Mérnök elismerést a vállalat által által indított intenzív tanfolyamon, a D-Link Nyári Egyetemen. Ezzel országszerte már 26 olyan rendszerintegrátor áll a vásárlók rendelkezésére, amely magasan képzett technikai szakemberekkel segíti a költséghatékony, ugyanakkor nagyteljesítményű vállalati hálózatok kiépítését.

0

Stílusosabb házba költözött az Olympus vízálló kompakt fényképezőgépe

2007. augusztus 27. 13:05

[Clubic.com] A nyaralás folyamán, vízisportok űzése közben kinek ne jutna eszébe, hogy milyen jó is lenne megörökíteni saját, vagy családtagjai felejthetetlen pillanatait -- a vízálló tokok azonban túl nagyok és sokszor drágábbak, mint maga a fényképezőgép. Az Olympus előző, 770 SW vízálló gépe a jelek szerint nagy sikert arathatott, megérkezett ugyanis stílusosabb házba költöztetett utóda.

0

Ha véget ér a flash-korszak, robbanásszerűen fog elterjedni a PRAM

2007. augusztus 27. 10:40

[Computerworld/HWSW] Bár a világ több meghatározó félvezetőgyártójának elképzelései szerint akár már a közeljövőben tömegtermelésbe kerülhetnek az első kereskedelmi PRAM chipek, vélemények szerint széleskörű elterjedésére a jövő évtizedig várni kell. Az univerzális memóriaként is emlegetett technológia bevezetése ugyanis alapvetően függ a flash méretbeli skálázhatóságától.

0

Új képességekkel bővült az Intel vPro vállalati platform

2007. augusztus 27. 10:12

Megérkezett az Intel vPro platform vadonatúj, felújított változata, amely számos új szolgáltatást kínál elsősorban a biztonság növelése céljából. A Weybridge kódnevű platform alapja az Intel Q35 Express chipkészlet, valamint az Intel 82566DM Gigabit Etherner hálózati vezérlő, amelyekhez Core 2 Duo processzorok párosíthatók.

0

Csillagvárosok a Google Earth-ben

2007. augusztus 24. 10:49

180 fokot fordult a világ a Google Earthben, a Google virtuális térképszoftverében: a legújabb 4.2-es változatban megjelent gombbal az eddig vizsgált Földről vizsgálhatjuk a csillagokat, vagy szemlélhetjük a Hubble űrteleszkóp körülbelül égre illesztett gyönyörű fényképeit.

0

Cseppnyi energiával is beéri a VIA legújabb Eden processzora

2007. augusztus 24. 09:59

Elsősorban ipari területeken, beágyazott rendszereket futtató készülékekben használható fel a VIA legújabb Eden processzora, mely viszonylag magas órajele ellenére rendkívül kevés elektromos energiával is beéri, illetve alig termel hőt.

0

ADSL nélkül is rendelhető a T-Home internettelevíziós szolgáltatás

2007. augusztus 24. 08:38

Szabadabbá tette, alapvető láncaitól azonban továbbra sem tudta megszabadítani T-Home TV internettelevíziós szolgáltatását a T-Online. A tegnaptól elérhető, legfrissebb ajánlat szerint már T-Online ADSL-t sem kell rendelni az IP-televíziós előfizetéshez, elegendő csupán egy T-Com telefonvonal. Egyben elindult a T-Home TV portál is, melyen keresztül majd távolról is felvételre programozhatjuk set-top-boxunkat.

0

Cukros vízből termelne zöld energiát a Sony

2007. augusztus 23. 16:33

[VS] A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a Sony valódi bio energiacella prototípusát mutatta be, mely bár csupán falatnyi, azonban kisebb áramigényű berendezések számára elegendő elektromos áramot képes termelni egyszerű cukros vízből. A forradalmi áttöréssel létrehozott prototípus csupán 50 mW-nyi energiát szolgáltat, azonban ez is jóval több, mint amit mások képesek voltak elérni ezzel a technológiával.

0

Silverlight felületű keresővel demózza Flash-alternatíváját a Microsoft

2007. augusztus 23. 14:58

Miután tavasszal bejelentette saját fejlesztésű Flash-alternatíváját, máris elkészült a technológiát prezentáló első demójával a Microsoft. A Tafiti.com oldalon Silverlightban készült, interaktív grafikus felülettel ellátott Live Search szolgáltatást találunk, mely a keresés egy kevésbé minimalista, vizuálisan gazdagabb módját igyekszik megmutatni.

0

Újabb extrém mobilprocesszorral jelentkezett az Intel

2007. augusztus 23. 14:08

A Games Convention játékipari konferenciát választotta az Intel legújabb és eddigi legnagyobb teljesítményű mobil processzorának bemutatójára. A Core 2 Extreme X7900 egy Merom-alapú kétmagos chip, amely 800 MHz-es front side busszal jár és 4 megabájt másodszintű gyorsítótárat tartalmaz, órajele pedig 2,8 GHz. A többi Intel Extreme processzorhoz hasonlóan az X7900 sem tartalmaz szorzózárat, így akár névleges órajele fölött is könnyen hajtható.

0

Windows Live Messenger üzenőprogram költözik a Nokia telefonokba

2007. augusztus 23. 10:16

A Yahoo-val kötött, a két rivális azonnali üzenetküldő rendszer átjárhatóságát biztosító megállapodáshoz hasonló horderejű, sőt, azon jelentősen túlmutató egyezséget kötött a Microsoft, a világ legnagyobb mobilgyártóját, a Nokiát vette rá arra, hogy Windows Live szolgáltatásait mobilplatformon is elérhetővé tegye.

0

Flash-alapú meghajtókkal jelentkezik jövőre a Seagate

2007. augusztus 23. 09:47

A jövőben flashmemóriás meghajtókkal (solid-state drive, SSD) is jelentkezik a világ első számú merevlemezgyártója, a Seagate -- adta hírül a vállalat elnök-vezérigazgatójával készített interjúban elhangzott információk alapján a Wall Street Journal. Minden terméktervünkben szerepelnek SSD-k -- mondta Bill Watkins.

0

Tovább koncentrálódik a notebookgyártás a legnagyobbak kezében

2007. augusztus 22. 16:41

[DigiTimes/HWSW] Továbbra is a Quanta marad a világ vezető notebookgyártója, véli az iparág. A tajvani szerződéses gyártó számos, nagyobb horderejű megrendelést követően húsz százalékkal emelte az idei éves előrejelzést, és jövőre is erős forgalmat vár. Hasonló tendenciát mutat a második Compal, mely tíz százalékkal növelte meg az éves tervet.

0

Új, a 802.11n szabványtervezetnek megfelelő eszközökkel bővült az SMC kínálata

2007. augusztus 22. 16:29

Új termékekkel bővíti 802.11 Draft-N hálózatokhoz készülő termékeinek választékát az SMC. Az akár 300 Mbps sebességű átvitelt kínáló hálózati eszközök sora egy négyportos gigabites switchet és USB-s nyomtatószervert is tartalmazó routerrel, egy vezeték nélküli hozzáférési ponttal, valamint egy USB-s hálózati adapterrel bővült.

0

A világ legvékonyabb és legkönnyebb LCD-je a Sharptól

2007. augusztus 22. 16:19

[WI] A Sharp prototípusa szerint van még bőven tartalék az LCD-technológiában a trónkövetelők, például a szerves fénykibocsátó diódákra (OLED) épített kijelzők támadásaival szemben. A cég 52 hüvelykes, azaz 132 centiméteres képátlójú panele elképesztő paraméterekkel rendelkezik, bár kereskedelmi forgalomba csak 2010-ben kerül majd.

0

Szentpéterváron épít PC-gyárat a HP és a Foxconn

2007. augusztus 22. 14:59

Oroszországban épít gyárat a HP és a Foxconn, az 50 millió dolláros beruházással készülő üzem Szentpéterváron létesül majd. A tervek szerint az építkezés még az idén elkezdődik -- jelentette az Interfax, a hírügynökség értesülését pedig a cégek is megerősítették. A gyárban PC-ket és LCD-monitorokat szerelnek majd össze, de a későbbiekben akár noteszgépek is készülhetnek itt. Helyi jelentések szerint az üzem alapterülete 60 ezer négyzetméter lesz és mintegy 5 ezer embernek ad majd munkát.

0

Megállíthatatlanul csökken a bekapcsolt vezetékes vonalak száma

2007. augusztus 22. 13:10

A Nemzeti Hírközlési Hatóság legújabb, 2007 júniusára vonatkozó gyorsjelentése szerint közel 2 százalékkal, 2007 első félévében pedig 15 százalékkal nőtt a felmért szolgáltatók szélessávú internet-hozzáféréseinek száma. Az xDSL-re előfizetők száma májusról júniusra további 1,74 százalékkal bővült annak ellenére, hogy a bekapcsolt vezetékes vonalak száma megállíthatatlanul csökken évek óta.

0

Red Hat Linuxra alapoz a Virgin America légitársaság

2007. augusztus 22. 09:25

Az újonnan indult Virgin America légitársaság a Red Hat Enterprise Linuxot választotta weboldalának hosztolására, valamint a fedélzeti szórakoztató rendszer működtetésére. A Virgin America új repülőgépein az utasok kényelméről fejlett szórakoztatórendszer, hangulatvilágítással felszerelt kabinok, valamint személyreszabott bőrülések gondoskodnak. A fedélzeti munkát megkönnyítendő minden ülésben lesz csatlakozó noteszgépek számára.

0

Folyamatosan megdőlő kapacitásrekordok a mobil merevlemezeknél

2007. augusztus 21. 15:06

[Clubic.com] A gigabájtok csatája tovább folytatódik: míg nem is olyan rég a 100 gigabájtos kapacitás áttörése tűnt szinte lehetetlennek a mobil készülékekbe szánt 2,5 hüvelykes merevlemezeknél, ma már a 320 gigabájtot is meghaladják a legújabb modellek tárolási képességei.

0

AMD: több mint fél év késésben van a Barcelona

2007. augusztus 21. 14:50

[Mercury News/HWSW] Mint arról lapunk is beszámolt már, három héten belül esedékes az AMD következő generációs chipjének hivatalos rajtja. A Barcelona a korábban vártnál később jelenik meg, és kezdetben alacsonyabb órajeleken lesz elérhető. Korábbi, nem nyilvános terméktervei alapján a késés ténye egyértelművé vált a nyár folyamán, a vállalat azonban a nyilvánosság előtt nem beszélt a problémákról -- egészen eddig.

0

Analóg óra került a kijelző helyére a Nokia legújabb 3G-s telefonjában

2007. augusztus 21. 14:38

Meglepő kialakítást alkalmazott legújabb, harmadik generációs luxus mobilkészülékénél a Nokia: a 6555 modellben egy analóg óra került a külső kijelző helyére. Az órát nem egy digitális kijelző jeleníti meg, elektronikusan, mint több más modellen, hanem egy igazi órát építettek a mobilba.

0

Megérkezett az IBM Lotus Notes és a Domino 8-as változata

2007. augusztus 21. 13:30

Két év fejlesztés és tesztelés után az IBM kiadta a Lotus Notes és a Domino legújabb, 8-as változatait. A cég szerint ez a világ első vállalati szintű csoportmunka-szoftvere, amelyet az ügyfelek visszajelzéseire alapozva terveztek.

0

Érkezik az Option villámgyors mobil feltöltést nyújtó adatkártyája

2007. augusztus 21. 12:32

Megkapta az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) jóváhagyását az Option legújabb kártyája: az első High Speed Uplink Packet Access (HSUPA) adatkártya feltöltési irányban ADSL- és kábelmodemeket leigázó, porba tipró adatátviteli sebességre képes a mobilhálózatokon keresztül. A GlobeTrotter Express HSUPA kártya behelyezhető a legújabb noteszgépek Express Card nyílásába is.

0

Ősszel jöhetnek a nagyfelbontású Flash-videók

2007. augusztus 21. 11:51

Az Adobe Systems ma adja ki az új Flash Player bétáját, amely már támogatja a H.264 formátumú videókat, ezáltal lehetővé teszi akár nagyfelbontású anyagok webes sugárzását is, nem véletlen, hogy az új fejlesztés kódneve cégen belül Moviestar. A HD-képességű Flash Player az ősszel lesz elérhető a Flash Player 9 frissítéseként.

0

Négymagos noteszgigász SLI videóval

2007. augusztus 21. 11:37

A ma noteszgépeit a korábbi modellektől leginkább a hosszabb akkumulátoros üzemidő és a kisebb méret különbözteti meg. Erre ellenpélda az Xtreme 917V. Hatalmas és nehéz, akkuja hamar lemerül, de játékok futtatásában nincs ellefele.

0

A fogyasztók átveszik az uralmat az interneten

2007. augusztus 17. 14:13

Az internetes videó, valamint a P2P alkalmazások terjedésével a hálózati forgalom kétévente megduplázódik -- tette közzé Moore törvényére hajazó előrejelzését a Cisco Systems. 2006 és 2011 között az internetes forgalom ötszörösére emelkedik majd. A hálózati eszközök vezető gyártója szerint jövőre már a fogyasztók által generált IP-forgalom felül fogja múlni a vállalati forgalmat, ahogy a videoszolgáltatások egyre inkább teret nyernek.

0

Zebra: egyszerű RFID-integráció a Microsoft BizTalk platformmal

2007. augusztus 17. 12:35

A Zebra Technologies új fejlesztésű DSPI (Device Service Provider Interface) megoldása lehetővé teszi a Zebra rádiófrekvenciás azonosító (RFID) termékeinek plug-and-play rendszerű beillesztését a Microsoft BizTalk RFID-platformba.

0

Négy évre visszamenőleg módosítja eredményeit a Dell

2007. augusztus 17. 11:47

Négy évre visszamenőleg módosítja pénzügyi eredményeit a Dell. A világ egykori legnagyobb PC-gyártójánál a belső vizsgálat feltárta, hogy egyes dolgozók úgy módosították a cég könyvelését, hogy az megfeleljen a negyedéves célkitűzéseknek.

0

Nyári meglepetés: Solaris kerül az IBM szervereire

2007. augusztus 17. 11:06

Figyelemre méltó meglepetéssel dobta fel az informatikai történésekben hagyományosan szegényes augusztust az IBM és a Sun Microsystems. A két ősrivális bejelentette, hogy hamarosan a Sun Solaris operációs rendszere is elérhető lesz az IBM egyes szerverein, méghozzá teljeskörű támogatással. A Solaris ezzel ugyanolyan kereskedelmi operációs rendszerré vált, mint a Windows vagy a Linux. Ez az első ilyen horderejű megállapodás két vezető szerverszállító között, mely egyúttal az IT-piac képének átalakulását jelzi.

0

Alkatrészhiánnyal küzd a notebookipar

2007. augusztus 16. 14:59

[DigiTimes/HWSW] Különböző előrejelzések mind 90 millió fölé teszik az idén világszerte leszállított hordozható számítógépek mennyiségét. A célkitűzéseket azonban veszélybe sodorhatja, hogy a világ notebookgyártását domináló tajvani cégek fokozódó alkatrészhiányról számolnak be, írja a DigiTimes. Az ellátási nehézségek számos alkotóelemet érintenek, így többek között az LCD-paneleket, akkumulátorokat, optikai meghajtókat és az alaplapokat is. A hiány már egyes kiskereskedelmi csatornákba is begyűrűzött, a szállítások átfutási ideje hosszabb.

0

Zongoralakk és magnéziumötvözet: új ASUS U3 noteszgépek

2007. augusztus 16. 14:26

Az ASUS napokban bejelentett U3 noteszgépei 13,3 hüvelykes szélesvásznú megjelenítői miatt átmenetet képeznek az ultrahordozható 12 hüvelykes és a leghétköznapibb 15 hüvelykes kijelzővel szerelt noteszek között. Az új modellek nemes külsejük alatt komoly technikát rejtenek.

0

Szállítja új adatbáziskezelőjét az Oracle

2007. augusztus 16. 10:07

Az Oracle megkezdte a múlt hónapban bejelentett új adatbázisának, a 11g-nek a szállítását, ám a szoftver egyelőre kizárólag Linux operációs rendszerre érhető el, a windowsos és egyéb változatok megjelenéséről egyelőre nincs hír. A linuxos premier nem véletlen, az Oracle-nél ugyanis már évek óta a Linux az első számú fejlesztési platform. Az Oracle Database 11g ingyenes próbaváltozata már elérhető a vállalat weboldalán, természetesen ez a verzió is Linuxra készült.

0

Törpe UMPC-t és tabletet jelentett be a Fujitsu

2007. augusztus 15. 16:30

A Fujitsu hivatalosan is bejelentette az európai és amerikai piacra szánt új minikészülékeit. Az U810 UMPC és a T2010 tablet maximális hordozhatóságot és hosszú akkumulátoros üzemidőt ígér elfogadható áron. Az U810 szeptembertől, a T2010 azonban már a mai naptól kapható a tengerentúlon, Európába viszont pár hónap késéssel érkezik majd mindkét modell.

0

Exkluzív jogot szerzett Z-RAM gyártására a Hynix

2007. augusztus 15. 14:59

Új eszközt szerzett meg magának a Hynix világuralmi terveinek megvalósításában. A dél-koreai memóriagyártó exkluzív jogot szerzett ugyanis az úgynevezett Z-RAM chipek gyártására, melyek a jelenleg alkalmazott DRAM-technológiákat válthatják ki rendkívüli kapacitássűrűségük révén. A világ második legnagyobb DRAM-gyártója nem kevesebbet akar elérni, minthogy tíz éven belül a világ legnagyobb félvezetőgyártójává váljon, megelőzve ezzel többek között az Intelt és a Samsungot is.

0

Novell: nem perelünk

2007. augusztus 15. 13:36

A Novell határozottan tagadta, hogy pereket indítana a UNIX operációs rendszer szellemi tulajdonával kapcsolatban. A cég szóvivője szerint ez már azért is okafogyott lenne, mert a Novell évek óta kiszállt a UNIX-piacról. Szerintünk nincs UNIX a Linuxban -- mondta Bruce Lowry. Ez ellen harcoltunk eddig is.

0

Újabb fájlcserélő alakul át legális zenebolttá

2007. augusztus 15. 11:53

A korábban jogvédők kereszttüzében álló Lime LLC, a LimeWire fájlcserélő szoftver alkotója online zenebolt nyitását tervezi, melyről digitális jogkezeléstől (DRM) mentesen tölthetőek le a fizetős zenei tartalmak.

0

K770: új multimédiás fotómobil a Sony Ericssontól

2007. augusztus 15. 11:34

A Sony Ericsson bemutatta autofókuszos kamerával szerelt K770 Cyber-Shot mobiltelefonját, melyet az idei év negyedik negyedévétől lehet majd kedvező áron megvásárolni az európai piacokon.

0

Biztonság és megbízhatóság terén hoz újdonságokat a Microsoft Exchange Server 2007 első javítócsomagja

2007. augusztus 15. 10:32

A Microsoft egyes kiemelt ügyfelei már kipróbálhatják az Exchange Server 2007 első javítócsomagját, amely a negyedik negyedévben érkezik a piacra. Közel egymillió MSDN- és TechNet-előfizető máris letöltheti a javítócsomag előzetesét a cég weboldaláról. A szoftvert éles körülmények között tesztelő szervezetek között van többek között az Egyesült Államok hadserege, ahol mintegy 7500-an használják az Exchange Server SP1-be épített új biztonsági funkciókat.

0

A Samsung mobilrészlege a zsebkonzolok felé fordul

2007. augusztus 14. 16:27

A Samsung két szabadalmat is bejelentett, amelyek azt célozzák, hogy a mobiltelefonokat egyszerűbben, kényelmesebben lehessen játékok irányítására használni. Mindkét készülék esetében csak a külső kialakítást érinti a bejegyzési kérelem.

0

Jövőre éri el csúcsát a plazmapiac, mielőtt hanyatlásnak indulna

2007. augusztus 14. 16:17

[iSuppli/In-Stat] Az LCD felől érkező nyomás következtében a plazmagyártók egyre nehezebben fognak tudni lépést tartani, véli az iSuppli piackutató vállalat. Bár a teljes digitális televíziópiac magas ütemű növekedése révén a plazmapanelek volumene növekedni fog még egy ideig, az árprés hatására a forgalom jövőre éri el történelmi csúcsát, majd ezt követően zsugorodásnak indul, vélik a cégnél. Más becsléseket is figyelembe véve úgy tűnik, a következő évtizedben az LCD totális dominanciára tör.

0

Negyvenhatmillió tűzveszélyes akkumulátort cserél a Nokia

2007. augusztus 14. 15:05

Túlmelegedő mobiltelefon-akkumulátorokat cserél a Nokia, a vállalat mai közleménye szerint a Matsushita által 2005 decembere és 2006 novembere között legyártott BL-5C típusú áramforrások töltés közben túlmelegedhetnek és felrobbanhatnak. Eddig világszerte csak mintegy 100 ilyen esetet jelentettek, amelyekben súlyosan nem sérült meg senki és komoly anyagi kár sem keletkezett, legalábbis a Nokia nem tud ilyenről.

0

Tőzsdére vonult a VMware, és egyből az egyik legértékesebb szoftvercéggé vált

2007. augusztus 14. 13:49

[Associated Press/HWSW] Tőzsdére vonult a virtualizációs szoftvereket fejlesztő VMware, mely a Google óta a leginkább várt bevezetés a piacon -- a technológiai szektorban minden bizonnyal. A cég papírjainak első napja nem is okozott csalódást, és a korábban vártnál magasabb árfolyamon kereskedtek vele. A többségi tulajdonos továbbra is az EMC maradt, néhány évvel ezelőtti befektetésének értéke ugyanakkor megsokszorozódott. Elemzők szerint a rendkívül dinamikusan növekvő vállalat árfolyamának további emelkedése várható az elkövetkező időszakban.

0

Törökbálintra látogatnak a szabad szoftverek hívei

2007. augusztus 14. 11:30

Folytatódik az FSF.hu által szervezett roadshow, amely a szabad szoftvereket és azok használatát igyekszik népszerűsíteni. A rendezvénysorozat következő állomása Törökbálint lesz, ahol szeptember 25-én délután 3 órától hallhatnak előadásokat az érdeklődők. A törökbálinti roadshow helyszíne a Munkácsy Művelődési Ház lesz, amely a Munkácsy Mihály utca 83. szám alatt található.

0

Az Apple gépeivel a leginkább elégedettek a vevők

2007. augusztus 14. 11:01

A Michigan Egyetem által elvégzett felmérés szerint a vásárlók nem annyira elégedettek a PC-jükkel mint egy évvel korábban. Egy 80 ezer PC-tulajdonos bevonásával készült tanulmány során azt vizsgálták, mi a vevők véleménye a termékről, az áráról, a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokról, illetve hogy a vennének-e a jövőben ugyanattól a cégtől számítógépet.

0

Megjelent a 3 gigahertzes négymagos Xeon, és egy alacsony fogyasztású is

2007. augusztus 13. 17:31

Bár az Apple munkaállomásaiban már április óta hozzáférhetőek voltak a 3 gigahertzes négymagos Xeonok, az Intel azonban néhány napja dobta azokat piacra hivatalosan is. A piacon lévő legnagyobb teljesítményű x86-os processzor mellett a vállalat egy alacsony fogyasztásra optimalizált változatot is bemutatott, melyek kiválóan alkalmasak például alacsony rack vagy blade szerverekben való alkalmazásra.

0

A képet tartalmazó spamek kora leáldozóban van

2007. augusztus 13. 17:02

A Symantec Spam Report júliusi adatai szerint folyamatosan változik a kéretlen levélküldők technikai repertoárja, egyre inkább visszaszorulnak a képet tartalmazó spamek, miközben előtérbe kerülnek az irodai munka során széles körben használt fájlformátumokkal, például PDF-fel, Zippel vagy Excel-állománnyal operáló levelek aránya. A múlt hónapban a teljes e-mail forgalom kétharmadát tették ki a spamek, ez megfelel a korábbi hónapokban megfigyelt arányoknak.

0

További részletek az AMD közelgő négymagos termékeiről

2007. augusztus 13. 14:59

[DigiTimes/HWSW] Ahogyan arról lapunk már korábban beszámolt, az AMD szeptember 10-én tervezi bemutatni Barcelona kódnéven ismert chipjét, mely következő generációs termékeinek zászlóshajója. A piacra kétutas Opteronként kerülő processzorokkal szerelt első szerverek vélhetően ekkor már hozzáférhetővé válnak. A tajvani DigiTimes ipari lap szervergyártó forrásokra hivatkozva tovább részleteket tett közzé a várható terméktervről, melyből kiviláglik, hogy az AMD legkorábban az év legvégére válhat versenyképessé.

0

A nagy sikerre való tekintettel új verzió jön a Windows XP-ből

2007. augusztus 13. 12:02

A Microsoft kénytelen volt új változatot kiadni a Windows XP-ből, mivel a közel hat éve piacon levő operációs rendszer iránt a Vista megjelenése ellenére sem csappant az érdeklődés, azonban az aktivációs kulcsok egyszerűen elfogytak. A napokban gyártásba küldött Windows XP SP2c semmiben nem különbözik a Windows XP SP2-től, teljesen ugyanaz a szoftver, viszont már új terméknek (SKU) számít, így új aktivációs kulcsok szükségesek hozzá.

0

A Fujitsu Siemens is elhagyja a tenyérgépek piacát

2007. augusztus 13. 10:13

Elhagyja a süllyedő hajót a Fujitsu Siemens, a vállalat hivatalosan is megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint kivonul a PDA-piacról. Az ok igen prózai: az okostelefonok előretörésével látványosan megcsappant a kereslet a tenyérgépek iránt, a Fujitsu Siemens mobil fejlesztéseinek fókuszába pedig a 3G-képességgel felruházott noteszgépeket és tablet PC-ket helyezi inkább.

0

Windows Live Skydrive lett a Windows Live Folders neve

2007. augusztus 10. 13:42

Megkezdődött a Microsoft ingyenes online tárhelyszolgáltatásának nyilvános bétatesztje, mostantól bárki kipróbálhatja a Windows Live Folderst, amelyet a napokban neveztek át Windows Live Skydrive -vá. A szolgáltatás eddig meghívásos alapon volt elérhető csupán. Az új bétában olyan fejlesztések találhatók, mint az automatikus előnézet (thumbnail) készítés, vagy az állományok feltöltése fogd-és-vidd (drag and drop) módszerrel, bár utóbbihoz nélkülözhetetlen egy ActiveX-vezérlő, így csak Internet Explorer böngészővel működik.

0

Érkeznek a Lenovo ThinkPad mobiltelefonok

2007. augusztus 10. 12:41

[PCPOP] A Lenovo új területre tévedt: asztali és hordozható számítógépei mellett most már mobiltelefont is kínál, ráadásul az átlagosnál exkluzívabb kivitelben.

0

A HSDPA dominálja a mobil szélessávú piacot

2007. augusztus 10. 09:55

A mobil szélessávú technológiák terén egyértelműen a Magyarországon mindhárom mobilszolgáltató által kínált HSDPA (High Speed Download Packet Access) lesz vezető pozícióban az elkövetkező években, állítja a Juniper Research. Az elemzőcég úgy látja, 2012-ig a mobil szélessávú szolgáltatásokra előfizető felhasználók 70 százaléka használ majd HSDPA-t. A Juniper szerint öt év múlva világszerte 1,2 milliárdan interneteznek majd mobiljukról szélessávon, ami az összes mobilhasználó harmadát jelenti.

0

A játékokban megjelenő hirdetések hatásosak, állítja a Massive

2007. augusztus 9. 14:58

Tovább folyik a médiaharc a reklámpénzekért: nemrég látott napvilágot egy újabb kutatás, mely azt a véleményt igyekszik erősíteni, hogy a játékokba ágyazott hirdetés hatékony és eredményes formája a promóciónak. A területre specializálódott Massive médiaügynökség szerint a kutatás azt bizonyítja, hogy a videojátékokban megjelenő hirdetések növelik a márkaismertséget.

0

A Fujitsu több mint terabájtos kapacitású mobil merevlemezekről álmodik

2007. augusztus 9. 13:12

[Techworld] A Fujitsu Computer Products of America tökéletes mintázatú merevlemezekről álmodik: a vállalat alelnöke, Joel Hagberg szerint 2010-ben már akár 1,2 terabájtos kapacitást is elérhetnek a vállalat két tányért alkalmazó, 2,5 hüvelykes merevlemezei. Az új felületképzési technológia a merőleges adatrögzítést egészíti ki.

0

Láthatóan biztonságosabb lesz a Firefox 3.0

2007. augusztus 9. 11:55

[Techworld] Window Snyder, a Mozilla biztonsági főnöke szerint minden eddiginél biztonságosabb lesz a Firefox következő, 3.0-ás változata. A böngésző automatikusan blokkolni fogja azokat a weboldalakat, melyeket a vállalat partnere, a Google veszélyesnek ítélt. A Firefox 3.0 emellett támogatni fogja a kibővített, EV SSL biztonsági tanúsítványokat is.

0

Az iAnywhere-rel vadászna a Blackberry-re a HTC?

2007. augusztus 8. 17:12

[Techworld] A Sybase leányvállalata, az iAnywhere bejelentette, hogy partnerségre lépett a tajvani HTC-vel, melynek köszönhetően a gyártó windowsos okostelefonjai nagyobb eséllyel indulhatnak harcba a Blackberry-k ellen. Az iAnywhere Information Anywhere szoftvercsomagja a HTC újabb okostelefonjait gazdagítja majd.

0

Összeállt az IBM és a Novell a JBoss ellen

2007. augusztus 8. 16:33

[eWeek] Összefogott az IBM és a Novell a WebSphere Application Server (WAS) népszerűsítése érdekében, mely így részévé válik a SUSE Linux Enterprise Server (SLES) operációs rendszernek. A két vállalat minél nagyobb szeletet igyekszik kiszakítani az alkalmazásszerverek növekvő piacából, megcélozva egyúttal a Red Hat JBoss felhasználóit is.

0

Továbbra is betekinthet a Windows forráskódjába a magyar kormány

2007. augusztus 8. 15:43

Magyarország továbbra is résztvesz a Microsoft Government Security Programban, amelynek keretében a Microsoft elérhetővé teszi a nemzeti kormányok számára a Windows és más termékeinek forráskódját, egyéb technikai információkat, valamint szakértőit is rendelkezésre bocsátja. Az erről szóló megállapodást az Elektronikuskormányzat-központ (EKK) nevében Simon Géza kormánybiztos, a Microsoft Magyarország részéről pedig Vityi Péter ügyvezető igazgató írta alá.

0

Karcsúsít a Sun Microsystems

2007. augusztus 8. 14:32

Az év második felében nagyszabású leépítést hajt végre a Sun Microsystems -- derül ki egy tőzsdefelügyeleti dokumentumból, amelyet a héten nyújtott be a kaliforniai szerver- és szoftvergyártó.

0

A Dailymotion és a Metacafe online videóival bővült a Skype

2007. augusztus 8. 14:05

Tovább bővült a Skype népszerű internettelefon szoftvere, a magyarul is letölthető Skype 3.5-ben akár a Metacafe és a Dailymotion videomegosztó oldalak adatbázisából is letölthetjük kedvenc videónkat, majd azt a profilunkba illeszthetjük.

0

Folyamatosan teret veszít az Apache a Microsoft IIS-sel szemben

2007. augusztus 8. 13:23

Rövid időn belül elveheti az Apache webszerver piaci elsőségét a Microsoft, állítja egy felmérés, miután az Internet Information Services (IIS) folyamatosan zárkózik fel az utóbbi időben. Ha a tendencia a jelenlegi ütemben folytatódna, akkor a redmondi szoftveróriás jövőre utolérheti a különféle Apache HTTP-szervereket, amire korábban nem volt példa.

0

Már a tesztelőknél van a Windows Vista és a Windows XP következő javítócsomagja

2007. augusztus 8. 12:35

A Microsoft csendben kiadta a tesztelőknek a Windows XP harmadik és a Windows Vista első szervizcsomagjának előzetes (pre-beta) változatát, azonban továbbra sem tudni, hogy azok mikor lesznek széles körben elérhetők. A hivatalos kommunikáció szerint a Vista SP1 még az idén érkezik, a Windows XP SP3 pedig a jövő év első felére várható, ennél pontosabb dátumot a redmondiak mindeddig nem hoztak nyilvánosságra.

0

A Lenovo tárgyalásokat folytat a Packard Bell felvásárlásáról

2007. augusztus 8. 09:05

A Lenovo kizárólagos tárgyalásokat folytat a Packard Bell felvásárlásáról -- erősítették meg a felek a pletykákat. A holland Packard Bell fő tulajdonosa John Hui, aki az olcsó számítógépeiről ismert amerikai eMachines tulajdonosa is volt, mielőtt azt bekebelezte volna a Gateway.

0

Az Intel már következő generációs chipjének demózására készül

2007. augusztus 7. 14:59

[Digitimes/HWSW] A tajvani Digitimes szerint az Intel már idén megkezdi következő generációs mikroarchitektúrájára épülő chipjeinek demózását partnerei körében, hogy megkezdődhessenek a széleskörű rendszertesztelések. A Nehalem kódnéven ismert chipek számos jelentős újdonságot hoznak a jelenlegi processzorokhoz képest, egyszerre kecsegtetve kimagasló teljesítménnyel és alacsony fogyasztással.

0

Kevesebbet fogyaszt és okosabb a továbbfejlesztett Bluetooth

2007. augusztus 7. 14:58

A Bluetooth Special Interest Group (SIG), a vezeték nélküli kapcsolat specifikációját fejlesztő, mintegy 8000 taggal rendelkező csoport bejelentette, hogy elfogadta, elkészült a szabvány 2.1-es változata. Az új Bluetooth specifikációnak megfelelő lapkák biztonságosabbak, kevesebbet fogyasztanak és könnyebben használhatók.

0

NOD32: védelem Exchange 2007-en is

2007. augusztus 7. 13:44

A NOD32 levelezőszerver-védelmének most megjelent verziója támogatja a Microsoft Exchange 2007-et, és 64 bites környezetben lehetővé teszi külső keresőmotor használatát. Az új, nagyobb teljesítményű változathoz a jelenlegi ügyfelek ingyenesen jutnak hozzá.

0

Versenyt fut a 3G-lefedettség terén a T-Mobile és a Pannon

2007. augusztus 7. 12:50

A legújabb adatok szerint ugyan csak hajszálnyival, de továbbra is a Pannon vezet a hazai 3G/HSDPA lefedettség első helyéért zajló versenyben -- a Vodafone már alaposan lemaradt, egyelőre labdába sem rúghat a két másik mobilszolgáltató mellett. A T-Mobile mai bejelentése szerint már 70 helységben -- a Pannon 72-ben -- nyújt 3G/HSDPA hálózatot ügyfeleinek, de lakosságra vetített lefedettsége meg is előzte a Pannont, közel 40 helyett 42 százalék.

0

Felturbózta Opteronjainak órajelét az AMD

2007. augusztus 7. 12:34

Új Opteron processzorokat jelentett be az AMD, a 3,2 GHz-es chipek csupán pár héttel a következő generációs, Barcelona kódnevű lapkák várható premierje előtt jelentek meg. A kétfoglalatos rendszerekbe szánt Opteron 2224SE listaára 873 dollár, a négyfoglalatos gépekbe tervezett 8224SE-ért pedig 2149 dollárt kér az AMD. Amint az ismert, az SE (Special Edition) változatok termikus kerete 120 watt.

0

Megérkezett a Nokia Prism kollekciója

2007. augusztus 7. 11:30

Újabb szériával bővíti dizájntelefonjai körét a Nokia, a ma bemutatott Prism kollekció jelenleg két darabból áll, a Nokia 7900 Prism és a Nokia 7500 Prism mobilkészülékekből. A harmadik negyedévben megjelenő, sorrendben nettó 400 és 210 eurós áron piacra kerülő készülékek éles vonalaikkal, lézergravírozott felületükkel, geometriai formáikkal ragadhatják meg a szemet.

0

SUSE Linuxszal telepített noteszgépeket árul majd a Lenovo

2007. augusztus 7. 09:30

Pár hónappal a Dell után a Lenovo is bejelentette, linuxos számítógépek forgalmazásába kezd. A világ harmadik legnagyobb PC-gyártója a fogyasztói és vállalati ügyfelek számára egyaránt elérhetővé teszi SUSE Linux Enterprise Desktoppal előre telepített noteszgépeit, amelyek a negyedik negyedévben jelennek meg a piacon -- hangzott el a LinuxWorld konferencián.

0

Licencelési problémák miatt késik a Red Hat Global Desktop

2007. augusztus 6. 14:25

[VS] A Red Hat vállalati blogja szerint licencelési problémák miatt késik a fejlődő piacok számára fejlesztett Linux operációs rendszer, a Global Desktop megjelenése. A szoftvernek az eredeti tervek szerint idén júniusban kellett volna megjelennie, a legfrissebb adatok szerint azonban csak szeptembertől lesz széleskörűen elérhető.

0

Zenéinket falja fel egy új rosszindulatú program

2007. augusztus 6. 13:12

[Clubic.com] Sokan az amerikai lemezkiadók szövetségének tulajdonítják azt az új trójait, mely az elmúlt napokban bukkant fel. A rosszindulatú programot a Symantec fedezte fel. A W32.Deletemusic trójai meglehetősen fájdalmas kárt okoz, ugyanis megkeresi számítógépeink merevlemezén, az ahhoz csatlakoztatott pendrive-on, vagy hordozható eszközökön -- mobiltelefonon, lejátszón -- tárolt MP3 állományokat, majd egyszerűen törli azokat.

0

Microsoft PlayReady technológiával bővülnek a Nokia mobilkészülékek

2007. augusztus 6. 11:58

A Nokia és a Microsoft bejelentette, hogy tovább bővítik együttműködésüket, ennek köszönhetően 2008 elején megjelenhetnek az első olyan Nokia okostelefonok, Series 40 és 60 platformot futtató készülékek, melyek beépítetten támogatni fogják a Microsoft PlayReady technológiáját. A PlayReady segítségével a tartalom- és telefonszolgáltatók egyszerűbben juttathatják el a zenéket, videókat és más tartalmakat a mobilkészülékek tulajdonosaihoz.

0

Ingyenes irodai szoftvert ad ki a Microsoft

2007. augusztus 6. 11:21

Hamarosan ingyenes változat jelenik meg a Microsoft otthoni felhasználóknak szánt egyszerű irodai csomagjából, a Worksből, amely szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt és naptárat tartalmaz. Az ősszel érkező verzióért nem kell fizetni, cserébe a felhasználónak néhány reklámot kell megtűrnie a kezelőfelületen. A jelenleg 40 dollárba kerülő szoftver reklámokkal támogatott változatát próbaképp több PC-gyártó is feltelepíti az otthoni felhasználásra szánt gépeire, ám hogy melyek lesznek ezek a cégek, azt egyelőre nem tudni.

0

Tizenháromszorosára nőtt a Lenovo profitja

2007. augusztus 6. 10:15

A vártnál lényegesen jobb eredményeket ért el júniusban zárult első pénzügyi negyedévében a Lenovo, a vállalat nyeresége tizenháromszorosára növekedett, köszönhetően annak, hogy világszerte javította piaci pozícióit.

0

Áramkimaradás miatt 5 memóriagyára állt le a Samsungnak

2007. augusztus 3. 17:17

[Wall Street Journal/HWSW] Az áramellátás következtében leállt a Samsung több chipgyára. A világ legnagyobb memóriagyártójának Szöul körüli félvezetőipari klasztere egyik nagyteljesítményű transzformátor állomásának meghibásodása következtében hat üzem állt meg. A gazdasági kár becslések szerint több tízmillió dollárra rúghat, a termelés várhatóan a hétvégén indulhat meg újra. Elemzők szerint a hiba jellege alapján a memóriapiacra nem lesz jelentős hatással az eset.

0

Körültekintőnek kell lennünk, ha ismeretlen Wi-Fi hálózathoz csatlakozunk

2007. augusztus 3. 13:17

[Clubic.com] A Las Vegasi Black Hat konferencia nyitóbeszédében Robert Graham, az Errata Security szakembere egy olyan segédalkalmazást mutatott be, mellyel könnyedén ellopta a konferenciaterem Wi-Fi hálózatára csatlakozott internetezők bizonyos sütijeit, azaz cookie-jait. A Gmail, Facebook, vagy MySpace sütikkel ezután könnyen hozzájuthatott a levelezéshez, vagy más személyes adatokhoz.

0

Fizess később: három hónappal halasztott fizetés a PayPallal

2007. augusztus 3. 11:39

Az egyik legismertebb, itthon is elérhető online fizetőszolgáltatás, a PayPal a GE Money bankkal szövetkezve hitelezési szolgáltatást indít -- sajnos egyelőre csak az Egyesült Államokban. A 90 napos halasztott fizetési lehetőség bevezetésétől új ügyfeleket remélnek.

0

Adattörlési világrekord a Blancco szoftverével?

2007. augusztus 3. 10:43

[Techworld] Sajátos, nem hivatalos világrekordról számolt be az adatbiztonsági specialista Blancco, melyet Pro 4.7 szoftverével értek el. A cég egyik ügyfele nem kevesebb mint 210 terabájtos kapacitású adattárolója tartalmát törölte teljesen a szoftverrel az iparági szabványoknak megfelelően, mindössze 19 óra alatt.

0

Továbbra is a Nokia vezeti a mobilpiacot

2007. augusztus 3. 09:57

Újabb erős negyedévet zárt a Nokia, több mint 100 millió mobiltelefon eladásával továbbra is a finn cégé az elsőség a moikészülékgyártók között, jelentősen maga mögé utasítva a Samsungot és a Motorolát.

0

Páncélozott táblapécé a Getactól

2007. augusztus 2. 14:48

Kevés olyan noteszgéppel találkozhatunk, amely ütés- és időjárásálló kivitelben kerül kereskedelmi forgalomba, de a kifejezetten üzleti célra kínált tablet PC-k között sem nagyobb a választék. A Getac a noteszgépei mellett immár tablet PC-t is kínál azok számára, akik dacolva az elemekkel kénytelenek végezni munkájukat.

0

Elkészült a VMware Mac-es virtualizációs megoldása, a Fusion

2007. augusztus 2. 14:35

Elkészült a VMware új virtualizációs megoldása, a Fusion, melyet kifejezetten az inteles Apple Macintosh számítógépek számára fejlesztettek. Az augusztus hatodikától elérhető, 80 dollár mínusz egy cent áron megvásárolható alkalmazással párhuzamosan, egymás mellett futtatható a Mac OS X, a Windows, vagy a Solaris operációs rendszer. Az Apple saját megoldása, a Boot Camp csak a felváltott használatot teszi lehetővé, az egyidejűt nem.

0

Helymeghatározással bővülhetnek az Intel integrált lapkái

2007. augusztus 1. 14:51

A műholdas helymeghatározáshoz szükséges GPS-vevő technológiában élenjáró SiRF Technology Holdings fejlesztési együttműködést írt alá az Intellel. A együttműködés során a SiRF átadja technológiáinak egy részét, illetve segítséget nyújt az Intelnek a jövőbeni fejlesztések során.

0

Megújult internetcsomagok és nagyobb HSDPA-lefedettség a Pannontól

2007. augusztus 1. 10:34

Megújította áprilisban bevezetett mobil internetkínálatát a Pannon, melynek sikerét jelzi, hogy az indulás óta megtízszereződött a Pannon mobilhálózatán utazó adatforgalom. Hazánk második mobilszolgáltatója mától tovább csökkentette az internetcsomagok árait, illetve növelte a havidíjban bennefoglalt adatmennyiségeket, miközben újabb 10 városban indította el HSDPA-hálózatát.

0

A mobil e-mail átveszi a stafétabotot az SMS-üzenetektől?

2007. augusztus 1. 10:05

A Gartner előrejelzése szerint rohamosan terjed a mobil elektronikus levelezés: a vállalat becslése szerint 350 millió mobiltulajdonos fogja 2010-ben előnyben részesíteni a hordozható e-mailt a rövid szöveges üzenetekkel, az SMS-sel szemben. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik üzenet email formájában továbbítódik majd a mobiltelefon szolgáltatók hálózatában.