vállalati it archívum - 2005 augusztus

2005
augusztus

0

Duplázott az Acer

2005. augusztus 31. 11:43

Megduplázta nyereségét az Acer, amely látványosan növelte PC-eladásait. A tajvani cég a június 30-án véget ért negyedévben 2,27 milliárd tajvani dollár (~70 milló amerikai dollár) nyereséget ért el, szemben a tavalyi év azonos időszakában realizált 1,01 milliárd dollárral. A bevétel harmadával emelkedett és 65,7 milliárd tajvani dollárt tett ki.

0

A professzionális felhasználókat célozzák az új Sony VAIO noteszgépek

2005. augusztus 31. 11:00

[Clubic.com] A japán szórakoztatóelektronikai óriás, a Sony egy teljesen új vonallal bővíti VAIO notebook-termékcsaládját. A VAIO Professional, azaz VAIO BX sorozatú noteszgépek felsőkategóriás modellek, melyek a Sony AdaptativePlus technológiáját, erőforrásmenedzselő szolgáltatását is alkalmazzák a hosszabb üzemidő érdekében.

0

Két új kompakt digitális fényképezőgép az Olympustól

2005. augusztus 31. 10:28

Két új kompakt digitális fényképezőgépet mutatott be az Olympus az elmúlt héten, melyek lényegében csak a maximálisan elérhető felbontásban különböznek egymástól. A 3x-os optikai zoomra képes objektívvel szerelt SP-310 és SP-350 modellek akár 7,1, illetve 8 megapixeles fotók készítésére is alkalmasak.

0

Még mindig ingyenesen regisztrálhatjuk az Opera webböngészőt

2005. augusztus 31. 09:47

Tizedik születésnapja alkalmából igazi online partit rendezett az Opera Software: az érdeklődők nem csak a vállalat vezéregyéniségeivel chatelhetnek, illetve játszhatnak online játékokat, hanem a parti végéig -- mely még most is tart -- ingyenesen regisztrálhatják Opera böngészőjüket a vállalat weboldalán . A megadott e-mailcímből generált kód eltünteti a szoftver demóváltozatában látható reklámcsíkot.

0

Húsz életbe kóstolhatnak bele a Nokia idei interaktív játékának résztvevői

2005. augusztus 31. 09:42

A Nokia szeptember közepén indítja útjára új, interaktív játékát, a Nokia 20Lives -t. A Nokia 20Lives-ban húsz kitalált figura szerepel, akik életének egy-egy izgalmas napját a játékosok is végigélhetik. A Nokia által biztosított, internetes Nokia 20Lives játékot Európa 21 országában 11 nyelven, köztük magyarul is lehet majd játszani.

0

Telefonálásra is alkalmas lesz az MSN Messenger

2005. augusztus 31. 09:10

[News.com/WSJ] A Microsoft felvásárolta a magánkézben levő Teleo vállalatot, amely VoIP megoldásokat fejleszt. A redmondiak célja, hogy a Teleo révén megszerzett technológiákat saját szolgáltatásaikba integrálják, így az MSN Messengert például újabb funkciókkal egészítsék ki, az MSN keresőt pedig s Teleo helyi keresési technológiájával bővítsék. Blake Irving, a Microsoft MSN-részlegének vezetője szerint a Teleo technológiáival kiegészített MSN termékek még az év vége előtt elérhetők lesznek.

0

Az R520 késése miatt jelentősen csökkentette negyedéves előrejelzését az ATI

2005. augusztus 30. 16:07

Az ATI Technologies csökkentette negyedéves pénzügyi kilátásait, mivel a következő generációs, R520 kódnevű grafikus chipjének bemutatása jelentős késedelmet szenved. A kanadai cég a korábbi 550-580 millió dollár helyett csupán 465-480 millió dolláros bevételt vár a jelenlegi negyedévre, a bruttó nyereséghányad pedig mindössze egyszámjegyű százalékos lesz, köszönhetően egy 60-70 millió dolláros raktárkészlet-leírásnak.

0

Kínai piac: veszít a Google?

2005. augusztus 30. 14:37

[AP/HWSW] A világ vezető keresője, a Google vesztésre áll legnagyobb kínai riválisával, a nemrég tőzsdére vonult Baidu.commal szemben -- derül ki egy netkutató cég legutóbbi jelentéséből. A pekingi székhelyű China Internet Network Information Center (CNNIC) kutatása alapján a Baidu.com nem kevesebb mint 10,8 százalékponttal 52 százalékra növelte piacrészesedését a világ legnépesebb országának keresőpiacán.

0

Az Apple a jövő héten jelenti be az iTunes mobiltelefont és új iPod lejátszóit

2005. augusztus 30. 10:52

[WSJ/HWSW] Az Apple megállapodást kötött a legnagyobb amerikai mobilszolgáltatóval, a Cingular Wirelessel a Motorola által gyártott iTunes mobiltelefon értékesítéséről -- állítják bennfenntesek. A Motorola E790 készülék a tervek szerint a karácsonyi bevásárlási szezonra kerül az üzletek polcaira.

0

Tesztelhető a Microsoft új generációs fájlrendszere

2005. augusztus 30. 08:54

[Microsoft Watch/HWSW] Mióta múlt nyáron a WinFS fájlrendszer hivatalosan is kikerült a fejlesztés alatt álló Windows Vista operációs rendszerből -- hogy semmiképpen se késleltethesse az operációs rendszer megjelenését, -- sokan úgy gondolták, hogy talán soha nem is fog megjelenni. A Microsoft nem most először kezd bele a fájlok rendszerezése és keresése terén ekkora projektbe, azonban első alkalommal valóban nem jártak sikerrel, hiszen a korábbi, Cairo kódnevű rendszer végül zátonyra futott.

0

Jönnek a 19" kijelzős noteszgépek?

2005. augusztus 30. 08:46

[Clubic.com] Ha a 17 hüvelykes kijelzővel ellátott mobil gépek már nagyok voltak, akkor a hamarosan napvilágot látó 19 hüvelykes mobil PC-k igazi monstrumoknak, gépszörnyeknek nevezhetők. Miközben a pletykák szerint a Dell készül egy ekkora hordozható számítógép -- szándékosan nem írunk notebookot -- megjelentetésére, a Laptoplogic weboldal napvilágra hozott képeket a Samsung hasonlóan nagyméretű LCD-vel szerelt számítógépéről.

0

Itthon elsőként a T-Mobile kínál Push to Talk szolgáltatást

2005. augusztus 29. 15:49

Magyarországon először a T-Mobile vezeti be a kereskedelmi Push to Talk szolgáltatást és év végéig kedvezményes díjakkal kínálja ügyfeleinek. A hatékony és gyors csoportkommunikációs megoldásra várhatón komoly igény mutatkozik, ezt jelzi, hogy a Fővárosi Vízművek a hazai nagyvállalatok közül elsőként már szerződést is kötött annak használatára.

0

Elfogták a Zotob vírus feltételezett készítőit

2005. augusztus 29. 13:26

Letartóztatták a Zotob féreg feltételezett készítőit, a marokkói Farid Essebart és a török Atilla Ekicit. A 18 és 21 éves fiatalembereket azzal vádolják, hogy ők készítették a Windows 2000 operációs rendszert megfertőző Zotob féregvírust, valamint a Mytob és Rbot kártevőket is.

0

Eltűnt a Novell nyeresége

2005. augusztus 29. 09:17

Csütörtök este tette közzé negyedéves pénzügyi mutatóit a Novell, a vállalat bevétele némiképp csökkent, nyeresége pedig szinte teljesen eltűnt. A kedvezőtlen hírek nyomán a részvényárfolyam 2,6 százalékkal esett vissza.

0

Nem hagy fel az egymagos processzorok gyártásával az Intel

2005. augusztus 26. 13:15

[News.com/HWSW] Noha a Yonah kódnevű chipet mint az Intel első kétmagos mobil processzorát ismerhetjük, a lapkából a jövő év elején egymagos változatot is piacra dobnak -- hangzott el az Intel Developer Forumon. Az egymagos Yonah az olcsóbb noteszgépek számára készül, bár egyelőre nem tudni, vajon Pentium vagy Celeron márkanéven kerül-e forgalomba és hogy letiltásra kerülnek-e benne bizonyos funkciók, biztosítva ezzel a kétmagos változat teljesítmény- és szolgáltatásbeli fölényét.

0

Elindult a T-Mobile kereskedelmi 3G szolgáltatása

2005. augusztus 26. 09:08

A T-Mobile a Budapest háromnegyedét lefedő harmadik generációs hálózatán augusztus 26-án elindította kereskedelmi 3G szolgáltatását. Az indulást több hónapos zártkörű ügyfélteszt előzte meg, ezen időszak alatt a folyamatosan épülő 3G hálózatot kiemelt partnerek, vállalati ügyfelek és a tesztre jelentkezők közül kisorsolt érdeklődők használták. A T-Mobile szerint a felmerülő problémák megoldásában a tesztben résztvevők tapasztalatai és visszajelzései komoly segítséget jelentettek.

0

Noreg-szeminárium az informatikai biztonságról

2005. augusztus 25. 15:11

Az IT-biztonsággal foglalkozó Noreg Kft. október 17-21 között negyedik alkalommal rendezi Információs Biztonsági Akadémia elnevezésű szemináriumát, ahol a résztvevők többek között olyan aktuális témákról hallgathatnak előadásokat, mint például a napjainkban mind jelentősebb fenyegetettséget rejtő adathalászat, de szó esik majd az elektronikus aláírás és elektronikus számlázás alkalmazási lehetőségeiről is.

0

2007 nyarán mutatják be a Halo játék alapján forgatott mozifilmet

2005. augusztus 25. 14:01

A Universal és a Twentieth Century Fox égisze alatt készülhet el a Microsoft népszerű konzolos akciójátékának, a Halónak a filmváltozata. A két filmstúdió összesen 5 millió dollárt fizet a Microsoftnak a jogokért, de Redmond a jegyeladási bevételekből is részesedik. A megállapodás több hónapig tartó találgatásnak vet véget, amely arról szólt, hogy melyik stúdió készíthet filmet az Xbox legnépszerűbb játéka alapján.

0

Tizedik születésnapját ünnepli a Windows 95

2005. augusztus 25. 12:25

[Seattle PI/BetaNews/HWSW] Augusztus 24, mint minden nap, születésnap. A világon sokmillió emberén kívül azonban egy szoftveré is, amely tagadhatatlanul jelentős, mondhatni döntő befolyással bírt a számítástechnika világára, és az évek során felhasználók százmillióira. Tíz évvel ezelőtt, 1995. augusztus 24-én került piacra a Microsoft Windows 95 operációs rendszere. Ezt a napot minden bizonnyal rengetegen áldják, míg mások átkozzák még sokáig. A szoftver elterjedésével mindenesetre megkezdődött a számítógépek multimédiás és internetes forradalma, hiszen jogosan kritizált hibái mellett a felhasználók számára barátságosabbá tette a gépek használatát.

0

Hatalmas plazmatelevízióval bővíti kínálatát novembertől a Panasonic

2005. augusztus 25. 12:18

[Clubic.com] A japán Matsushita Electric novemberben dobja piacra legújabb plazmakijelzőjét, mely 65 hüvelykes, azaz 165 cm-es képátlójával impozánsan festhet a nappaliban. A Panasonic VIERA TH-65PX500 plazmatelevízió a versenytársak hasonló méretű modelljeihez viszonyítva alacsony, 7400 eurós (~1,8 millió forintos) ajánlott áron kerül majd az európai üzletekbe. Összehasonlításként, a Sharp 65 hüvelykes plazmája 12500 euróba, majdnem ennek az összegnek a duplájába kerül.

0

Az Erő az AMD Opteronnal van

2005. augusztus 25. 10:19

A Hewlett-Packard három évre szóló, többmillió dolláros megállapodást írt alá a Lucasfilmmel, amelynek keretén belül munkaállomásokat és tárolóeszközöket biztosít a filmtrükköket készítő vállalatnak. A bejelentés szerint a HP összesen ezer darab wx9300 munkaállomást és 35 terabájtnyi tárolókapacitást szállít le a Lucasfilm részére.

0

Webböngészőt is kapott a Sony hordozható játékkonzolja

2005. augusztus 25. 09:57

A Sony tegnap elérhetővé tette a Sony PlayStation Portable játékkonzolhoz készített 2.0 verziószámú rendszerfrissítést , mely több újdonságot tartogat a hordozható konzol tulajdonosainak. A frissítés többek között beépített webböngészőt és fejlettebb video- és audiolejátszást is varázsol a készülékbe.

0

AMD: játsszuk le, Intel!

2005. augusztus 25. 09:35

Az AMD tegnap kiadott sajtóközleményében tetemre hívta az Intelt: dőljön el végre, ki a processzorkirály. A végső összecsapás hangulatát idéző anyag alapján az Advanced Micro Devices nyilvános megmérettetésre hívja ki ősi ellenfelét, amelyen a vállalatok kétmagos x86-szerverchipjei csapnának össze.

0

Csendben megérkeztek a 2,8 GHz-es Opteronok

2005. augusztus 25. 09:18

Az AMD mindenféle különösebb hírverés nélkül megjelentette 2,8 GHz-es Opteron processzorát két- és többutas rendszerek számára. Az Opteron 254 és 854 chipek egyszerűen csak feltűnt a vállalat árlistájában, egyelőre az AMD nem kommunikálta annak létezését és a cég szervergyártó partnerei sem jelentettek be még 2,8 GHz-es Opteronokra épülő rendszereket.

0

Fellebben a fátyol az Intel VIIV-ról

2005. augusztus 24. 11:48

Idén januárban reppentek fel az első hírek az Intel által bejegyzett VIIV márkanévről, akkor mindenki azt találgatta, vajon a 64 bites felépítésű vagy a kétmagos processzorok népszerűsítésére használja majd fel a vállalat. Most azonban végre fény derült a nagy titokra: azok a számítógépek kapják majd meg a VIIV logót, amelyeket kifejezetten multimédiás feladatok, például videók rögzítésére vagy zenelejátszásra terveztek.

0

Strapabíró Intel PC a fejlődő piacokra

2005. augusztus 24. 11:16

[News.com] Az IDF-en az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini videón keresztül bemutatta az Intel közösségi PC koncepcióját. A fejlődő piacokat célzó számítógép hosszú órákig képes működni egy egyszerű autóakkumulátorról és ellenáll akár a 40 fokos hőségnek is. A vállalat úgy alakította ki a készüléket, hogy az időjárási viszontagságok, a por vagy a rovarok se tudjanak kárt tenni benne. Ennek érdekében a hűtésre szolgáló nyílásokat szűrőkkel fedték be.

0

Az Intel bejelentette következő generációs processzor-architekúráját

2005. augusztus 24. 10:31

Az Intel tegnap nyitotta meg őszi Developer Forumát, ahol Paul Otellini, a vállalat elnök-vezérigazgatója máris számos újdonsággal szolgált: bejelentett egy teljesen új processzor-architektúrát, amelyet a lehető legalacsonyabb fogyasztás és legnagyobb teljesítmény elérésére terveztek. Az IDF látogatói előtt Otellini be is mutatott az új chip prototípusaira épülő rendszereket, amelyek Windowst és Linuxot futtattak.

0

A tavalyinál többet költenek informatikára a kis- és középvállalatok

2005. augusztus 23. 15:45

A Forrester Research jelentése szerint a kis- és középvállalatok az idén többet költenek informatikára, mint tavaly -- áll a Wall Street Journalban. A piackutató cég által megkérdezett vállalatok 44 százaléka állította, hogy 2005-ös informatikai büdzséje nagyobb a tavalyinál, 32 százalékuknál gyakorlatilag változatlan és csupán 21 százalékuk volt kénytelen szorosabbra húzni a nadrágszíjat.

0

Megérkeztek az AMD új Turion 64 mobil processzorai

2005. augusztus 23. 14:08

[Clubic.com] Két új mobil Athlon64 processzorral, a Turion 64 MT-37 és MT-40 modellekkel bővítette kínálatát az AMD. A kis fogyasztású, ezért elsősorban könnyű, ultrahordozható noteszgépekbe szánt -- a készülékeket mindössze 25W hő elvezetésére kell felkészíteni, ennyi a TDP (thermal design power) mutatója a két új Turionnak -- processzorok 2, illetve 2,2 GHz-es órajelen működnek.

0

A vállalatok körében is egyre sikeresebb az AMD

2005. augusztus 23. 10:21

[News.com] Az Opteron segítségével az AMD már betört a nagyvállalatok adatközpontjaiba, azonban az AMD-alapú asztali és mobil PC-k közel sem ennyire kedveltek a vállalati világban, azok elsősorban az otthoni felhasználók tetszését nyerték el. Ez azonban most változhat és az AMD hamarosan jelentős referenciákat mutathat fel.

0

Küszöbön az iTunes-mobiltelefon megjelenése

2005. augusztus 23. 09:39

[News.com/AppleInsider] A küszöbön áll a Motorola iTunes-mobiltelefonjának a piaci premierje, legalábbis erre utal, hogy a Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) weboldalán megjelentek információk szerint a termék megkapta a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket. Az FCC oldalán számos részlet olvasható a készülékről, például a kézikönyv is.

0

A hamisítványok terjedésétől tartanak a koreai elektronikai cégek

2005. augusztus 22. 15:35

[JoongAng Daily] A koreai elektronikai gyártók attól tartanak, az egyre terjedő hamisítványok miatt a gondosan felépített márkanevükön csorba esik. A Marksman Consultants múlt heti jelentése szerint négy nagy kínai város elektronikai üzleteinek kétharmadában lehetett hamis Samsung és LG termékeket vásárolni.

0

Memóriára cserélné a merevlemezt az iPod miniben az Apple?

2005. augusztus 22. 13:21

A pletykák szerint a Samsung 50 százalékos árengedményt ajánlott fel az Apple-nek arra az esetre, ha a vállalat tőle vásárolná a 4 gigabájtos flash memóriamodulokat. Az EETimes jelentése szerint az iPod gyártója már lefoglalta a Samsung gyártókapacitásának közel 40 százalékát.

0

Az erőszakos videojátékok növelik az agresszivitásra való hajlamot

2005. augusztus 22. 12:17

[News.com] A legtöbb eddig elkészített tanulmány megerősíti azt a nézetet, amely szerint az agresszív videojátékok növelik az agresszív viselkedésre való hajlamot -- derül ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből, amelyet az elmúlt 20 év kutatási anyagai alapján állítottak össze.

0

A PC-k mellett Macintosh gépekben is használható az ATI új grafikus kártyája

2005. augusztus 22. 10:39

[Neowin] Megszületett az ATI első bábeli, azaz keresztplatformos videokártyája: a Radeon 9600 Pro PC and Mac Edition grafikus kártya ugyanis nem csak a PC-kben, hanem akár Macintosh számítógépekben is használható. A 256 megabájtnyi memóriával rendelkező, AGP felületű grafikus vezérlő 199 dolláros ajánlott áron kerül hamarosan a boltokba.

0

A Symantec felvásárolja a Sygate-et

2005. augusztus 22. 09:03

[BetaNews] A népszerű vírusirtó megoldásokat gyártó Symantec bejelentette, hogy a Sygate biztonságtechnikai vállalat felvásárlásával erősíti saját termékvonalát. Az ügylet pénzügyi részletei nem kerültek nyilvánosságra. A Symantec az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a piacon fellelhető technológiák felvásárlására, amire a vállalat vezérigazgatója, John W. Thompson még az év elején felhívta a figyelmet. A gyorsuló tempó többek között válasz lehet a Microsoft agresszív terjeszkedésére is, akik a Sybari biztonságtechnikai és vírusellenes megoldásokat fejlesztő vállalatot szemelték ki maguknak.

0

Új DVD-írókkal jelentkezett a Samsung

2005. augusztus 19. 12:27

Egy külső és egy belső DVD-újraíróval örvendeztette meg a hazai vásárlókat a Samsung, a vállalat közleménye szerint ugyanis az új WriteMaster modellek hamarosan itthon is kaphatók lesznek. A két új készülék közül az egyik belső, a másik pedig külső DVD-újraíró.

0

Együttműködhet a Nokia N91 telefon az iTunes zenebolttal

2005. augusztus 19. 11:47

[News.com/HWSW] A korábbi pletykákkal ellentétben nincs megállapodás a Nokia és az Apple között arra nézve, hogy a finnek merevlemezes zenemobilja kompatibilis lenne az iTunes Music Store-ral. A Nokia képviselője ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az N91 szoftverét úgy készítették el, hogy külső szoftverfejlesztők megoldhatják hogy a telefon együttműködjön az Apple internetes zeneboltjával.

0

Érdekes formatervű MP3-lejátszóval jelentkezett a Sony

2005. augusztus 19. 11:07

Bemutatta legújabb Walkmanjét a Sony, a flash memóriás audiolejátszó érdekessége, hogy szakít a vállalattól eddig megszokott szögletes formatervvel. A készüléket nem véletlen nevezték el Walkam Beansnek, utalva a bab- vagy veseformára.

0

Intel: a kétmagos Pentium rohammunka volt

2005. augusztus 19. 10:33

[Computerworld/HWSW] A hét elején megrendezésre került Hot Chips konferencián, melynek a neves kaliforniai Stanford University adott otthont, az Intel egyik vezető mérnöke a kétmagos Pentium processzor tervezési munkálatainak körülményeiről beszélt.

0

Európába csak novemberben érkezik az új Nintendo Game Boy

2005. augusztus 19. 09:20

A Nintendo tegnap bejelentette, hogy a tavasszal bemutatott Game Boy Micro hordozható konzol szeptember 13-án kerül a japán üzletekbe. Egy héttel később a készülék az Egyesült Államokban is megvásárolható lesz, az európai premier csak november 4-én esedékes.

0

Mi lesz az Infineon sorsa?

2005. augusztus 18. 16:17

A Reuters szerint a német Infineon ismét fontolgatja a memóriagyártó üzletág leválasztását. A találgatások 3 százalékkal küldték feljebb tegnap a müncheni központú chipgyártó részvényeinek árfolyamát.

0

Továbbra is a Seagate a merevlemezpiac királya

2005. augusztus 18. 15:04

Növelte előnyét a merevlemezek piacán a Seagate Technology, ma már a világon eladott meghajtók közel harmadát ez a cég szállítja -- derül ki az iSuppli piackutató cég adataiból. A legfrissebb adatok szerint a második negyedévben a Seagate piaci részesedése 30,5 százalék volt, míg egy negyedévvel korábban mindössze 28,6 százalék. Az időszakban egyébként 89,7 millió merevlemez fogyott világszerte, 2,8 százalékkal több mint az első negyedévben.

0

Alacsony fogyasztású Intel processzorok mobiltelefonok számára?

2005. augusztus 18. 13:47

[News.com] Az Intel a tenyérgépek, mobiltelefonok világában is elterjesztené az x86 utasításkészlet-architektúrára épülő processzorokat. A vállalat Low Power Intel Architecture munkacsoportjának a feladata olyan x86 processzorok tervezése, amelyek kellőképpen kis fogyasztásúak ahhoz, hogy hordozható eszközökben is alkalmazni lehessen őket.

0

Kinyírta a 64 bites támogatást az Apple OS X frissítőcsomagja

2005. augusztus 18. 12:30

Az Apple által a napokban kiadott frissítés az OS X Tiger operációs rendszer több mint negyven problémáját javítja, ugyanakkor lehetetlenné teszi a natív 64 bites alkalmazások futtatását -- figyelmeztet egy szoftvercég. A hétfőn kiadott frissítés többek között a Safari böngészőben, a Bluetooth-kezelésben és a hálózatkezelésben felfedezett biztonsági és egyéb hibákat javítja.

0

Megjelent a népszerű EVEREST rendszerelemző alkalmazás új verziója

2005. augusztus 18. 11:22

A kanadai Lavalys ma kiadta a népszerű EVEREST rendszerelemző alkalmazás legújabb verzióját, amely a 2.20 verziószámot viseli. A program készítői több hibát javítottak, illetve beépítették a frissen megjelent hardverek támogatását is. Az EVEREST 2.20 többek között támogatja az NVIDIA GeForce 7800 GT grafikus kártyákat és a Blu-ray optikai meghajtókat is.

0

Stratégiai szövetség a Sun és a VMware között

2005. augusztus 18. 10:55

A Sun Microsystems bejelentette, hogy szövetséget kötött az EMC tulajdonában levő VMware céggel. A megállapodás értelmében a Sun ezentúl a VMware virtualizációs szolgáltatásainak teljes körét kínálja az Opteron-alapú Sun Fire szervereken és a Sun StorEdge 6920 tárolórendszeren.

0

A Microsoft hivatalosan bejelentette az Xbox 360 árát

2005. augusztus 18. 09:48

Bejelentette a novemberben piacra kerülő Xbox 360 játékkonzol árát a Microsoft. A vállalat közölte, hogy a készülékből az Egyesült Államokban és Európában két változatot dob piacra, az egyik 399, a másik pedig 299 dolláros áron lesz kapható.

0

Növekedő bevétel és nyereség a BEA Systemsnél

2005. augusztus 18. 09:20

Biztató negyedéves eredményekről adott számot a BEA Systems, a vállalat licenceladásai egy év után ismét emelkedésnek indultak, a nettó profit pedig 18 százalékkal ugrott meg. A július 31-én véget ért negyedévben a BEA 285,2 millió dolláros bevételt ért el, ez 9 százalékkal magasabb a tavalyi azonos időszakban elkönyvelt adatnál. A cég nettó profitja 36,1 millió dollár, részvényarányosan 9 cent volt.

0

Az IBM-től igazolt processzortervező vezetőt az AMD

2005. augusztus 17. 15:10

Az AMD ma bejelentette, hogy mostantól Jeff VerHeul irányítja a vállalatnál a processzorokkal kapcsolatos összes tervezési munkálatot, beleértve a terméktervek kidolgozását, valamint a tervezőcsapatok irányítását. VerHeul korábban az IBM félvezetőgyártó üzletágánál dolgozott, ahol a legutóbbi időben külső megrendelők számára gyártott chipek tervezését felügyelte, korábban pedig a munkaállomások és szerverek fejlesztéséért volt felelős. VerHeul összesen 25 évet dolgozott a Nagy Kéknél.

0

Itt az AMD legerősebb mobil processzora

2005. augusztus 17. 13:12

Az AMD tegnap bemutatta új mobil processzorát, az Athlon 64 4000+ változatát, amelyet kifejezetten nagyméretű, legalább 15 vagy 17 hüvelykes kijelzővel felszerelt noteszgépekbe ajánl.

0

Emberi vizelettel működő akkumulátort fejlesztettek ki

2005. augusztus 17. 12:15

[FOX News] Szingapúri kutatók olyan akkumulátort fejlesztettek ki, amely vizelettel működik. A tudósok olyan áramforrást akartak találni, amely olcsó, eldobható és elég kicsi ahhoz, hogy akár hitelkártya-méretű készülékekben is használni lehessen. Az akkumulátor biofolyadékkal, például vizelettel érintkezve áramot szolgáltat -- mondta a bejelentés kapcsán Ki Bang Lee, a kutatást vezető tudós.

0

Másfél milliárd ellopott fájl

2005. augusztus 17. 09:57

[Computerworld] Az eddig legnagyobb ismert adatlopásban hozott ítéletet egy amerikai kerületi bíróság. Scott Levine, egy 46 éves floridai férfi találtatott bűnösnek az Acxiomm vállalat számítógépes rendszerének feltörésében és adatok illetéktelen eltulajdonításában. A férfi saját vállalata számára igyekezett e-mail és valós postai címeket, valamint kártyaszámokat szerezni a 2003. augusztusát megelőző majdnem másfél éves időszakban.

0

IT-világpiaci előrejelzés: 1300 milliárd dollár 2009 végére

2005. augusztus 16. 14:28

[IDC] A globális informatikai kiadások 2009 végére meghaladják majd az 1300 milliárd dollárt, véli az IDC kutatóvállalat. Ez a 2005-2009 időszakban átlagosan évi 5,9 százalékos bővülést jelentene, ami alapján a tavalyi évben az IT-világpiac 976 milliárd dollárt tett ki nagyjából. Ez hazánk nominális GDP-jének majdnem tízszerese.

0

Második negyedéves globális PC-piaci adatok

2005. augusztus 16. 13:03

Az idei második negyedévben a PC-piac a Gartner várakozásai felett bővült -- állítja a kutatócég. A vállalat előzetes adatai alapján az év második három hónapja során a személyi számítógépek globális szállításai 14,8 százalékkal bővültek az egy évvel korábbihoz képest, ami 2 százalékponttal múlta felül a prognózist.

0

Már 2005-ben elérhetők lesznek a kétmagos Xeonok

2005. augusztus 16. 10:07

Az Intel tegnap váratlanul bejelentette, hogy az idei évre hozza előre kétmagos Xeon processzorainak megjelenését. A vállalat legújabb tervei szerint a kétprocesszoros szerverekbe szánt Xeon DP és négy- vagy többprocesszoros rendszerek számára tervezett Xeon MP termékvonalban egyaránt megjelennek idén a kétmagos chipek.

0

Csak októberben érkezik az ATI új generációs videochipje?

2005. augusztus 15. 16:13

[Beyond3D] Egy nemrégiben rendezett elemzői tájékoztatón Dave Orton, az ATI Technologies elnök-vezérigazgatója, valamint Rick Bergman, a PC-részlegért felelős alelnök elmondták, hogy a következő generációs grafikus processzoruknak a bemutatását eredetileg a nyár elejére tervezték, azonban tervezési problémák miatt a bemutató csak szeptember-október táján esedékes.

0

Multimédiás mindenes az MSI-től

2005. augusztus 15. 12:50

Hordozható multimédiás mindenest mutatott be a hazánkban elsősorban alaplapjairól és videokártyáiról ismert MSI. A MEGA VIEW 588 névre keresztelt készülék beépített merevlemezéről zenék mellett videók is lejátszhatók és képek is megjeleníthetők.

0

Magunkkal vihetjük teljes irodai munkakörnyezetünket

2005. augusztus 15. 12:08

[News.com] Ha valaki ragaszkodik megszokott operációs rendszeréhez, beállításaihoz, fájljaihoz, számára eddig egy notebook jelentette a legjobb megoldást, így bárhol, bármikor ugyanúgy dolgozhatott. Az IBM szerint azonban van egyszerűbb megoldás.

0

Mostantól kötelező visszavenni az elektronikai szemetet

2005. augusztus 15. 11:43

Az Európai Unió egyik irányelve alapján a múlt szombattól (2005. augusztus 13.) vásárolt elektronikai és elektromos termékeket (WEEE, Waste Electrical and Electronic Equipment) hulladékként később kötelesek a forgalmazók legalább térítésmentesen visszavenni.

0

Parkolópályán a Google elektronikus könyvtára

2005. augusztus 15. 11:42

[News.com] A Google csütörtökön bejelentette, hogy átmenetileg felfüggeszti a szerzői jogvédett könyvek digitalizálását. A decemberben útjára indított elektronikus könyvtár-projekt keretén belül a vállalat olyan könyvek szkennelését tűzte ki célul, amelyek már nem kaphatók.

0

Hamarosan a TSMC is gyárt flash memóriachipeket az AMD részére

2005. augusztus 15. 11:07

A gyártási költségek csökkentése érdekében az AMD és a Fujitsu flash memóriákat előállító vegyesvállalata, a Spansion bérgyártási megállapodást kötött a Taiwan Semiconductor Manufacturing Companyval. Az egyezség értelmében 2006-tól a TSMC üzemeiben is készülnek majd Spansion memóriachipek, eleinte 110 nanométeres csíkszélességgel.

0

Egyszerűen telepíthető a Windows Vista

2005. augusztus 12. 11:04

[Microsoft Watch/HWSW] A Windows telepítésének egyszerűsítése és gyorsítása mindig is az elsődleges szempontok között szerepelt az új operációs rendszerek tervezésekor. Az elsőként a Windows Vistában megjelenő Windows Automated Installation Kit (WAIK) segítséget nyújt a rendszergazdáknak abban, hogy pillanatok alatt telepíthessenek fel akár több száz operációs rendszert is az általuk pontosan megadott képességekkel és beállításokkal.

0

DVD-kalózokat fogtak Szabolcsban

2005. augusztus 12. 10:23

Csütörtökön a kisvárdai piacon a városi rendőrkapitányság és az ASVA alapítvány az illegálisan másolt filmek, zenei anyagok és számítógépes programok terjesztésének megelőzésére tartott közös ellenőrzést -- adta hírül az ORFK. A helyi piacon árusító két férfitől több mint 600 DVD-t, mintegy 170 zenei CD-t, 130 kazettát, 30 szoftver CD-t, valamint floppy lemezeket foglaltak le. A bűncselekményekkel okozott kár több millió forintra tehető.

0

Kínai Alibabát vett egymilliárdért a Yahoo!

2005. augusztus 12. 09:21

[ComputerWorld] Határozott lépéssel tör előre a Yahoo! portálhálózat Kínában, amely népességénél fogva a világ legjelentősebb piacává fog válni a távolabbi jövőben. A kínai Alibaba.com 40 százalékos részesedésének megvásárlásával az amerikai vállalat stratégiai szövetséget hozott létre, amelynek célja, hogy átfogó internetes szolgáltatásokat kínáljon az országban. A Yahoo! ezzel egyidőben a kínai cég zászlaja alá vezeti át helyi működését, a márkanevet természetesen megtartva.

0

A Keresztapától függ az Electronic Arts jövője?

2005. augusztus 12. 08:44

[The New York Times] Az Electronic Arts a világ legnagyobb független játékkiadója, részben neki köszönhetjük a mára klasszikussá váló Need for Speed első részét, vagy a sok joystick halálát okozó jégkorong- és focijátékokat.

0

ADSL: gyorsabb szolgáltatóváltás

2005. augusztus 12. 07:30

Megszületett a T-Com Rt. és a szolgáltatási területén működő internetszolgáltatók között az a megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az ADSL-előfizetők a szolgáltatás hosszadalmas szüneteltetése nélkül tudjanak szolgáltatót váltani -- jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

0

Óriási chipgyárat épít a TSMC

2005. augusztus 12. 07:30

[Taipei Times/HWSW] A világ első és legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Comapany (TSMC) gigantikus üzemet tervez létrehozni Tajvan egyik ipari parkjában. Az üzem kezdetben 65 és 45 nanométeres csíkszélességű lapkákat fog termelni 300 milliméteres átmérőjű szilícium-ostyákon.

0

Újabb GeForce 7800 videochippel jelentkezett az NVIDIA

2005. augusztus 11. 14:47

A júniusban bemutatott GTX után újabb taggal bővítette GeForce 7800 videchip-családját az NVIDIA. A ma bejelentett GT változat ugyanarra a G70 kódnevű chipre épül mint a GTX, azonban alacsonyabb órajelen működik és az aktivált futószalagok számát is csökkentette az NVIDIA. Míg a GeForce 7800 GTX 430 MHz-en működik és 24 pixel- és 8 vertex futószalaggal büszkélkedhet, a GT változat 400 MHz-en ketyeg és 20 pixel-, valamint 7 vertexfeldolgozó futószalagot aktiváltak benne. A chiphez a gyári ajánlás szerint 1 GHz-es GDD3 memória csatlakozik, természetesen 256 bites buszon.

0

A kamerával szerelt mobiltelefonok lassan leváltják a digitális fényképezőgépeket

2005. augusztus 11. 11:33

A kamerás mobilok hamarosan kiszorítják a piacról az olcsó digitális fényképezőgépeket -- derül ki az ABI Research felméréséből. Egyre inkább terjednek az 1 megapixelesnél nagyobb felbontású optikával szerelt kamerás telefonok, a jövő év elején már több fogy belőlük, mint a VGA-felbontású változatokból.

0

A mobil szegmens sikerének köszönheti jó eredményeit a Magyar Telekom

2005. augusztus 11. 09:40

A Magyar Telekom ma közzétette az idei első félévre vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat bevételei enyhén növekedtek, a nettó eredmény pedig közel harmadával ugrott meg. A Magyar Telekom pénzügyi mutatói most először tartalmazzák a Telekom Montenegro Csoport (TCG) eredményeit.

0

A Lenovo alatt szárnyra kapott az IBM PC-gyártó részlege

2005. augusztus 10. 15:02

Közzétette negyedéves pénzügyi jelentését a kínai Lenovo, amely az IBM személyi számítógépes részlegének tavaszi felvásárlásával a világ harmadik legnagyobb PC-gyártójává nőtte ki magát. Az áprilistól júniusig tartó időszakban a vállalat 6 százalékkal 45,8 millió dollárra növelte nyereségét.

0

Újabb ítélet a WorldCom-botrányban

2005. augusztus 10. 12:08

A New York-i bíróság csalás és összeesküvés miatt egy év és egy nap börtönbüntetésre ítélte a WorldCom korábbi könyvelőjét, aki közreműködött az amerikai történelem legnagyobb könyvelési csalásának elkövetésében. Buford Yatesre akár 15 évet is kiszabhattak volna, azonban együttműködött a hatóságokkal annak érdekében, hogy elkerülje a súlyos büntetést. Buford közreműködésével derült fény Bernard Ebbers elnök-vezérigazgató szerepére a csalásban. Ebbersre július közepén mondták ki az ítéletet, 25 év börtönbüntetést kapott.

0

A hazai igényekhez szabott kiegészítések Microsoft Navisionhöz

2005. augusztus 10. 10:51

A rEVOLUTION Software a napokban mutatta be a Microsoft Navision vállalatirányítási rendszerhez fejlesztett kiegészítő moduljait. A hazai üzleti és ügyviteli gyakorlathoz alkalmazkodó speciális modulok integráltan kapcsolódnak a Microsoft Navisionhöz és elősegítik a szoftver magyar viszonyokhoz igazítását. A rEVOLUTION szerint az új modulok és hozzáfejlesztések segítségével a hazai vállalatok is hozzáférhetnek a Navision szoftverben szunnyadó fejlett képességekhez, amelyeket eddig nem, vagy csak korlátozottan érhettek el.

0

Az Oracle-ügyfelek egyre jobban kedvelik a Linuxot

2005. augusztus 10. 10:27

Öt év múlva az Oracle ügyfeleinek fele már Linuxon futtatja a vállalat szoftvereit -- vélekedett Charles Phillips elnök, aki a San Franciscóban jelenleg is zajló LinuxWorld konferencián beszélt a nyílt forrású operációs rendszerről. Phillips szerint a Linux kulcsfontosságú az Oracle számára.

0

Budapesten nyílt az első közép-európai Apple Center

2005. augusztus 9. 12:50

Az Apple Computer Budapesten nyitotta meg Közép-Európa első hivatalos Apple Centerét . Az Andrássy út 4. szám alatt megnyílt üzlet létrejöttét leginkább annak köszönheti, hogy az Apple Magyarországon háromszor akkora növekedési ütemet ért el a számítógépek eladása terén, mint az anyacég.

0

Váltson ADSL-szolgáltatót az internetkapcsolat kiesése nélkül!

2005. augusztus 9. 12:08

Ha egy ADSL-előfizető szolgáltatóváltás mellett döntött, akár egy hónapig is internet nélkül maradhatott. Az Externet partnereként a HWSW azonban a kiesésmentes szolgáltatóváltás lehetőségét biztosítja minden előfizető számára, mely a korábbi gyakorlattal ellentétben nem jár együtt az ADSL modem le- és felszerelésével, illetve a kapcsolat szünetelésével.

0

A Windows Server 2003 R2 beépített Unix/Linux támogatással érkezik

2005. augusztus 9. 11:42

[Microsoft Watch/HWSW] Ezen a héten kerül megrendezésre a LinuxWorld konferencia, amin már évek óta részt vesz a Microsoft is, hogy bemutassa a nyílt forrás követőinek, milyen megoldásokkal kíván javítani a két világ közötti együttműködésen. Idén a Windows Server 2003 R2 újdonságain lesz a hangsúly.

0

Otthoni hálózatok: kábel helyett inkább Wi-Fi

2005. augusztus 9. 11:09

Az In-Stat piackutató cég előrejelzése szerint az otthoni piacra szánt hálózati berendezések piaca a tavalyi 9 milliárd dollárról 2009-re már 21 milliárd dollárra emelkedik. A készülékek eközben egyre gyorsabbak és olcsóbbak lesznek, miközben mind több otthonban jelennek meg, illetve egyre nagyobb területet fednek le, hálóznak be. A jelentés ugyanakkor megállapítja, hogy a multimédiás fájlok tárolása és továbbítása területén az áttörés továbbra is váratni fog magára.

0

Szeptemberben érkezik a Macromedia Studio 8

2005. augusztus 9. 10:55

A Macromedia bejelentette a Macromedia Studio 8 elérhetőségét, ami a vállalat grafikusoknak, webdesignereknek, és filmeseknek szánt megoldáscsomagjának új változata.

0

Kínai internetes cégbe vásárolná be magát a Yahoo!

2005. augusztus 9. 10:50

[WSJ] A Yahoo részesedést vásárolna a kínai Alibaba.com vállalatban, az ügyhöz közeli hírforrások szerint az amerikai internetes óriásvállalat a kínai cég 35 százalékára pályázik és ezért nem sokall akár egymilliárd dollárt is kiadni.

0

Érkezik a GeForce 7800 mobil verziója?

2005. augusztus 9. 10:28

[x-bit labs] A PCI-SIG (PCI Special Interest Group) szabványosítási érdekszövetség bevizsgálta az NVIDIA G70M grafikus processzort és megállapította, hogy az minden tekintetben kompatibilis a PCI-Express szabvánnyal. A mozzanat előrevetíti a GeForce 7800 mobil változatának megjelenését.

0

Elkapkodták a Nokia N90 mobiltelefonokat

2005. augusztus 9. 08:27

Alig pár hete kapható a boltokban a Nokia N90 mobiltelefonja, máris hiánycikk. A vállalat állítása szerint a készülék iránti kereslet minden várakozást felülmúlt, ez okozza a hiányt. A cég vezetése mindazonáltal óvatosan fogalmaz az N90 jövőjével kapcsolatban, Karu Tuutti szóvivő szerint hiba lenne a kezdeti sikerek alapján megítélni az N90 jövőjét.

0

Megérkezett a Sony Ericsson harmadik Walkman-telefonja

2005. augusztus 8. 15:18

Miközben a Sony Ericsson első Walkman márkájú telefonja, a W800i lassan utat találhat a zeneszerető közönség zsebei felé, a vállalat már a harmadik Walkman zenetelefonját jelentette be a közelmúltban. A másodikként bemutatott, harmadik generációs W600 mellett a GSM/GPRS/EDGE mobilhálózatokat támogató, olcsóbb kivitelű W550 is megtalálható lesz hamarosan a szolgáltatók kínálatában.

0

Grafikus forradalom Izraelből?

2005. augusztus 8. 13:41

Olyan grafikus processzorokon dolgozik a nemrég alapított izraeli Lucid, amelyeket kezdettől fogva úgy terveztek, hogy akár több chip is képes legyen a feladatokat elosztva párhuzamosan működni. A vállalat nemrég jutott 4 millió dollár kockázati tőkéhez, amelyet új mérnökök toborzására és a fejlesztés felgyorsítására költ.

0

Még a Windows Vista előtt elérhető lesz a Windows XP harmadik szervizcsomagja

2005. augusztus 8. 11:23

Bár a Microsoft elsődleges erőforrásait most a következő generációs operációs rendszer, a Windows Vista fejlesztésére összpontosítja, a vállalat nem hagyja cserben a lassan négy éves kort megérő Windows XP felhasználóit sem. Miközben a második szervizcsomag némi haladékot követően lassan egyre több internetre kötött számítógépre töltődik le az automatikus frissítési szolgáltatásokon keresztül, a redmondi szoftveróriás már gőzerővel fejleszti a harmadik szervizcsomagot is.

0

Közzétette negyedéves eredményeit a Symantec

2005. augusztus 8. 11:06

A Symantec ma hozta nyilvánosságra a július 1-én véget ért pénzügyi negyedév eredményét. A Symantec 700 millió dolláros bevételt könyvelt el erre a negyedévre, amely az előző év azonos negyedévének 557 milliójához képest 26 százalékos növekedést jelent.

0

Üzletekben is kapható lesz az F-Secure mobiltelefonos vírusirtója

2005. augusztus 8. 10:25

Az F-Secure Corporation hamarosan dobozos változatban, azaz üzletekben is megvásárolható formában is elérhetővé teszi eddig csupán online, illetve mobilszolgáltatóknak értékesített mobil vírusvédelmi szoftverét. Az F-Secure Mobile Anti-Virus elsősorban az egyéni felhasználóknak és a kis- és közepes méretű vállalatoknak készült termék. A termék dobozos változata hamarosan megvásárolható lesz számos európai országban.

0

Akár 2007-re is csúszhat a PlayStation 3 premierje

2005. augusztus 8. 10:19

[News.com] A világ legnagyobb független játékkiadójáról, az Electronic Artsról írt elemzői beszámolóban foglaltak szerint könnyen megeshet, hogy a Sony végül 2007-re halasztja a PlayStation 3 piaci premierjét.

0

A profi játékosokat vette célja legújabb lézeres egerével a Logitech

2005. augusztus 8. 09:54

[Clubic.com] A profi játékosokat célozza legújabb rágcsálóival a Logitech; a G-sorozatú egerek első példányait egy kínai weboldalnak sikerült megkaparintania, még azok hivatalos bejelentését megelőzően. A G1 nevű egér a nagy sikerű MX300 típushoz áll talán a legközelebb és legfontosabb jellemzője 5,8 megapixeles optikai érzékelője.

0

Erőteljesen lassul a digitális fényképezőgépek piaca

2005. augusztus 5. 09:54

[News.com] Bár a digitális fényképezőgépek piaca egyelőre továbbra is növekszik, beigazolódni látszanak azok az előrejelzések, miszerint rövid időn belül akár egyszámjegyűre csökkenhet a növekedés üteme. A piac bővülése már most is jelentősen elmarad az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az IDC friss adatai szerint az Egyesült Államokban 9,7 millió digitális kamera talált gazdára 2005 első félévében, 20 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszaka alatt.

0

Akár 37 órányi videót is rögzíthet a JVC új merevlemezes kamkordere

2005. augusztus 4. 12:10

[infoSync] Tovább bővítve merevlemezes kamkorderei kínálatát a JVC bemutatta az Everio termékcsalád legújabb tagját, a 2 megapixeles érzékelővel szerelt GZ-MG70 kamkordert. A kiváló minőségű mozgókép rögzítésére alkalmas kamkorderben egy 30 gigabájtos merevlemez nyújtja a kazettákkal vagy DVD-lemezzel elérhetetlenül hosszú felvételi időt.

0

A FiberNet is ingyen emeli a sávszélességet

2005. augusztus 4. 11:10

A FiberNet Kommunikációs Rt. is kénytelen lépést tartani a gyorsuló piaccal, így a vállalat változatlan előfizetési díjak mellett augusztustól fokozatosan megnöveli kábelmodemes internet elérési csomagjainak sávszélességét. A sebességnöveléssel egyidőben új csomagneveket is bevezetnek.

0

Két milliárdnyi támogatási kérelmet utasított el a Nemzeti Hírközlési Hatóság

2005. augusztus 4. 10:15

A Nemzeti Hírközlési Hatóság tegnap közölte, hogy formai és tartalmi hiányosságok miatt két milliárd forintnyi támogatási kérelmet utasított el. Az egyetemes szolgáltatók -- a Magyar Telekom Rt., a Hungarotel Rt., az Invitel Rt., az Emitel Rt., és a Monortel Rt. -- támogatási kérelmei nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.

0

A Windows Vista beépített rendszerteljesítmény-tesztelővel érkezik

2005. augusztus 4. 09:47

[ExtremeTech/HWSW] A Windows Vistában többek között egy olyan új technológia is megjelenik, ami a játékosok és a játékfejlesztők számára is kifejezetten hasznos lehet. A technológia neve WinSAT (Windows System Assessment Tool), és elsődleges célja, hogy a számítógép teljesítményét elemezze, majd eltárolja az így szerzett adatokat a merevlemez titkosított részén. Ennek felhasználásával az operációs rendszer és akár a rá épülő alkalmazások is automatikusan ki és bekapcsolhatják teljesítményigényes képességeiket a helyi lehetőségeknek megfelelően.

0

Hordozható merevlemezes videolejátszót dob piacra a Creative

2005. augusztus 4. 09:11

A korábbi pletykákat igazolva a Creative tegnap bemutatta Zen termékcsaládja legújabb tagját, mely a zenék, illetve jobb esetben képek lejátszása mellett már a mozgóképekkel, digitális videoállományokkal is elboldogul. A nagyméretű kijelzővel ellátott Zen Vision nem az első ilyen termék a Creative kínálatában, bár a windowsos Zen Portable Media Centerrel ellentétben ez a készülék a Creative saját szoftverét futtatja.

0

Indiai szoftvervállalatot vett az Oracle

2005. augusztus 3. 14:10

[AFP/BusinessWeek] A világ egyik legnagyobb szoftvervállalata, az Oracle tegnap közölte, hogy irányító részesedést szerez az indiai i-flex Solutions-ben, mely banki szoftverrendszereket fejleszt és értékesít. Az ügylet összértéke valamivel meghaladja a 900 millió dollárt. Az elmúlt egy év alatt ez az Oracle nyolcadik akvizíciója. A vállalat bevásárlási lázát a gigantikus német SAP utáni hajsza fűti.

0

Optimista az év második felét illetően Tajvan legnagyobb memóriagyártója

2005. augusztus 3. 07:51

A Powerchip, Tajvan legnagyobb memóriagyártója a DRAM-memóriachipek árának emelkedésére számít a harmadik negyedévben, ennek megfelelően a második félévvel kapcsolatban is optimisták a cég előrejelzései. A vállalat második negyedéves nyeresége erősen csökkent a memóriachipek árcsökkenése miatt, ugyanakkor arra számítanak, hogy a harmadik negyedévben az átlagos eladási árak 22 százalékkal fognak emelkedni a második negyedévhez képest.

0

A Walmart már tudja a novemberben debütáló új Xbox árát?

2005. augusztus 3. 07:46

Korábban megbízható információkat kiszivárogtató források szerint a Walmart egyes dolgozói már szembesülhettek az új Xbox, a novemberben megjelenő Xbox 360 konzol árával, s nem haboztak azt gyorsan közzétenni az interneten. A 299 dolláros pletyka nem okoz meglepetést, korábban az elemzők is hasonló árat saccoltak a Microsoft második próbálkozásának.

0

Az Xbox segített az Intelnek

2005. augusztus 2. 17:11

[eWeek] Enyhén növelte darabszám szerinti piaci részesedését az Intel az idei második negyedévben -- legalábbis a Mercury Research kutatócég által publikált adatok alapján. Ez alapján az Intel a szállítások 82,3 százalékát, miközben az AMD 16,2 százalékát szakította ki magának az x86-os processzorok piacán. Az első negyedévhez viszonyított hét tized százalékpontos emelkedés elemzői vélemények szerint a Microsoft megrendeléseinek megugrása miatt következett be. A maradékon a VIA és Transmeta osztozik.

0

Megsemmisítő csapásra készül a Novell az SCO ellen

2005. augusztus 2. 15:39

[eWeek/HWSW] A Novell múlt hét pénteken keresetet adott be az SCO Group ellen, melynek ha a bíróság igazat ad, akár az egyébként is szenvedő vállalat végét jelentheti. A törpecég bukása még nem is lenne annyira érdekes, de ezzel egycsapásra megszűnne a Linuxot fejlesztő és használó vállalatok, szervezetek és magánszemélyek elméleti jogi fenyegetettsége.

0

Jön az Apple többgombos egere

2005. augusztus 2. 15:20

Új iBookokhoz, Mac minikhez új rágcsáló is dukál: hosszas tervezgetést követően megszületett minden Mac-es álma, az Apple első többgombos egere. Az optikai Mighty Mouse egy sok-sok gombos egeret is kiválthat: a különleges, görgethető középső gombbal például szabadon lehet mozogni a dokumentumokon belül.

0

A 64 bites operációs rendszereket is védi a NOD32

2005. augusztus 2. 12:53

Az Eset Software bejelentette, hogy elkészült a nagy sikerű NOD32 vírusirtó alkalmazás 64 bites verziója, mely a 32 bites verzióhoz hasonlóan komplett valósidejű védelmet tartalmaz a vírusok és a kémprogramok minden fajtája ellen. A 64 bites rendszerek tekintetében napjainkban még mindig biztonsági rést jelent, hogy több vezető antivírus gyártó sem készítette el termékeinek a technológiát támogató verzióját.

0

Öt hónap alatt több mint 47 ezren választottak xDSL szélessávú internetelérést

2005. augusztus 2. 12:12

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma megjelent friss jelentése szerint 2005. júniusában a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma tovább csökkent, közel 14 ezerrel kevesebb fővonalat tartottak nyilván. Június végén a 100 lakosra jutó vezetékes fővonalszám 34,50 volt a május végi 34,63 százalékos értéket követően. Egy évvel ezelőtt, 2004. júniusában még 3 594 394 bekapcsolt fővonal volt Magyarországon és akkor 100 lakosra még 35,57 fővonal jutott.

0

Továbbfejlesztett védelmet kínál a kéretlen levelek ellen a Trend Micro

2005. augusztus 2. 11:58

A Trend Micro Inc. új termékcsomaggal bővítette kínálatát: a Trend Micro Network Reputation Services hálózati alapú spamszűrő szolgáltatásokat kínál a vállalat már meglévő spamszűrő szolgáltatásainak kiegészítéséhez. Az új szolgáltatások bevezetését az IP-szűréssel és besorolással foglalkozó szolgáltató vállalat, a Kelkea Inc. júniusi felvásárlása tette lehetővé.

0

Újabb szupervékony kompakt fényképezőgép a Sonytól

2005. augusztus 2. 09:47

[infoSync] Tovább folytatva a DSC-T-sorozat hagyományait a Sony bemutatta legújabb szupervékony, kompakt CyberShot DSC-T5 digitális fényképezőgépét. A stílusos kivitelű, fém házba zárt digitális kamera az előd modellekhez hasonlóan 3x-os optikai zoomra képes objektívvel és 2,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik.

0

Sci-fik, vígjátékok és sorozatok az első Blu-Ray kiadványokon

2005. augusztus 1. 12:17

[Clubic.com] A 20th Century Fox számos filmet, sorozatot tesz majd elérhetővé az Egyesült Államokban, Japánban és Európában, mihelyst megjelennek az első felhasználói piacra szánt Blu-Ray lejátszók a szórakoztatóelektronikai gyártók kínálatában. Az első nagyobb szériában gyártott, hétköznapi felhasználásra szánt Blu-Ray készülékek megjelenése az év végére várható.

0

Bluetooth-os sztereó fülhallgatót dob piacra a Logitech

2005. augusztus 1. 11:39

[infoSync] Folyamatosan bővül a vezeték nélküli fej- és fülhallgatók kínálata: a Toshibát és a Hewlett-Packardot követően a hazánkban is (el)ismert Logitech is bemutatta Bluetooth felületű vezeték nélküli, sztereó fülhallgatóját. A Logitech Wireless Headphones for MP3 füles Bluetooth 1.2 szabvánnyal kompatibilis, azaz 10 méter hatósugarú körben képes a jó minőségű hangátvitelre.

0

Októbertől nem árul iPodot a Hewlett-Packard

2005. augusztus 1. 10:27

[Clubic.com] A Hewlett-Packard termékstratégiai változásainak áldozatul esett a HP iPod is: a vállalat bejelentette, hogy szeptember végétől befejezi az átmatricázott audiolejátszók forgalmazását. A HP 2004 januárjában döntött úgy, hogy az Apple termékét felveszi kínálatába, bár csak a tengerentúlon forgalmazta a lejátszót.