Szerző: Hlács Ferenc

2020. február 27. 15:00

Iskolapadból járműkommunikációs szabvány tervezőasztalához

A Commsignia szakmai gyakornoka rögtön a mély vízben ismerkedhetett az iparággal.

A szakmai gyakorlatról sokaknak a kávéfőzés és fénymásolás juthat eszükbe, szerencsére azonban ennél jóval érdekesebb és hasznosabb feladatok is akadnak, ha az ember a megfelelő helyen keresgél. Így van ez a járműkommunikációval foglalkozó Commsigniánál is, ahol Herbert Máté, a BME BSc mérnökinformatikus szakának hallgatója nyári szakmai gyakorlatát töltötte, és ahol szerencséje volt munkájával egy az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI), tavaly decemberben publikált, intelligens közlekedéssel kapcsolatos szabványához is hozzájárulnia.

A szabvány kapcsán érdemes tisztázni, hogy járműkommunikáció alatt nem csak a V2V (Vehicle-to-Vehicle), azaz a járművek egymás közötti kommunikációját értjük, ide tartozik V2I (Vehicle-to-Infrastructure) is, azaz a járművek, valamint az intelligens közlekedési infrastruktúra közötti kommunikáció. Ennek segítségével a járművek biztonsági riasztásokat, forgalmi információkat kaphatnak és oszthatnak meg, a közlekedés biztonságának, illetve a forgalom a forgalom hatékonyságának növelése céljából.

EGY UTCÁVAL ELŐRE

A decemberben publikált szabvány ezt egy lépéssel tovább viszi, és egy új koncepciót, a kooperatív percepciót (CPS - Cooperative Perception Service) és az ahhoz kapcsolódó technológiát írja le. A megoldás lényege, hogy a hálózati kapcsolattal rendelkező járművek nem csak önmaguk forgalmi adatait képesek megosztani, hanem azt is, hogy szenzoraikkal mit érzékelnek a közvetlen környezetükből. A megosztott környezeti információk segítségével az adott helyszíntől távolabb lévő járművek is pontosabb képet kaphatnak arról, mi történik ott is, ahova az ő érzékelésük még nem terjed ki, például egy utcányival feljebb, vagy egy kanyar után.

A technológia azért is kiemelten fontos, mivel annak segítségével a járművek
környezetében található, a forgalomban részt vevő offline szereplők, például a gyalogosok, rolleresek, kerékpárosok helyzetét is valós időben fel tudják tenni térképükre az intelligens járművek, és azt figyelembe véve tudják figyelmeztetni a sofőrt, vagy akár megtervezni manővereiket, már önvezető funkcióikra támaszkodva.

3:13
 

Meet Our Day 2 RSU and V2X Protocol Stack - A Case Study

Még több videó

A fenti koncepció, illetve a kapcsolódó technológia szabványosítása nem kis feladat, azon több autógyártó, köztük a Volkswagen, valamint számos tech-óriás és a Commsignia 2017 óta dolgozott közösen - a munkába pedig nyári szakmai gyakorlata alatt Herbert Máté is bekapcsolódott, Váradi András kutatási igazgató vezetésével. Máté feladatai közé tartozott a szabvány szövegét kiegészítő, illetve tartalmát egyértelműsítő javaslatok, az új gondolatokat megfogalmazó specifikációk készítése, valamint a szabványban esetlegesen előforduló hibák keresése - és a javítási javaslatok elkészítése.

A munkafolyamat résztvevőitől érkező különböző javaslatok konszenzusos elfogadtatása komoly kihívást jelent a számos világcég küldötteiből álló szakértői csoportban. A Commsignia tapasztalatai szerint az egyik legnehezebb feladat a vállalat által javasolt új funkció erőforrásigényes paramétereinek az elfogadtatása volt, hogy az a tervezett hatékonysággal működhessen. Miután a szóban forgó erőforrásokon számos funkció osztozik, analitikai módszerekkel bizonyítani kellett mint az igény hasznosságát - hogy megéri a funkciónak kellő forrásokat biztosítani - mind pedig, hogy a források optimális módon lesznek lekötve. A kitűzött paramétereket végül Máté eredményei segítségével elfogadta a bizottság és ma már a szabvány részét képezik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról