Szerző: Koi Tamás

2020. február 26. 11:31

Visszahozná a könnyen cserélhető akkukat az EU

Nem kizárt, hogy újra általánosan elterjedtté válnak a cserélhető akkumulátorral ellátott mobiltelefonok, okostelefonok, miután az Európai Unió egyes lapértesülések szerint olyan jogszabály előterjesztésén dolgozik, mely a fenntarthatóság jegyében kötelezővé tenné a gyártók számára az akár a felhasználó által is elvégezhető, egyszerűbb akkucserét.

Rövidesen újabb, a fenntarthatóság jegyében hozott szabályozást nyomhat le a mobilgyártók torkán az Európai Unió: Az egységes mobiltöltők után az Európai Bizottság illetékes szerve állítólag egy olyan jogszabály-tervezeten dolgozik, mely kötelezővé tenné a készülékgyártók számára az egyszerű(bb), akár a felhasználó által otthon is elvégezhető akkucserét. A holland Het Financieele Dagblad által megszellőztetett terv szerint az új szabályozási elemnek köszönhetően jelentősen meghosszabbítható lenne a mobiltelefonok életciklusa, mely egyértelműen kedvező hatással járhat a fogyasztók számára, akik jelenleg sokszor csak azért kénytelenek lecserélni 2-3 éves mobiljukat, mert a gyárilag beszerelt akkumulátor cellái elfáradtak, cseréjük pedig lényegében gazdasági totálkárt jelentene.

BEFORRASZTOTT HÁTLAPOK

Míg az egységes mobiltöltő bevezetése elsősorban az Apple számára járhat fájdalmas következményekkel (a Lightning csatlakozó helyét felválthatja a versenytársak által favorizált USB Type-C csatoló), addig a most készülő szabályrendszer lényegében az összes piaci szereplőre kihathat, melyek éppen az Apple iPhone-jainak megjelenése után tértek át fokozatosan az unibody kialakításra. Azaz a készülékekről szép lassan eltűntek a lepattintható hátlapok, az áramforrás pedig a hardver olykor szó szerint elválaszthatatlan részét képezte, illetve képezi most is. A komponensek cseréjét bizonyos esetekben ráadásul tovább nehezítette, hogy a gyártó az alkatrészeket nem volt hajlandó független szervizek rendelkezésére bocsátani.

iphone_battery_change
akkumulátorcsere egy iphone 6-ban - inkább ne próbálja meg otthon

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ebből következett a vásárlók életét megnehezítő, általában éppen a készülék jótállási idejének lejárta környékén látványosan jelentkező akkufáradási jelenség, melynek köszönhetően a telefonok egy feltöltéssel az eredeti üzemidőhöz képest jelentősen rövidebb ideig tudnak csak üzemelni. Az Európai Bizottság "Európai zöld megállapodásért" felelős alelnöke, Frans Timmermann biztos által jegyzett jogszabály-tervezet véget vetne ennek a gyakorlatnak, "egyszerűbb akkumulátorcserét" előírva a gyártók számára annak érdekében, hogy az eszközök életciklusa könnyen meghosszabbítható legyen, ezáltal a jelenleginél lényegesen kevesebb elektromos hulladék keletkezzen.

Kérdéses ugyanakkor, hogy a régi idők egyszerűen lepattintható hátlapú mobiljai visszatérnek-e pusztán ettől a kezdeményezéstől. A készülékgyártók ugyanis az utóbbi években olyan, komplex elektronikai megoldásokat integráltak közvetlenül a hátlap alá, mely jelentősen megnehezítené, vagy lehetetlenné tenné az egyszerű burkolatbontást. Ilyen fejlesztés egyebek mellett a vezeték nélküli töltés de akár az utóbbi években népszerűvé vált soklencsés kamerarendszer is ide sorolható.

NEM LESZ EGYSZERŰ MENET

Az új jogszabály a fentiek mellett előírná a gyártók számára az eladatlan komponensek újrahasznosítás nélküli megsemmisítésének tilalmát, valamint egy átfogó, EU-s szintű elektronikai hulladék újrahasznosítási programot vezetne be. A jogszabály továbbá meghatározná, hogy a gyártók az eszközök csomagolásánál mennyi műanyagot használhatnak fel. A jogszabály-tervezetet március közepén terjesztheti elő Timmermann az Európai Bizottságnak.

Mivel a törvényalkotók itt alighanem még erősebb lobbival találkoznak majd, mint az egységes töltők bevezetése kapcsán, kérdéses, hogy az EU szándéka mikor valósulhat meg a gyakorlatban - az egységes töltők kötelezővé tételét előíró törvényt csak idén januárban szavazta meg az Európai Parlament, több mint tíz évvel azután, hogy uniós szintű kezdeményezés, majd ezt követően jogalkotási folyamat indult az ügyben.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról