Szerző: Koi Tamás

2020. február 24. 10:18

Mobileszközöket védene a Microsoft

A két meghatározó mobilplatformra, iOS-re és Androidra is elkészülhet az eredetileg windowsos PC-k védelmére szolgáló Microsoft Defender.

Még az idén kiadhatja az eredetileg windowsos PC-k védelmére szolgáló Defender antivírus iOS-es és androidos változatát a Microsoft. Az eredetileg Windows Defenderként 14 éve megjelent szoftver az eltelt években jelentős fejlődésen esett át, az elsősorban rosszindulatú kódok kiszűrésére alkalmas rendszernek tavaly jelent meg az első, nem Windowsokon futó verziója (a Mac OS-re fejlesztett kliens), mely egyben a platform átnevezésével is jár - a szoftver hivatalos neve azóta Microsoft Defender Advanced Threat Protection (ATP).

Az újonnan érkező mobilos védelmekről egyelőre semmi konkrétumot nem tudni, a Microsoft a tervek szerint a héten kezdődő RSA konferencián fog elárulni részleteket az iOS-es és androidos kimenetről. Annyi már most bizonyos, hogy a mobileszközökön futó Microsoft Defender egész más működési sémát nyújt majd, mind az asztali számítógépekre fejlesztett változatok - a rendszer működése különösen iOS platformon lehet érdekes, hiszen az Apple nem ad egyetlen applikációnak sem engedélyt arra, hogy az iOS-es eszközökön futó szoftvereket szkennelje.

defender_mobile

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Androidon egészen más a helyzet, itt a Google jóval megengedőbb, amit piaci szereplők már évekkel ezelőtt kihasználtak, illetve kihasználnak most is. Ennek megfelelően Androidra rendkívül széles körben érhetők el különböző, jobb-rosszabb hatékonysággal működő védelmi appok, ezekhez csatlakozik majd a Microsoft Defender. A fejlesztők szándéka szerint az alkalmazás egyébként a rosszindulatú kódok kiszűrése mellett leginkább a céges adathalász-támadásokkal venné fel a küzdelmet.

A vállalat ennek megfelelően az Enterprise Mobile Securtity platform részeként dobja majd piacra a Microsoft Defender mobilkészülékekre fejlesztett verzióját, vagyis az átlagfelhasználók számára a platform továbbra is csak asztali gépeken lesz elérhető. És ha már asztali gépek: a Microsoft a mobilos kliensek mellett bejelentette a Microsoft Defender ATP linuxos verziójának a fejlesztését is, ezzel tovább szélesítve a biztonsági megoldás platformelérését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról