Szerző: Asztalos Olivér

2019. szeptember 4. 12:10

Rekordsebességgel készült el az USB4

Mindössze nagyjából egy év alatt, mintegy 50 cég bevonásával készült el az USB4 csatolószabvány 1.0-s verziója.

A szabványosítással foglalkozó USB-IF tegnap közölte, hogy már elérhető a legújabb USB végleges specifikációja, melynek birtokában az érdeklődő tervezőcégek nekiláthatnak az implementációnak. Az USB4 nagy dobása, hogy akár 40 Gbps-os átviteli tempóra is képes, miközben nem csak a lassan már 20 éves USB 2.0-val, hanem az Intel háziszabványaként indult Thunderbolt 3-mal is kompatibilis. A tempós munkának hála jelen állás szerint elképzelhető, hogy még 2021 előtt piacra kerülnek az USB4-et támogató első eszközök.

Az USB4 kétsávos működéssel akár másodpercenkénti 40 gigabites adatátvitelre is képes. Nem véletlen, hogy ez az érték már pontosan megegyezik a Thunderbolt 3 sávszélességével, az USB4 ugyanis az Intel saját fejlesztésű buszára alapoz. Ennek köszönhető, hogy a szabvány több adat- és megjelenítési protokoll párhuzamos használatát is támogatni fogja, miközben az Intel hozzájárulása a szabványosítás menetét is nagyban meggyorsította. Az USB4-gyel az adatátvitelt, a megjelenítést és az energiaellátást is közös nevezőre hozta a szabványosító testület, egyetlen USB Type-C aljzaton keresztül. A napokban véglegesített adatbusz eközben visszafelé is kompatibilis a korábbi USB verziókkal, egészen a 2.0-ig bezárólag.

usb

Az USB4 szokatlanul gyors eljövetele részben okafogyottá teheti a két éve véglegesített, ám a piacon továbbra sem elérhető USB 3.2-t. A vásárlók ugyanakkor vélhetően nem fognak könnycseppeket hullajtani a várhatóan nagyon rövid karrierű szabványért, amely új szintre emelné az USB-s jelölések és elnevezések káoszát. Az USB 3.2 Gen 1 ugyanis az USB 3.0-hoz (és az USB 3.1 Gen1-hez) hasonlóan 5 Gbps sávszélességre képes, amely ennek megfelelően SuperSpeed USB marketingelnevezéssel kerül(ne) piacra. Az USB 3.2 Gen 2 fokozat az USB 3.1 Gen 2-höz hasonlóan 10 Gbps sávszélességet kínál, amit így SuperSpeed USB 10Gbps címkével kell majd keresni. Az igazi újdonságnak számító, USB 3.2 Gen 2x2 nyújtja a 20 Gbps-os átviteli tempót, amire a SuperSpeed USB 20Gbps jelölés utal majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az USB4-hez kapcsolódó különféle elnevezésekről egyelőre nem döntött a szabványosító testület, ám remélhetőleg a legújabb verzió nem csak átviteli tempóban, de nevezéktanban is egyértelmű előrelépést hoz az elődökhöz képest. Többek között erre is fény derülhet a USB Developer Days 2019 rendezvényeken, melyeket szeptember 17-én Seattle-ben, illetve november 19-én Tajpejben rendez meg az USB-IF.

Egy kis történelem

A Universal Serial Bus (USB) 1.0 szabványt még 1995-ben ratifikálta a ma már mintegy 800 céget számláló USB Implementers Forum. A 440HX chipsettel debütált interfész legfeljebb 12 megabites másodpercenkénti átviteli sebességre volt képes, amivel messze kiemelkedett az akkori mezőnyből. A soros és párhuzamos port nyújtotta teljesítménynél sokkal többet tudott, ráadásul egy viszonylag egyszerű, olcsóbb kábel segítségével. A kortársak közül a FireWire sebessége messze felülmúlta az USB-jét (400 Mbps), azonban sokkal drágább volt, illetve a támogatása sem volt olyan széles körű, így kevésbé terjedt el, az Apple termékeit leszámítva.

Az USB 2.0 öt évvel később, 2000-ben született meg, 480 megabites másodpercenkénti csúcssebességet kínálva. A FireWire új verziója ezt is lefőzte a maga 800 megabitjével, azonban az USB eddigre annyira széles körben elterjedtté vált, hogy a FireWire-nak esélye sem volt ellene és megrekedt a professzionális videofeldolgozás területén. Az USB 2.0 visszamenőleges kompatibilitást kínált a korábbi szabvánnyal, így a régi verziót használó eszközök csatlakoztathatóak voltak a számítógépek USB 2.0 portjaihoz is.

Az USB 2.0-t nyolc évvel követte az USB 3.0, amely 5 gigabites csúcssebességre képes, miközben szintén visszamenőleg kompatibilis a korábbiakkal. A 2013 januárjában bejelentett USB 3.1 (más néven USB 3.1 Gen 2) szabvány elődjének kétszeresét, 10 gigabitet képes továbbítani másodpercenként. Az USB 3.0 és 3.1 elterjedését azonban nagyban hátráltatta, hogy az Intel sokáig mellőzte azokat alaplapjain és a chipkészletein. A gyártó feltehetően abban reménykedett, hogy az USB helyett sikerre tudja vinni saját fejlesztésű, 20 gigabitre képes Thunderbolt interfészét. Bár a már említett Thunderbolt 3 az elődökhöz képest lényegesen több eszközbe kapott helyet, a világsikernek számító USB-vel szemben mégsem tudta felvenni a versenyt. Ezt látva az Intel feladta korábbi, túlságosan ambiciózus célját, a Thunderbolt specifikációját pedig végéül bárki számára ingyenesen elérhetővé tette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról