Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 3. 15:15

A Nokia és a piacvezető gyártók figyelnek csak az Android frissítésekre

A HMD Global szárnyai alatt megjelenő Nokia telefonok részesülnek legnagyobb arányban az új Android rendszerekből, de a piacvezető gyártók is igyekeznek tartani a lépést - a kis cégeknél ugyanakkor bőven hagy maga után kívánnivalót a frissítések gyakorisága.

Az androidos telefonok gyártói között végzett kutatást a Counterpoint Research, amelyben a vállalatokat azok szoftverfrissítési hajlandósága alapján rangsorolta. A listát a Nokia készülékek vezetik, nyomukban a Samsunggal - bár a felmérés alapján a piacvezető gyártók aránylag jól teljesítenek a frissítések kiküldésében, a piac nagy része, főként az olcsóbb készülékekre fókuszáló vállalatok már jóval kisebb hangsúlyt fektetnek a rendszerek naprakészen tartására.

A HMD Global által gyártott Nokia telefonok vezető pozíciója nem mondható meglepőnek, hiszen a cég termékei Android One plecsnivel kerülnek piacra, azaz a Google által közvetlenül felügyelt, vanilla Android élményt kínálnak, a cégnek nincs dolga egyedi felhasználói felületek fejlesztésével. Ez meg is látszik a frissítési tempón, a cég 2018 harmadik negyedéve és az idei második negyedév között értékesített telefonjainak 96 százaléka megkapta már a jelenleg elérhető legfrissebb, Android 9 Pie verziót. A maradék 4 százalékon az eggyel korábbi, 8.1-es Oreo kiadás található.

counterpnt
Forrás: Counterpoint

A Nokiát a rangsorban a Samsung követi, a vállalat fenti időszakban értékesített eszközeinek 89 százalékán fut Android 9, míg 7 százalékán Android 8.0 - érdekes módon a cég javarészt átugrotta a 8.1-es verziót. A bronzérem a Xiaomit illeti, a kínai gyártónál 84 százalékon áll az Android Pie mutatója, 9 százalékon a 8.1-es és 6 százalékon a 8.0-s Oreo. Szorosan a Xiaomi nyomában ott van a Huawei, amelynek az időszakban értékesített készülékeinek 82 százalékán található meg a legfrissebb Android rendszer. Az ötödik helyen a szintén kínai, BBK Electronics-leány, az OPPO áll, esetében az eszközök 35 százalékán fut Android 9, 51 százalékán 8.1, 6 százalékán pedig Android 8.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A piacvezető gyártók tehát kifejezetten jól teljesítenek a frissítések kiszórásában, az élmezőnyből kiszorult cégek viszont komoly problémákkal küzdenek, az LG-nél például az eszközök alig 16 százalékán van ott az elérhető legfrissebb Android, az Alcatelnél pedig ez az érték mindössze 5 százalék.

A rendszeres, minél tempósabban kiadott szoftverfrissítések azért is jelentenek egyre égetőbb problémát az okostelefon-piacon, mert ahogy arra már több kutatás is rávilágított, a felhasználók egyre hosszabb ideig használnak egy-egy készüléket - azok átlagos élettartama a Counterpoint szerint Kínában, az Egyesült Államokban és Európában már a 30 hónaphoz közelít. A gyártók tehát egyre kevésbé gondolkozhatnak úgy, hogy felhasználóik majd az új modellekkel kapnak frissebb szoftvert, a megfelelő felhasználói élmény, és nem utolsó sorban biztonság érdekében a terméktámogatásra, a frissítések megfelelő kiosztására is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk. A hosszabb élettartam persze leginkább a felső kategóriás termékeknél mutatkozik meg, az olcsóbb eszközöket a felhasználók jellemzően gyakrabban cserélik, ez a kutatócég szerint akár mindössze hat hónapos használati időtartamot is jelenthet - ezért is alulmotivált sok gyártó azok frissítésében.

A Counterpoint szerint a felhasználók tájékozottsága, tájékoztatása is hagy kívánnivalót maga után a gyártók részéről a frissítések, különösen a biztonsági javítások fontosságát érintően, így vásárlói oldalról nem nehezedik elég nagy nyomás a cégekre a telefonokkal érkező szoftverek frissen tartásában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról