Szerző: Hlács Ferenc

2019. augusztus 14. 10:30

Nem tesz le kamerás szemüvegeiről a Snap

Megérkezett a Spectacles 3, már két kamerával, négy mikrofonnal, acélkerettel és egy sor 3D effektussal a tarsolyában - kifejezetten borsos árcédula mellett.

Nem tesz le kamerás szemüvegeiről a Snap, a vállalat bemutatta a Spectacles eszközök harmadik generációját, amelynek lencséi fölött már mindkét oldalon figyel egy-egy HD kamera a fotó- vagy videórögzítéshez, illetve négy mikrofon is helyet kapott rajta. Mindezt a cég megújult dizájnba és acélkeretbe csomagolta. A drága, és kis mennyiségben érkező harmadik sorozattal a vállalat már láthatóan óvatosabban tapogatózik a piacon, ami nem meglepő annak fényében, hogy az első generáción komoly veszteséget halmozott fel.

A Spectacles 3 legnagyobb újítását a funkciók terén a 3D effektusok jelentik, amelyeket az eszköz a két, különböző szögből figyelő kamera képének összefésülésével ér el - persze itt nem a szemüveggel felvett komplett 3D modellekre kell gondolni, a 3D hatás kimerül abban, hogy a képek betekintési szöge kissé mozgatható, ezzel mélységérzetet adva azoknak. A szemüveggel rögzített tartalmakhoz egy sor 3D filter és AR effektus is hozzácsapható. A platformot a Snap várhatóan az év későbbi részében külső fejlesztők felé is megnyitja, akik így létrehozhatják rá saját AR látványelemeiket.

spec3

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A készülék kamerái egyébként 1216x1216 pixel felbontású, 60 FPS sebességű videót rögzítenek, a négy mikrofonnak hála a vállalat szerint a korábbi generációknál számottevően jobb hangminőség mellett - a felvétel során a kamerák fölött egy jelző-LED is kigyullad. A fényképek felbontása 1642x1642 képpont, a gyártó szerint egy feltöltéssel nagyjából 70 videó és 200 fotó készíthető a szemüveggel, amelyek az eszköz 4 gigabájtos tárhelyére kerülnek, illetve innen szinkronizálhatók a párosított telefonnal. A Spectacles 3 keretét a gyártó rozsdamentes acéllemezből vágta ki, és annak mindkét oldalára elhelyezett egy-egy gombot a fényképezéshez vagy épp videózáshoz. A készülékhez egy töltőtok is tartozik, ez utóbbi USB-C aljzaton keresztül kapja a tápot. Érdekesség, hogy a szemüveghez egy sztereoszkopikus, kartonból készült nézegető is tartozik, amellyel a telefonra szinkronizált 3D fotókat nézhetjük meg a kamerák szemszögéből - lényegében a Snap Google Cardboard másolatáról van szó.

Szemüvegének legújabb kiadását a vállalat erősen korlátozott darabszámban dobja piacra, noha azt nem árulta el, ez pontosan mekkora mennyiséget jelent - az viszont kiderült, hogy a kis darabszám mellett vélhetően acél kivitelnek és a dupla kamerának is köszönhetően az eszköz jóval borsosabb áron lesz kapható mint elődei. A Specatcles 3-ért nem kevesebb mint nettó 380 dollárt kell kicsengetni, ami több mint a duplája az első generáció nettó 150 dolláros árcédulájának, illetve a második generáció nettó 200 dolláros árát is bőven meghaladja. Kérdés, hogy ez a fajta árazás mennyire jó stratégia a cég részéről, főleg hogy elsődleges célközönségét a Snapchatet is használó fiatalok jelentik, akik nem feltétlenül korlátlan költőerejükről híresek - egyelőre tehát kétségesnek tűnik, hogy az új modell fordítana a cég Spectacles termékeinek szerencséjén. A Spectacles 3 novembertől lesz elérhető a Snap kapcsolódó weboldaláról, fekete azaz "carbon", illetve világos aranyra hajazó, "mineral" színben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról