Szerző: Habók Lilla

2019. augusztus 2. 08:47

Bejöttek a podcastok a Spotify-nak

Gyorsan nő Spotify-on a podcastot hallgatók száma, ami nem is akkora csoda, hiszen a vállalat év elején 500 millió dollárt szánt a podcast tartalmi és technológiai felvásárlásokra.

Szép ütemben nő a Spotify-on a podcast-hallgatók száma a vállalat héten bejelentett pénzügyi negyedéves jelentése szerint. Az exkluzív tartalmak, fejlesztések és felvásárlások kezdenek beérni, mivel a közlemény alapján év elejéhez képest csaknem duplájára, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 50 százalékkal emelkedett a szolgáltatásban podcastot hallgatók száma - bár a konkrét számadatokat a cég egyelőre nem árulta el.

Ezzel párhuzamosan a streaming platform teljes felhasználószáma is látványosan nőtt, ugyanis évről-évre 29 százalékkal többen, már 232 millióan hallgatják összesen a Spotify zenei és egyéb audio tartalmait. Az előfizetők száma pedig eközben 31 százalékkal 108 millióra emelkedett - miközben a konkurens Apple Music 60 milliót számlál egy júniusi nyilatkozat szerint. A Spotify már év elején közölte, hogy nagy erőkkel szeretne idén a zene mellett más hanganyagok felé fordulni. Az alapító Daniel Ek szerint ugyanis a műfajban hatalmas a potenciál, hiszen a felhasználók közel azonos időt töltenek videónézéssel mint audiohallgatással, viszont míg előbbi már egy billiós piacnak számít, a zenei és a rádiós iparág "csak" százmilliárd dolláros.

spotify_podcast

Többek közt az Obama-házaspár cégével is partnerséget kötött a svéd vállalat a friss tartalmakért

Az Apple és a Spotify sem csak zenei téren számít egymás konkurenseinek, hanem a podcastok friss lendületét látva a cupertinói óriás is belendült, hogy megtartsa saját piacát. Az Apple 2007-ben még 96,5 százalékos részesedést tudhatott magáénak, ami 2017-re már csak 55 százalékot tett ki a versenytársak mellett. Tavaly óta az almás cég újult erővel fejleszti saját megoldásait, frissítette a Podcast Appot, megjelent Mac-re is dedikált appal, és letisztult webes felületet is indított a műfaj kedvelőinek, legutóbb pedig kiderült, hogy a háttérben már elkezdte a tárgyalásokat az exkluzív szerződésekről.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A vállalatok podcast-hallgatókért folytatott csatája még közel sem ért véget, az eddigi befektetéseknek még csak most kezd látszani a megtérülése. A Spotify februárban vásárolta fel a hatalmas podcast-katalógussal rendelkező Gimletet és a tartalomkészítőknek eszközöket fejlesztő Anchort. Márciusban pedig a krimi, sci-fi és misztikus témájú podcastokra fókuszáló Parcast Studio bekebelezése következett, mivel a vállalat szerint ezek a leghallgatottabb műfajok a felhasználói körében.

Összességében a svéd streaming cég 500 millió dollárt különített el év elején a podcastos felvásárlásokra, mivel természetesen a célja 2019-re az Apple-től az első hely megszerzése a piacon, de mint látszik, ebbe a cupertinói vállalat sem nyugodott bele. A hallgatókért versengő vállalatok jó ütemben haladnak, hogy teljesüljön az IAB reklámszakmai szervezet jóslata is, mely szerint a podcastok piaca 2021-re éri el az Egyesült Államokban az 1 milliárd dolláros hirdetési bevételt, amely tavaly még 479 millió dollárt tett ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról