Szerző: Koi Tamás

2019. július 29. 10:31

Egyesülhet a T-Mobile és a Sprint

Zöld jelzést adott az illetékes amerikai kormányhivatal a T-Mobile USA és a Sprint egyesülésének, így az eddig négyszereplős amerikai mobilpiac háromszereplőssé válhat. Az új cég mintegy 80 millió előfizetőjével még így is a piac két legnagyobb szereplője, az AT&T és a Verizon mögött következik a sorban, legalábbis ügyfélbázisának méretét tekintve.

Engedélyt adott az amerikai igazságügyi minisztérium versenyhatósága a T-Mobile USA és a Sprint egyesülésére, miután a két cég beleegyezett, hogy eladja a Sprint feltöltőkártyás érdekeltségeit (beleértve az egyik legnagyobb amerikai pre-paid márkának Boost Mobile-t) a Dish Networksnek. A 26 milliárd dolláros üzletet követően a T-Mobile és a Sprint összeolvadásával létrejövő vegyesvállalat mintegy 80 millió mobilos előfizetővel rendelkezik majd.

A két mobiltávközlési cég évek óta próbálja összevonni erőit annak érdekében, hogy a két, szinte hajszál pontosan ugyanannyi (nagyjából 100 millió) előfizetővel rendelkező piacvezetővel hatékonyabban fel tudja venni a versenyt. Az ügyletet nehezítette, hogy a T-Mobile USA és a Sprint többségi tulajdona egyaránt külföldi kézben van - előbbinek 63 százaléka a Deutsche Telekom utóbbinak 85 százaléka a japán Softbank tulajdona. Az egyesülő cégben a német multi 42, a Softbank pedig 27 százalékos tulajdonrésszel fog rendelkezni.

t-mobile-sprint

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az üzlet létrejöttével egyben mobilszolgáltatóvá válik az eddig elsősorban műholdas tévészolgáltatásban utazó Dish Network, mely amellett, hogy átvesz nagyjából 9 millió feltöltőkártyás előfizetőt a Sprinttől, hét évig külön díjazás nélkül használhatja az egyesülő cég hálózatát. A Dish a fentiek mellett megjelenhet a Sprint értékesítési hálózatában, beleértve elsősorban, de nem kizárólagosan több száz értékesítési pontot. Az üzletet továbbra is bírálók szerint mivel a Sprint helyébe kvázi negyedik szereplővé lépő Dish semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik a mobiltávközlési iparban, ezért a megállapodásnak ez a kitétele valójában nem segíti a verseny élénkülését, épp ellenkezőleg.

A szükséges engedélyek megszerzését követően a T-Mobile és a Sprint egyesülése az év végén záródhat le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról