Szerző: Asztalos Olivér

2019. július 22. 14:00

Érkezik a jósolt memória áremelkedés

Most kell venni memóriát, az idei évben ugyanis várhatóan már csak drágulni fognak a termékek. Az esetleges vásárlást vagy bővítést tehát célszerű napokon vagy legfeljebb 1-2 héten belül meglépni.

Máris bő 20 százalékkal emelkedett a DRAM chipek ára a Japán és Dél-Korea közötti vita miatt - közli a KBS World Radio. A kritikus fontosságú komponensek árváltozása hamar megmutathatja magát a különféle termékek, memóriamodulok, szórakoztató elektronikai termékek, illetve az okostelefonok árcímkéjében is. A DRAMeXchange memóriatőzsde adatai szerint egy hét alatt 14,6 százalékkal, július 5-höz képest pedig mintegy 23 százalékkal ugrott meg a 8 gigabites kapacitású DDR4 chipek ára.

Bár az áremelkedés okáról egyelőre megoszlanak a vélemények, elsősorban a Japán és Dél-Korea közötti vitás helyzet állhat a háttérben. A két távol-keleti ország ugyanis az elmúlt 74 évben nem tudott minden vitás kérdésben megegyezni a második világháborús kárpótlásokat illetően. Japán már lezártnak hihette a történetet, azonban az egyik bíróság friss ítélete alapján a dél-koreai állampolgárok perbe foghatnak bizonyos japán cégeket második világháborús kényszermunka vádjával. Japán természetesen nem ért egyet a döntés jogosságával, az ugyanis 1965-ben 800 millió dollárt fizetett, valamint 10 éves, alacsony kamatozású kölcsönt biztosított Dél-Koreának a kényszermunkára vitt és katonának besorozott koreaiak után.

jap_kor

Japán nem tetszését egy szankcióval fejezte ki, a hónap elején külön engedélyhez kötve a félvezetőgyártáshoz szükséges speciális anyagok dél-koreai exportját (is). A lépés azért lehet fájdalmas, mert Japán a globális szükséglet mintegy 70-90 százalékát biztosítja a kijelzőpanelekhez szükséges fluorizált polimidekből, a félvezetőgyártáshoz elengedhetetlen fényérzékeny vegyszerekből, valamint a szilícium waferek maratáshoz is használt hidrogén-fluoridból (folysav). Július eleje óta tehát a japán cégek csak külön engedéllyel szállíthatnak termékeket Dél-Koreába, melynek megszerzése akár 3 hónapig is eltarthat.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A félvezetőkkel és kijelzőkkel foglalkozó dél-koreai nagyvállalatok, köztük a Samsunggal, SK Hynixszel, illetve az LG-vel, jellemzően legfeljebb 1-2 hónapra elegendő raktárkészletet tartanak fent a termeléshez szükséges anyagokból, amelyek így még azelőtt elfogyhatnak, hogy megérkezne az utánpótlás, már amennyiben Japán egyáltalán jóváhagyja az exportot. A történet pikantériája, hogy a három nagy dél-koreai gyártótól japán cégek (pl. Panasonic, Sony, Fujitsu) is vásárolnak, tehát amennyiben nem sikerülne gyorsan pontot tenni az ügy végére, akkor a szigorítás akár vissza is üthet.

A szűkössé váló gyártókapacitás első jele az áremelkedés, az érintettek így próbálják kompenzálni a csökkenő termelési volument. Amennyiben záros határidőn belül nem oldódik meg a két ország közötti konfliktus, az borítékolhatóan újabb komoly áremelkedéshez vezethet. Bár a Micront nem érinti a helyzet, egymaga nem tudná kiszolgálni a viszonylag hirtelen megugró igényeket, ezért az áremelkedésben vélhetően nem jelent számottevő visszatartó erőt az amerikai gyártó mentessége.

Láthattuk jönni

Memória áremelkedésről legutóbb április elején írt a HWSW. Akkor a ROM chipek gyártásával foglalkozó Macronix International elnöke, Miin Wut jósolta azt, hogy nyár közepétől ismét megindulhatnak felfele az árak. Wut az okot ugyanakkor nem, vagy csak részben találta el, a szakember ugyanis akkor azt mondta, számottevően megnő majd az igény a DRAM-okra, illetve az arra épülő különféle termékekre, amelyhez a memóriagyártók számára kedvező makroökonómiai viszonyok társulhatnak.

Legutóbb 2016 őszén kezdtek el nagy lendülettel felkúszni a memóriaárak, amely stabilan kitartott egészen 2017 végéig. Ennek hatására a szélsőséges példát jelentő konzumer, kiskereskedelmi memóriamodulok ára nagyjából 80-90 százalékkal ugrott meg. A memóriagyártók természetesen kitörő örömmel fogadták a tendenciát, melynek hála például a Micron nyeresége 55-60 százalékkal lőtt ki. Természetesen a másik oldal, vagyis a vásárlóközönség már sokkal kevésbé élvezte az olykor töretlennek tűnt áremelkedést, mely más, DRAM-ot nagyobb mennyiségben alkalmazó termékek (pl. videokártyák) árcéduláira is jól láthatóan rányomta bélyegét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról