Szerző: Asztalos Olivér

2019. július 19. 08:33

Hosszabb akkus üzemidőt ígér a Samsung új mobilos memóriája

Mind az elérhető sávszélességben, mind pedig fogyasztásban számottevő előrelépést ígér első LPDDR5-ös memóriával a Samsung.

Megkezdte a piac első LPDDR5-ös termékeinek gyártását a Samsung. A dél-koreai vállalat közleménye szerint ez a 12 gigabites (1,5 gigabájt) lapkákat jelenti, amelyre építve még idén beindulhat a 12 gigabájtos komplett chipek gyártása. A vállalat állítja, fejlesztésének első tagja helyből átugorja az okostelefonokban manapság leginkább elterjedt LPDDR4X-et. Sávszélességét tekintve nagyjából 30 százalékos előnyről beszél a Samsung, amelyhez 30 százalékkal alacsonyabb disszipáció társul, vagyis úgy nőhet a tempó, hogy közben az akkus üzemidő is javul.

A lapkák a vállalat Pyeongtaek városában található üzemében készülnek a második generációs 10 nanométeres eljárással. Részletes paraméterekről egyelőre nem beszélt a Samsung, így nem tudni, hogy pontosan mekkora a memórialpakák területe. Az átviteli sebesség 5500 Mbps-os értéket (kb. 22 GB/s) adott meg a cég, amely közel 30 százalékkal múlja felül a kínálatban lévő leggyorsabb LPDDR4X-es termék 4266 Mbps-os értékét. A nagyobb sávszélességhez ráadásul szerényebb áramfelvétel társul. A Samsung jelentős, 30 százalékos mérséklődésről beszél a különféle módosításoknak hála, amely érezhető javulást hozhat a készülékek akkus üzemidejében.

Samsung-12Gb-LPDDR5

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az LPDDR5-ös szabványnak hála ugyanis jelentősen mérséklődött VDDQ I/O feszültségértéke, amely a LPDDR4X 1,1 voltos értékéről 0,6 voltra apadt. Bár az alapértelmezett magfeszültség maradt 1,1 volt, a gyártók (valamennyivel?) ez alá is bemehetnek, függően a chip órajelétől. Ugyancsak a disszipáció kordában tartására hivatott, hogy a vezérlés már figyeli a nullás (üres) cellákat, elejét véve a milliwattokat felemésztő felesleges programozásoknak. Emellett az LPDDR5 egy új, a korábbinál mélyebb (DSM) alvó állapotot is bemutat, amellyel a memória az LPDDR4X üresjárati értékének nagyjából mindössze felét disszipálja.

A Samsung elárulta, hogy már dolgozik a 16 gigabites lapkán is, amellyel könnyen elkészíthető lesz a 16 gigabájtos LPDDR5 chip is. Ezen felül belátható időn belül gyorsabb 6400 Mbps-os (25,6 GB/s) modell is érkezik. Az egyelőre nem derült ki, hogy az LPDDR5-re építő első készülékek (elsősorban okostelefonok) mikor kerülhetnek piacra. Optimális esetben akár idén megtörténhet a bemutatkozás, jövőre azonban már borítékolhatóan több termékbe is bekerül az LPDDR5, amely idővel teljesen felválthatja elődjét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról