Szerző: Asztalos Olivér

2019. július 9. 13:43

Megveszi a T-Systemset a 4iG

Felvásárolja a 100 milliárd forint árbevételű, az IT-szolgáltatások piacán vezető T-Systems Magyarországot a 4iG. A vásárló célja, hogy az új vállalat nem csak hazai, hanem regionális szinten is az informatikai szektor egyik meghatározó szereplője legyen.

Beigazolódtak az elmúlt hónapok iparági pletykái, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó 4iG felvásárolja a T-Systemset. A tulajdonos Magyar Telekom hivatalos közleménye szerint a két fél előzetes megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország eladásáról, mely alapján a 4iG a tranzakció zárásakor megvásárolja a T-Systems részvényeit. Az ügylet zárását megelőzően a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát leválasztják, így az nem képezi a tranzakció tárgyát. A felvásárlás lezárásának időpontja az átvilágítási folyamattól, a felek közötti tárgyalások alakulásától, illetve a szükséges hatósági engedély(ek) megszerzésétől függ, de a felek elvárása szerint az idei év végéig befejeződhet az akvizíció.

Az aláírt előzetes megállapodásban a Magyar Telekom és a 4iG megegyezett az egyelőre nem publikus vételárban, illetve a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere az előzetes megállapodást is ide értve - a T-Systems átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében - a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé. A megállapodás alapján a 4iG arra is jogot szerez, hogy a tranzakció zárását követő három évig, a megállapodás feltételei szerint Magyarországon használhassa a T-Systems márkanevet. A felek a tranzakció zárását követően hosszú távú együttműködési megállapodást kötnek, amelynek értelmében a T-Systems továbbra is értékesítheti a Magyar Telekom távközlési szolgáltatásait a nagyvállalati és a közszféra szegmensekben - derül ki a közleményéből.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A HWSW egyik szakértője szerint utóbbi a tranzakció kulcsmondata, a távközlési szolgáltatások értékesítéssel válhat teljessé a 4iG informatikai portfóliója. Eddig ugyanis a vállalat nem tudott telekommunikációs megoldásokat kínálni, ami miatt mind a közszférában, mind pedig a nagyvállalatoknál rengeteg szerződéstől eshetett el. A probléma a T-Systems megszerzésével egy csapásra elhárul, a 4iG képes lesz teljes körű portfóliót kínálni a rendszerintegrátori tevékenységektől kezdve a távközlési szolgáltatásokig bezárólag.

t_systems

"A gazdaság digitalizációjának felgyorsulása egyedülálló üzleti lehetőséget jelent a 4iG számára. Társaságunk célja, hogy ebben a dinamikusan fejlődő piaci környezetben itthon, és 2-3 éven belül a régióban is az informatikai szektor egyik meghatározó nagyvállalatává váljon. A T-Systems Magyarország növekedési céljaink elérésében az egyik legfontosabb mérföldkő. Vállalatunk fejlődésének pedig további lendületet adhat, hogy a tranzakció sikeres zárását követően a telekommunikációs piac vezető szolgáltatója, a Magyar Telekom is stratégiai partnerünkké válhat" - mondta Jászai Gellért a 4iG elnök-vezérigazgatója.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a következőt fűzte a megállapodáshoz: "Büszkék vagyunk a T-Systems-re, mely 1600 fős munkatársi és több ezer fős partneri állományával az ország vezető infokommunikációs szolgáltatója és számos vállalat és intézmény transzformációs partnere. Olyan szakmai befektetővel állapodtunk meg, aki folytatja majd ezt az innovációs tevékenységet, és támogatni tudja a T-Systems további növekedését".

A T-Systems Magyarország még 2012 tavaszán született meg KFKI Zrt. névváltásával. A Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágához tartozó leányvállalatok ezt követően sorra vették el a T-Systems nevet és kerültek be az anyavállalat márkaernyője alá. A KFKI után beolvadt az IQSYS, a Dataplex és az ISH is, 2013-ban pedig a Daten-Kontor is csatlakozott. Az átalakulás a hatékonyságnövekedés érdekében nem csak a márka, hanem működés szintjén is megtörtént, többek között egy egységes értékesítési szervezetet eredményezve.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról