Szerző: Koi Tamás

2019. július 4. 10:10

Kijavították a Galaxy Fold hibáit

Kijavította a Samsung a hajlítható kijelzős Galaxy Fold tesztelők által korábban tapasztalt gyermekbetegségeit, így elvileg semmi sem áll az útjába annak, hogy az eredetileg április végére várt készülék piacra kerüljön. Ezzel együtt sem kizárt, hogy a modell csak az ünnepi szezonban kerülhet fel a boltok polcaira.

Lapértesülések szerint a világ első számú okostelefon-gyártójának számító Samsung kijavította a februárban bejelentett hajlítható kijelzős Galaxy Fold okostelefon kezdeti gyermekbetegségeit. A Bloomberg tudósításában azt írja, hogy a koreai gyártó az eredetileg április végére tervezett piaci premier elhalasztását követően továbbra sem nevezett meg konkrét időpontot arra vonatkozóan, hogy a csúcskategóriás mobil mikor kerülhet a boltokba.

A Samsung számára rémálomszerű helyzet még áprilisban kezdett kirajzolódni, amikor gyors egymásutánban több, a sajtónak kiküldött Galaxy Fold tesztpéldány ment tönkre teljesen vagy részlegesen. A készülék első, már végleges hardvernek tekinthető tesztpéldányait szokás szerint először a legnagyobb nemzetközi tech-oldalak és vloggerek kaphatták meg, amelyek azonban szokatlanul nagy arányban számolnak be különféle fatális, a kijelzőt érintő hibákról. Elsőként a The Verge írta meg, hogy a Samsungtól érkezett tesztpéldány gerincénél egy ponton érezhetően kitüremkedett a kijelző, amit nem sokkal később olyannyira megsínylett a hajlítható OLED panel, hogy azon szabad szemmel jól látható megjelenítési hibák jelentek meg.

gfold

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Mark Gurman, a Bloomberg technológiai rovatának újságírója tweetben közölte, hogy a nála lévő tesztpéldány kijelzője két nap használatot követően teljesen megadta magát - igaz, az újságíró hozzátette azt is, hogy miután megkapta a készüléket, eltávolította róla a gyári kijelzővédő fóliát. Ez később másoknál is végzetes hibának bizonyult, végül a Samsung kénytelen volt külön figyelmeztetni a tesztelőket, hogy semmiképpen ne távolítsák el a védőfóliát a készülékekről.

A Samsung részéről az azóta eltelt időszakban különböző hivatalos és félhivatalos információk kerültek napvilágra az új start dátumot illetően, ám ezek a jóslatok rendre nem teljesültek, illetve a cég illetve partnerei végül júniusra minden korábbi előrendelést visszamondtak. Ezen a ponton felmerült, hogy a Galaxy Fold az eredeti formában esetlegesen soha nem kerül majd a boltokba, pláne miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a legnagyobb riválisnak tartott kínai Huawei saját hajlítható kijelzős megoldásának, a Mate X-nek a koncepciója legalábbis erősebb lábakon áll.

A Bloomberg információi szerint erről szó sincs, más kérdés, hogy a Samsung a beszámolók szerint még csak most küldi tömeggyártásba a végleges példányt, ami így ebben a hónapban aligha kerülhet forgalomba, augusztus pedig amellett, hogy az év egyik, kereskedelmi forgalmat tekintve leggyengébb hónapjának számít, alighanem az akkor bemutatkozó Note 10-ről fog szólni. Ebből kifolyólag a Samsung vélhetően az ünnepi szezonra fogja összpontosítani a Galaxy Fold értékesítését, annál is inkább, mivel a Mate X premierjére is csak az ősz kezdetén lehet számítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról