Szerző: Koi Tamás

2019. június 26. 14:49

A keverőpulton is bázisállomás lesz a Balaton Soundon

Az infrastruktúra terheltségi fokát tekintve amúgy is rendkívül hektikus balatoni régiónál a mobilszolgáltatók minden évben igyekeznek a mobilhálózatok kapacitását a tó körül zajló fesztiválok és egyéb, nagyobb tömegeket megmozgató eseményekhez igazítani - ez pedig nem csak a Balatonnál, hanem akár Sopronban vagy a fővárosban is komoly kihívást jelent.

Javában zajlik a fesztiválszezon, ami június közepétől augusztus végéig tucatnyi helyszínen több százezer látogatót vonz az ország legkülönbözőbb régióiba - köztük a mobilhálózati infrastruktúra kapacitás-kihasználtsága tekintetében egyébként is speciális helyzetben lévő balatoni térségbe. A mobilszolgáltatóknak ez utóbbi területen a fesztiválok nélkül is komoly tervezési és előkészítési munkát igényel a megfelelő minőségű (adat)hálózat biztosítása, ugyanakkor más helyszíneken, így a fővárosban vagy a nyugati határszélen sem triviális feladat egy ekkora méretű koncentrált embertömeg kiszolgálása - akik ráadásul évről-évre egyre aktívabban használják mobiltelefonjukat a fesztiválozás során.

Évente dupláznak

Mindezt jól érzékelteti, hogy a Sziget Fesztiválon bonyolított teljes 4G-s adatforgalom évről-évre akár duplázódni is képes, egy hasonló méretű, nagy fesztiválon egyidejűleg több száz telefonáló és több ezer adatforgalmazó ügyfél kapcsolódik a mobil cellákhoz, ami sokszorosa az adott helyszínen tapasztalható átlagos terhelésnek - állítják a Telekom szakemberei. A legnagyobb fesztiválokon átlagosan napi szinten akár 50-60 ezer ember is megfordul, akik így hasonló mennyiségű adatforgalmat bonyolítanak, mint ami egy ilyen méretű településen mérhető. A Telenor Magyarország mérései szerint 2018-ban a Balaton Sound fesztiválon mért adatforgalom meghaladta a közeli – és lélekszámban hasonló méretű – Kaposvár adatforgalmát. Sopron teljes adatforgalmához képest annak 60%-át érték el a VOLT Fesztivált látogató telenorosok.

A Sziget Fesztivál, napi látogatószámával összhangban, egy Kecskemét vagy Szolnok nagyságú város adatforgalmát hordozza – egy szigetnyi területen. A szolgáltatók számára komoly kihívást jelent, hogy ennek megfelelő mennyiségű mobil eszközt kell kitelepíteni a zavartalan kiszolgálás biztosítására. Jellemzően egyből a nagyszínpadi nyitókoncert jelenti a legnagyobb forgalmat, tehát hibázásnak nincs helye, muszáj elsőre kifogástalan hálózatot építeniük a cégeknek. A három operátor az ideiglenes forgalomnövekedésre átmenetileg, az adott szezonra, vagy akár csak az adott fesztivál idejére létesített mobil bázisállomásokkal készül.

balatonsound

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A legnagyobb fővárosi fesztiválon idén 17 ponton helyez el kisebb-nagyobb rádióadókat a Telenor, addig a kisebb területre sok bulizót összpontosító Balaton Sound esetében – a nyárra eleve felfejlesztett hálózati lefedettségén túl – 7 további ideiglenes bázisállomást létesít. Ezek többsége a fesztivál körüli területen elhelyezkedő, kerekeken guruló mobil bázisállomás, vagy extra rádiós egységekkel felszerelt bázisállomások. Ilyen mobil állomása a Telekomnak is van, mely kis, közepes, és nagy méretben is rendelkezik a legmodernebb technikával felszerelt mobil autókkal, amelyek napjainkban már beleolvadnak a fesztiválok képébe. Az ideiglenes kapacitás-bővítésből értelemszerűen a Vodafone sem maradhat ki, így a piros logós szolgáltató versenytársaihoz hasonlóan többek közt a VOLT Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, a Balaton Soundon és az EFOTT-on is kihelyez ideiglenes állomásokat - tudtuk meg a szolgáltatótól.

Mi a helyzet a roaminggal?

A fesztiválszezon idején a szolgáltatóknak a megnövekedett normál adatforgalom mellett a roaming forgalom jelentős emelkedésére is fel kell készülniük. A Telenor szerint tavaly volt olyan nap a Sziget Fesztiválon, amikor a 2G-s roaming (hívás)forgalom meghaladta a honos ügyfelek forgalmát, míg 3G-n dupla akkora forgalom volt tapasztalható, mint amennyit a honos ügyfelek generáltak. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a szolgáltatók közt kötött kölcsönös roaming-megállapodások értelmében nem minden partner esetén engedélyezett a 4G-s elérés roamingkörnyezetben, így előfordulhat, hogy a Magyarországra látogató külföldi fesztiválozók kényszerűségből 3G-n "ragadnak" - ezt a jelenséget a szolgáltatóknak a csökkenő belföldi 3G-s forgalom fényében rendkívül nehéz kezelniük.

A szolgáltatók akárcsak más helyszíneken, például templomtoronyban, egyéb magaslati pontokon, úgy a fesztiválokon is igyekeznek ötletesen elrejteni az állomásokat. A fesztiválok területén általában a legnagyobb, egy cellára eső felhasználó-sűrűség a nagyszínpad előtti területen van, a célzott lefedettség egyik fontos pontja éppen ezért a többnyire a nézőközönség kvázi közepén elhelyezkedő keverőpult: a Balaton Soundon ide is szerel egy extra bázisállomást a Telenor.

Egységben a(z) (tér)erő

A szolgáltatók részéről az állomások ideiglenes vagy állandó kapacitásbővítése is segíthet a megnövekedett forgalom elvezetésében - utóbbi esetben közkedvelt módszer a több frekvenciasáv összefogásával létrejövő vivőaggregáció alkalmazása. A Vodafone a Balaton környékén speciális helyzetben van, a cég ugyanis a térségben idén 100 bázisállomáson veszi használatba a 2100 MHz-es sávban rendelkezésére álló frekvenciaszeletet LTE adatátviteli célra, így ezek az állomások három sávon forgalmaznak adatot párhuzamosan a kompatibilis készülékekkel. A cég Siófokon a 2600 MHz-es sáv bevonásával négyszeres vivőaggregációt használ, így a Vodafone siófoki állomásainak elméleti maximális kapacitása eléri az 500 Mbps-t.

Érdekesség, hogy a nyugat-magyarországi régióban (így többek közt a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál helyszínein) a Telekom-előfizetők 4G-képes készülékei a Telenor bázisállomásaira is csatlakozhatnak - erre a két cég közt 2015-ben létrejött kölcsönös haszonbérleti-szerződés adhat alapot, mely a rádiós közegre vonatkozóan biztosítja a szolgáltatók számára egymás infrastruktúrájának használatát a 800 MHz-es LTE-sávban.

És mi van a DIGI-vel?

A jelenleg bevallottan tesztüzemben működő DIGI Mobil elsősorban a nagyvárosokban nyújt a három nagy versenytárshoz képest alapszintűnek tűnő szolgáltatást - lényegében ingyen. Mivel a cég ügyfélbázisa egyelőre távolról sem akkora, mint a versenytársaké, így bizonyos fesztiválokon könnyen lehet, hogy a DIGI fapados szolgáltatása akkor is állva marad, amikor mások döcögőssé válhatnak - ráadásul a cégnek a roaming ügyfelekkel sem kell bajlódniuk, tekintve, hogy jelenleg nincs roaming megállapodása a cégnek. 
A szolgáltató Balaton környéki lefedettsége ezzel együtt is hagy bőven maga után kívánni valót, így a cégnek a lefedettségi térkép alapján számos kisebb tóparti településen egyáltalán nincs szolgáltatása. Különösen az északi parton lehangoló a kép, ahol Balatonfüredtől Keszthelyig gyakorlatilag alig van értelmezhető lefedettsége a negyedik magyar mobilszolgáltatónak. Rossz hír a Balaton Soundra és a VOLT Fesztiválra látogató DIGI ügyfeleknek, hogy ezen a két fesztiválhelyszínen lényegében használhatatlan a cég hálózata.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról