Szerző: Koi Tamás

2019. június 19. 13:14

Megújítja elektroszmog-mérőprogramját a hatóság

Noha a mobil rádiótelefon-szolgáltatások több évtizede velünk vannak, időről-időre visszatérő félelem bizonyos lakossági, sőt, akár bizonyos tudományos körökben is, hogy a mobilhálózatok által kibocsátott rádiós sugárzás káros hatást gyakorol az emberi szervezetre, illetve más élőlényekre. Az 5G kapcsán újra felkapottá vált a téma, amivel a szakhatóságok és a mobilszolgáltatók egyaránt kénytelenek kiemelten foglalkozni.

Bár továbbra sincs semmilyen egyértelmű bizonyíték arra, hogy a mobilhálózatok antennarendszerei által kibocsátott elektromágneses sugárzás bármiféle káros hatást gyakorolna az emberi szervezetre, az 5G-s hálózatok indulásával egy időben láthatóan ismét felütötte a fejét az aggodalom bizonyos lakossági, illetve akár tudományos körökben azzal kapcsolatban, hogy az új generációs technológia használata egészségügyi kockázatokkal jár. A hazai 5G-s frekvenciaértékesítési eljárás közeledtével az illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra (NMHH) új feladatok várnak annak érdekében, hogy az 5G-szolgáltatások bevezetése ne okozzon felesleges lakossági pánikot Magyarországon.

Vári Péter, a hatóság főigazgató-helyettese az 5G Koalíció tegnapi nyilvános plenáris ülésén megtartott előadásában közölte, a hatóság kiemelt feladatának érzi, hogy megfelelően tájékoztassa a lakosságot a hírközlési rendszereknél, így elsősorban a mobilhálózatok esetén használt antennarendszerek elektromágneses sugárzásáról, illetve annak potenciális hatásáról (kitettség). Az NMHH ezért rövidesen új, kifejezetten az 5G-s rádiós hálózatokra vonatkozó információkkal bővíti honlapját, valamint több európai országhoz hasonlóan kifejezetten az 5G-s rádiós hálózatok működését vizsgáló mérési tevékenységet folytat majd, melynek eredményeit transzparens módon elérhetővé teszi a lakosság számára is.

bazisallomas_new

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Vári emellett hozzátette, a hatóság jövő év végére egy úgynevezett kitettség-elemző szimulációs rendszert hoz majd létre ellenőrzési, publikációs és engedélyeztetési célra - ilyen szimulációs platform egyébként több európai országban, így többek közt Svájcban és Franciaországban is található. A szimulációs eredményeket a tervek szerint a hatóság elérhetővé teszi honlapján, valamint speciális mérőprogramra is készül az NMHH, amivel kifejezetten az 5G előtti és 5G utáni állapotot kívánja majd összehasonlítani. A főigazgató-helyettes előadása során utalt a zalaegerszegi 5G-s tesztkörnyezetre is, ahol a hatóság az állomás(ok) indulása óta számos mérést végzett, és eddig semmilyen, egészségre káros sugárzási értéket nem regisztrált.

A mobilhálózatok által kibocsátott elektromágneses sugárzás teljesítményszintjét egyébként szigorú nemzetközi normák szabályozzák, melyek betartását a szakhatóságok folyamatosan felügyelik. A lakossági tájékoztatás kapcsán többnyire igyekeznek szakemberek hangsúlyozni, hogy a rádiós egységek által kibocsátott nem ionizáló sugárzás nem képes pl. a röntgensugarakhoz hasonló sejtroncsoló hatást kifejteni, emellett az 5G-s hálózatok számára kiosztott spektrum java részt eddig is használatban volt, legfeljebb más célra, így az elektroszmog mértéke pusztán az 5G bevezetésével nem nő számottevően. 

A magyar szakhatóság egyébként 2013-ban indította el jelenleg is működő elektroszmog mérőprogramját, melyet lakossági helyszínjavaslatok alapján végez el a hatóság. A tervek szerint ezt a programot egészítik majd ki a későbbiekben 5G-specifikus ággal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról