Szerző: Asztalos Olivér

2019. május 28. 08:50

A Navi-alapú Radeon RX 5700-as széria is júliusban érkezik

A Ryzen 3000-es sorozat mellett Navi-alapú grafikus fejlesztéséről is beszélt tegnapi computexes keynote előadásán az AMD. Az új GPU-kra épülő első, RX 5700 elnevezés alá besorakozó videokártyák a processzorokhoz hasonlóan valamikor júliusban kerülnek piacra.

A GPU-k 7 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, azokhoz pedig GDDR6-os memóriachipek kapcsolódnak. Az AMD állítja, a Navi GPU-k azonos órajel mellett 25 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt képesek leadni, a hatékonyság pedig 50 százalékkal javulhat az elődökhöz képest. Mindez azonban még nem lesz elég az Nvidia csúcskategóriás kártyái ellen, a tervezőcég ugyanis nyíltan a felsőház alján elhelyezkedő GeForce RTX 2070-nel emlegette egy lapon fejlesztését.

navi

Részletekbe nem merült az AMD, annyi azonban kiderült, hogy a cég komolyabban hozzányúlt az évek óta toldozott-foldozott, kifejezetten rossz hatékonysággal dolgozó GCN-hez. Az egyelőre nem teljesen világos, hogy a mérnökök mennyire komoly átalakításokat végeztek, az AMD azonban végül dobta az egyre csúnyábban csengő GCN elnevezést, helyére pedig RNDA-t (Radeon DNA) ültette. A tervezőcég ígérete alapján az új grafikus architektúra átalakított gyorsítótár-hierarchiát hoz, amely alacsonyabb késleltetésben, nagyobb sávszélességben, nem utolsó sorban pedig alacsonyabb disszipációban nyilvánul meg. E mellé egyszerűsített grafikus futószalag és frissített CU dizájn társul, amelyek együttese magasabb IPC-t, jobb hatékonyságot, illetve magasabb órajelet eredményez.

Mindettől az AMD átlagosan 25 százalékos gyorsulást remélem az előd Vegához viszonyítva, azonos órajel mellett. Ez alapvetően jelentős előrelépés, pláne annak tükrében, hogy az elmúlt években ebből a szempontból egy helyben toporogtak a Radeonok, jóformán csak az órajel feljebb tornászásával sikerült számottevő előrelépés elérni. A tervezőcég ígérete szerint most a frekvencia mellett az IPC-t is sikerült tovább növelni. Tekintve, hogy a Vega-alapú Radeon VII frekvenciája 1750 MHz-nél tetőzik, a Navi-alapú termékeknél nem lenne meglepő a 2 GHz környéki csúcsérték.

rdna

A memória pontos paramétereiről nem beszélt az AMD, így egyelőre csupán annyit tudni, hogy GDDR6 típusú chipek kerülnek a GPU mellé. A GDDR5 közvetlen utódját az Nvidia hozta el elsőként tavalyi RTX sorozatával, a grafikus memória ugyanis mind kapacitásban, mind pedig sávszélességben jelentős előrelépést kínál, miközben a chipek klasszikus módon, egyszerű forrasztással felhelyezhetőek a videokártyák nyomtatott áramkörére. Vélhetően az AMD is emiatt tette le voksát a GDDR6 mellett, hisz bár a HBM 2 egy chipre levetítve rendívül magas bitsűrűséget és hatalmas sávszélességet nyújt alacsony fogyasztás mellett, beépítéséhez interpózer, vagyis a tokozásba beágyazott speciális szilíciumlapka szükséges, amely jelentősen drágítja a gyártást.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Ryzen 3000-es asztali processzorok mellett a Radon RX 5700 videokártyák is támogatni fogják a PCI Express 4.0-s verzióját, amely az előd 3.0-hoz képest kétszeres sávszélességgel kecsegtet. Ennek előnyét azonban vélhetően csak bizonyos szintetikus tesztekkel lehet majd kimutatni, a GPU-k és a CPU között ugyanis jellemzően nem jelent szűk keresztmetszetet a PCI Express összeköttetés.

rx_5000_fam

Mindezen fejlesztések és módosítások hatására a Navi-alapú videokártyák 50 százalékkal lehetnek hatékonyabbak elődjeiknél. Ez nagyon ráférne a Radeonokra, az elmúlt néhány generáció csapnivaló hatékonysága ugyanis erősen korlátozta az AMD mozgásterét. Egyelőre azonban nem érdemes inni a medve bőrére, hisz, bár az 50 százalék elsőre jól hangzik, az még nem teljesen világos, hogy a Polaris, a 14 nanométeres Vega, vagy a 7 nanométeres Vega (Radeon VII) jelenti-e a referenciát a tervezőcég megállapításnál. Természetesen utóbbi lenne a legkedvezőbb forgatókönyv, az elődök produkciói alapján pedig nem is tűnik elérhetetlennek egy esetleges ekkora előrelépés.

Korábbi pletykák szerint az AMD két Navi GPU-val is készül, amelyekből az egyiket meg is mutatta a cég. A képek alapján a lapka 275 mm2 körüli területtel bír, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy ez a kisebb, vagy esetleg a nagyobb dizájn-e, a 7 nanométeres gyártástechnológiából kiindulva azonban inkább utóbbi tűnik valószínűbbnek. A kirakós hiányzó darabjaira már csak pár hetet kell várni, az AMD ígérete szerint ugyanis heteken belül bemutatkozhatnak a GPU-ra (vagy GPU-kra) épülő videokártyák, melyek piaci rajtja júliusban várható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról