Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 21. 14:08

Bemutatkozott a vállalati Google Glass második generációja

A frissen bejelentett Glass Enterprise Edition 2 izmosabb hardverrel, védőszemüveg-keretekre szerelve érkezik, a nagyvállalati ügyfelek számára.

Bár a lakossági piarcól már régen eltűnt, a nagyvállalati szegmensben továbbra is él a Google okosszemüvege a Google Glass, amelynek a cég most jelentette be második generációját. A készülék vállalati köntösben történő feltámasztását a társaság még 2017-ben jelentette be, majd nem sokkal később meg is érkezett a készülékből az első, kifejezetten céges környezetbe szánt kiadás, amely új utat jelölt ki a korábban több, főként a magánszféra védelmével kapcsolatos botrányba is belefutó terméknek.

A nagyvállalati fókusszal úgy tűnik az okosszemüveg végre megtalálta a helyét, erre utal legalábbis, hogy abból már a második generáció is napvilágot látott. Az új külsővel érkező Glass Enterprise Edition 2 a Qualcomm Snapdragon XR1 platformjára épít, amelytől a gyártó jóval energiahatékonyabb működést vár. Ez utóbbihoz a nagyobb akku is hozzájárul, az új Glass ugyanis az előd 570 mAh kapacitású telepét egy 820 mAh-s akkura cseréli, mindezt pedig ipari védőszemüveg-keretekre pakolja fel (noha opcionálisan a korábbi, hagyományos keret is elérhető). A Google egyébként a biztonsági szemüvegeket fejlesztő Smith Opticsszal közösen készített többféle keretet is az eszközhöz, hogy az számos munkakörnyezetben bevethető legyen.

glassenterpriseedition2

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Snapdragon XR1 platformja kifejezetten a Glasshoz hasonló, AR megoldásokhoz készült - noha a Google által közzétett specifikációs lista a pontos CPU-t nem nevezi meg, az tudható, hogy az eszközt egy 10 nanométeres gyártástechnológiával készült, négymagos, 1,7 gigahertzen ketyegő chip hajtja, 3 gigabájt RAM és 32 gigabájt tárhely társaságában. Az új, nagyvállalati Glass emellett 802.11ac Wi-Fi és Bluetooth 5 támogatást is kap, továbbá az eredeti modellről megismert touchpad is megtalálható rajta, mindjárt három mikrofon és egy beépített, mono hangszóró mellett. A készülék egy 640x360 pixel felbontású képet vetít az viselő szemére, továbbá egy 8 megapixeles kamerát is kapott.

Érdekes módon a készülék nem a legfrissebb Android rendszerrel érkezik, azon Android 8.0 Oreo rendszert találunk - egyelőre nem tudni, hogy a vállalat tervezi-e a készülék későbbi frissítését, akár az év későbbi részében az Android 9-et már átugorva. A szemüveg egyébként víz- és porálló, noha pontos IP besorolása nem ismert, mindenesetre a strapabíró kivitel ipari környezetben mindenképp előnyös. A nagyvállalati ügyfeleknek nettó ezer dollár kell kicsengetniük a Glass Enterprise Edition 2-ért.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról