Szerző: Asztalos Olivér

2019. május 20. 14:21

Tovább nyögi a bányászok felszívódását az Nvidia

Továbbra is fáj a bányászok eltűnése az Nvidiának - derült ki a cég legfrissebb pénzügyi jelentéséből. A vállalat forgalma a korábbi várakozásoknak megfelelően 2,2 milliárd dolláron állt meg, amely mintegy 31 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakában könyvelttől. A jelentős csökkenés elsősorban a GeForce-oknak köszönhető, a 2018-as robbanással szemben ugyanis ma már jóformán senki sem vásárol kriptopénzek kitermeléséhez videokártyákat.

Az alapvetően játékokhoz tervezett GeForce-okból 39 százalékkal alacsonyabb forgalom származott, az 1,05 milliárd dolláros összeg 668‬ millióval marad el az egy évvel korábbitól. A jelenség már nem érte váratlanul az Nvidiát, hisz ahogy az már novemberben kiderült, a bányászok tavaly szinte egy szempillantás alatt szívódtak fel a piacról, amely miatt sok száz millió dollár összértékű Pascal GPU ragadt bent a raktárakban. A készletek normalizálódásáért az Nvidia teljesen leállította egyes termékeinek szállítását, ami értelemszerűen komoly bevételkiesést jelent, torzítva a pénzügyi eredményeket. Az Nvidia számításai szerint a raktárkészletek mostanra nagyjából helyreálltak, lassan elfogynak a még a tavalyi második és harmadik negyedévben leszállított chipek, így legkésőbb a novemberben esedékes jelentés már egy letisztul képet adhat a piac állapotáról.

A bányászláz vége mellett az Intel ellátási problémája sem jött jól a chiptervezőnek. A kevesebb leszállított központi egység miatt ugyanis az OEM-ek kevesebb PC-t tudtak gyártani, illetve értékesíteni, amely az Nvidia számára kevesebb eladott GPU-t eredményezett. A vállalat arra számít, hogy az év hátralevő részében ennek sem lesz érezhető hatása, így jelen állás szerint már nem áll komolyabb akadály az eladások normalizálódása előtt. Az Nvidia visszafogott optimizmusát némileg erősíti, hogy eddig idén rekordszámú, közel 100 darab GeFroce-ra épülő új notebook modellt jelentettek be a partnerek. A cég továbbá kiemelte, hogy a ray tracing támogatású játékok száma is jelentősen megugorhat az idei évben, hisz egyre több motor használja ki az egyelőre Nvidia-exkluzív technológiát.

És ami nem játék

A GeForce-ok eladása mellett a Teslák sem brillíroztak az első negyedévben, a 634 millió dolláros forgalom ugyanis 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A vállalat szerint a megtorpanás oka, hogy a piac a szükségesnél több gyorsítókártyát rendelt a tavalyi év második felében, az igények pedig egyszerűen alulmúlták a várakozásokat. A gazdasági helyzet bizonytalansága miatt több beruházás is szünetel, többek között még a nagyobb felhőszolgáltatók egy része is felfüggesztette a bővítéseket. A chiptervező némi óvatosság mellett arra számít, hogy legkésőbb az év második felében újraindulhatnak a költések amely visszaállíthatja a növekedési pályára a Teslákat. Az Nvidia megjegyezte, hogy a nagyvállalati termékmix egyre inkább kezd elmozdulni a gépi tanulásos felhasználás felé, a felhasználási területre specializált Tesla T4 gyorsítókból arányaiban is egyre többet rendelnek a partnerek.

nvidia_qrev

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A GeForce-okkal és a Teslákkal ellentétben a munkaállomásokba szánt Quadrókat sikerült növekedési pályán tartani, a professzionális kártyákból befolyt forgalom ugyanis 6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Az Nvidia szerint mind az asztali, mindez pedig a mobil Quadrók jól fogytak. A tervezőcég kiemeli az AI/AR/VR vonalat, amely számításaik szerint az eladások 38 százalékáért felelt.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések, amelyek forgalma 14 százalékkal nőtt, 166 millió dollárra tornászva fel a bevételt. Az Nvidia szerint a gyarapodás a következő generációs önvezetőrendszerek fejlesztésének köszönhető, amelybe legutóbb a Toyota szállt be legújabb partnereként. A piaccal kapcsolatban Jensen Huang, az Nvidia elnök vezérigazgatója megjegyezte, hogy vállalata 2021-2022 környékére várja a level 2-es rendszereknél fejlettebb megoldásokat.

Az Nvidia a következő negyedévre 2,55 (+/-2%) milliárd dolláros bevétel vár, amely körülbelül 18 százalékkal maradnak el az egy évvel korábbitól.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról