Szerző: Koi Tamás

2019. május 9. 12:48

Mindenki megváratja a hajlítható kijelzős mobilokra vágyókat

Úgy tűnik, a preferált márkától függetlenül tovább kell várniuk a hajlítható kijelzős okostelefonok megjelenésére azoknak a vásárlóknak, akik elsőként akarják beszerezni a technológiai kuriózumnak számító, csillagászati összegekbe kerülő készülékeket.

Biztos ami biztos alapon egyik vezető globális mobilgyártó sem kapkodja el a hajlítható kijelzős okostelefonok megjelenését - a Samsung kis híján méretes pofon elé szaladt a Galaxy Fold kijelzőjének vélt vagy valós problémái miatt, mely több, a sajtó számára kiküldött tesztpéldánynál jelentkezett, de egyre úgy tűnik, a legnagyobb riválisnak számító Huawei sem sieti el a februárban bemutatott Mate X kereskedelmi rajtját. Utóbbi eredetileg a június-augusztusi időintervallumra ígérte a csúcskészülék boltokba kerülését, ez azonban belsős információk szerint egyáltalán nem biztos, hogy tartható lesz.

A Samsung április végén jelentette be, hogy az eredetileg tervezett időponthoz képest bizonytalan ideig elhalasztja a hajlítható kijelzős Galaxy Fold értékesítésének kezdetét. A cég közleményében azt állította, további belső tesztekkel megvizsgálja a sajtópéldányokkal kapcsolatos technológiai problémákat, a munkálatok végeztéig pedig nem kerülnek piacra a készülékek. A Samsung azóta az amerikai előrendelőknek - törvényi kötelezettségéből fakadóan - kiküldött egy tájékoztatót, amiben közölte, május 31-én automatikusan törli az addig nem teljesített előrendeléseket, hacsak a vásárló ennek az ellenkezőjét kifejezetten nem kéri. 

fold_matex

A gyártó számára rémálomszerű helyzet április közepén kezdett kirajzolódni, amikor gyors egymásutánban több, a sajtónak kiküldött Galaxy Fold tesztpéldány ment tönkre teljesen vagy részlegesen. A készülék első, már végleges hardvernek tekinthető tesztpéldányait szokás szerint először a legnagyobb nemzetközi tech-oldalak és vloggerek kaphatták meg, amelyek azonban szokatlanul nagy arányban számolnak be különféle fatális, a kijelzőt érintő hibákról. Elsőként a The Verge írta meg, hogy a Samsungtól érkezett tesztpéldány gerincénél egy ponton érezhetően kitüremkedett a kijelző, amit nem sokkal később olyannyira megsínylett a hajlítható OLED panel, hogy azon szabad szemmel jól látható megjelenítési hibák jelentek meg.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Galaxy Fold fiaskó kapcsán azonnal megjelentek a találgatások arról, hogy a rivális Mate X esetében vajon hasonló problémákkal lesz-e kénytelen szembesülni a gyártó. A kínaiak mindenesetre szerencsés(ebb) helyzetben vannak, a Huawei ugyanis egyelőre nem küldött ki tesztpéldányokat sem a sajtónak sem pedig szolgáltatópartnereinek. A Huawei áprilisban, a Samsung készülékét érintő problémák napirendre kerülését követően ugyan hivatalosan cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a Mate X piaci premierje szeptemberre tolódhat, egyes, a cégtől származó belsős információk szerint ez a forgatókönyv ugyanakkor ma már egyáltalán nem áll távol a valóságtól.

Egy esetleges őszi premierrel a lehető legkevesebbet veszítenék a gyártók, a relatíve alacsony presztízsveszteség mellett az év legforgalmasabb időszakára így anélkül lehetnének boltokban az első hajlítható kijelzős okostelefonok, hogy akár a gyártóknak, akár a vásárlóknak komolyabb műszaki problémáktól kellene rettegniük.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról