Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 8. 14:21

A Kotlin lett az Android elsődleges nyelve

A Google idei fejlesztői konferenciáján több Jetpack újdonságot és az Android Studio új bétáját is bejelentette.

Az új Pixel készülékek és frissített Assistant mellett egy sor fejlesztői újdonságot is hozott a Google I/O fejlesztői konferenciája, amelyen idén a fejlesztők produktivitásának elősegítését helyezte fókuszba a cég.

Ha Android fejlesztés, akkor Kotlin

A bejelentések sorát a Kotlin nyitotta: az androidos fejlesztést a Google egyre inkább "Kotlin-first" vonalra helyezi át, vagyis utóbbi lesz a preferált nyelv az újonnan íródott alkalmazásoknál. A vállalat is minden fejlesztőt arra buzdít, ha új projektbe fognak, azt már Kotlinban tegyék. A nyelv egyébként két éve kapott támogatást Androidon, azóta pedig a professzionális Android fejlesztők mintegy 50 százaléka használja. Az új, Kotlint előtérbe helyező hozzáállást az is jól tükrözi, hogy többek között a legújabb Jetpack API-k és funkciók is először Kotlinban lesznek elérhetők.

 

01:53
 

CameraX: A Jetpack support library for camera app development

Még több videó

Ha pedig már az Android Jetpacknél járunk, a tavaly bejelentett megoldást mára a platform legnépszerűbb ezer alkalmazásának 80 százaléka használja, most pedig hat új, alfa címkés libraryvel egészül ki, öt meglévő library pedig bétává avanzsál. Az újdonságok közül a vállalat ki is emel néhányat, kezdve a kamerára támaszkodó appok fejlesztését megkönnyítő CameraX-szel. A nyílt forrású Jetpack library stabil kamerahasználatot biztosít számos készüléktípusnál, így nem kell külön-külön elvégezni az eszközspecifikus beállításokat a fejlesztés során. A megoldás az összes főbb kamerafunkciót támogatja, az optikai zoomtól a HDR-en és bokeh-n át az éjszakai módig. A library a Google szerint a piacon lévő készülékek közel 90 százalékával működik, illetve egészen Android L-ig visszafelé kompatibilis a korábbi rendszerverziókkal. Az új eszköz már csak azért is kiemelten hasznos lehet, mert az androidos eszközökön a kamerahasználat 70 százalékban nem a fő kameraappban történik, hanem valamelyik egyéb, a szenzort használó alkalmazás felületén.

Ugyancsak fontos újítása Jetpack Compose, amely egy modern, Kotlinra támaszkodó UI eszköztárat kínál. A toolkit célja, hogy egyszerűbbé tegye a UI fejlesztést, egy reaktív programozási modell, illetve a Kotlin fejlesztőbarát használatának kombinálásával. A megoldás a jelenlegi UI toolkittel is kompatibilis, illetve közvetlenül hozzáférést biztosít az ismert androidos és Jetpack API-khoz is. A Jetpack továbbá új architektúrakomponenseket is kap, a LiveData és Lifecycles például a "one-shot" aszinkron műveletekhez hoz támogatást.

Felpörög az Android Studio

Ezzel párhuzamosan az Android Studio 3.5-ös béta kiadása is megérkezett, egy sor optimalizációval a tarsolyában. A frissítés jobb IDE memóriakezelést hoz a nagyméretű projektek esetében, alacsony gépelési késleltetést ígér, de a processzorhasználaton is csiszolt, illetve az emulátoron is javít. A Google fejlesztőcsapata továbbá teljesen újraírta az Instant Run funkciót, amely ezentúl Apply Changes néven fut. Mindezek mellett pedig a cég négyszáz, magas prioritású bugot is javított.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A rendszer gépi tanulási képességei is izmosodnak, a NNAPI (Neural Networks API) ráncfelvarrásával. A vállalat első körben a támogatott operatorok számát növelte 38-ról 90-re, így ígérete szerint a használt modellek nagy része már módosítások nélkül gyorsítható az NNAPI-val. A cég továbbá már teljes kontrollt ad a fejlesztők kezébe annak kapcsán, hogy a gyorsítást milyen hardverkomponensek végezzék, illetve jelentős teljesítményjavulást is ígér, mind a késleltetés, mind pedig a fogyasztás terén. Ehhez többek között a MediaTekkel és a Qualcommal is együttműködött, előbbi Helio P90 chipjén kilencszeresére gyorsítva az ML Kit arcfelismerő API-jának sebességét, a Qualcomm Snapdragon 855 AI Engine-en pedig a Google Lens OCR lett háromszor gyorsabb, 3,7-szer kisebb fogyasztás mellett.

Az idei I/O-val továbbá a Dynamic Feature Modules, illetve az In-App Updates megoldások is megkapják a stabil címkét: az elsővel az appok telepített méretét lehet számottevően csökkenteni azáltal, hogy bizonyos komponenseket csak eszköz- vagy régiófüggően telepít a szoftver, utóbbi pedig a dinamikus frissítéseket teszi lehetővé, a Play Store külön meglátogatása nélkül. Eközben az Andorid Q bétája is több újdonsággal kiegészült, amelyet az érdeklődők már ki is próbálhatnak. Ilyen a beállítások között elérhető új, dedikált adatvédelmi, vagy privacy menü, illetve a helyadatok megosztásának részletesebb szabályozása. A rendszer sötét megjelenítési módot is kap, illetve egy Focus móddal is kiegészül, amelyben némíthatók a figyelemelterelőnek ítélt alkalmazások.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról