Szerző: Asztalos Olivér

2019. április 17. 13:59

Intel: itt a modemes kiruccanás vége

Hamarosan ismét az okostelefonos piacon kívül találhatja magát az Intel, amelynek modemes részlegét gyakorlatilag padlóra küldte az Apple-Qualcomm kiegyezés. A cupertinói cég és a konkurens chiptervező között létrejött megállapodás értelmében a jövőben ismét Snapdragon (vagy később akár saját) rádiós egységek kerülnek az iPhone és iPad készülékekbe.

A chipgyártó a fejleményre reagálva immár hivatalosan is bejelentette, hogy leállítja a még fejlesztés alatta álló 5G-s okostelefonos modem(ek) munkálatait, a 4G-s termékek jövőbeni forgalmazását pedig felülvizsgálja. Bob Swan, a vállalat elnök-vezérigazgató elmondta, hogy nagy megrendelő nélkül vállalata a jövőben nehezen tudná kitermelni a kutatási és fejlesztési munkálatok magas költségeit. Az Intel jobb híján alternatív piacokon próbálja majd értékesíteni már elkészült termékeit, azonban ez várhatóan csak az eddig befolyt forgalom töredékét hozhatja majd. A chipgyártó számára azért is fájó lehet az Apple elvesztése, mert több tízmillió darab lapkával csökkenhet a termelési volumen, ami azt jelenti, hogy az egyes gyártástechnológiák egyre magasabb kutatási és fejlesztési költségeit kevesebb termékre lehet majd szétteríteni.

A döntés értelmében a vállalat első 5G-s modemét megtestesítő XMM 8160 már biztosan nem kerül be okostelefonokba. Az Intel korábban azt tervezte, hogy a fejlesztés alapját adó lapkát más termékek formájában, például notebookokhoz készített WWAN modulként is piacra dobja, ám a forgalom oroszlánrészét biztosító okostelefonos tervek dugába dőlésével nem kizárt, hogy végül ez sem valósul meg. Ez ugyanis egy meglehetősen szűk piac, jellemzően csak a felsőkategóriás üzleti gépekbe szerelnek rádiós modemet, pláne mióta okostelefonról pofonegyszerűen megosztható az elérés.

intel_5g

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Intelt vélhetően nem érte derült égből villámcsapásként a fejlemény. Már tavaly nyáron felröppent a pletyka, hogy az Apple kihátrálása miatt az Intel feladta az okostelefonos Sunny Peak kódnevű 5G modem fejlesztését. A vállalat akkor még igyekezett tagadni a híresztelést, mely szerint "az Intel 5G-s terméktervei és vállalásai a 2018 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan nem változtak" - ami kvázi elismerte, hogy a 2020-ra várt következő generációs fejlesztést bizony törölhette a vállalat.

A fejlemény annak tükrében nem meglepő, hogy mindez idáig "csak" az Apple-nek tudott okostelefonos modemeket értékesíteni az Intel. Az együttműködés első gyümölcsét az iPhone 7 jelentette, amellyel a cupertinói cég megszüntette a Snapdragon modemek évekig fennálló exkluzivitását, és piactól függően vegyesen pakolt Qualcomm, illetve Intel rádiós egységeket a készülékbe, akárcsak az egy évvel később bemutatott iPhone X esetében. Az Apple így próbált elszakadni a Qualcommtól, mely a cég szerint irreális áron kínálta termékeit. Az áttörést a tavaly bemutatott iPhone Xs és Xr jelentette, amely készülékek kizárólag az Intel rádiós egységével kerültek piacra. A régóta várt siker azonban nehéz helyzetbe hozta a chipgyártót, az Apple részéről megugrott igények, illetve a 10 nanométeres technológia csúszása miatt ugyanis kapacitáshiány alakult ki a 14 nanométeres üzemekben, amely problémát mindmáig nem sikerült teljesen megoldani.

Utóbbinál nagyobb fejfájást jelentett, hogy időközben a váltás miatt hátrányos helyzetbe került Qualcomm perbe fogta az egyetlen vásárlópartner Apple-t, mondván, szellemi tulajdonát felhasználva próbálta helyzetbe hozni riválisát, az Intelt. Mindezt úgy, hogy a cupertinóiak többek között jogosulatlan hozzáférést biztosítottak a 4G rádiós modem és a készülékek többi komponensének összehangolásához használt szoftverhez, amely a Qualcomm tulajdonát képzi. Az együttműködés keretében a cég ugyanis nem csak a kész rádiós chipeket, hanem változatos, az integrációt segítő eszközt és diagnosztikai szoftvereket is biztosított az Apple-nek, amely a vád szerint több éves tevékenységet végzett az üzleti titkok megszerzésére, annak érdekében, hogy az Intel gyengébb minőségű rádiós egységeit magasabb színvonalra emelje és így alkalmassá tegye arra, hogy az iPhone-okban is bevethetőek legyenek. Az Apple tehát arra is használta a Qualcomm eszközeit, hogy az Intel-féle chipek bajait diagnosztizálja és javítsa.

Az Apple és a Qualcomm azonban tegnap elásta a csatabárdot, ami egyben a Snapdragon modemek visszatérését is jelenti. Így az Intelnek legfeljebb néhány raklapnyi 4G-s modem leszállítása után lejár az Apple-nél nehezen megszerzett mandátuma. A chipgyártó korábban vélhetően arra számított, hogy az Apple farvizén evezve sikerül népszerűvé tennie modemeit, amelyekre az ütős referencia láttán majd más gyártok is ráugranak. Független mérések alapján az iPhone Xs/Xr készülékekben dolgozó XMM7560-as chip tempóját sikerült a Snapdragon X16/X20 közelébe feltornászni. A javulás azonban nem volt elég az androidos gyártóknak, amelyek többsége továbbra is saját fejlesztését (pl. Samsung, Huawei), vagy a szolgáltatók által leginkább preferált Snapdragon rendszerchipekbe integrált, rádiós megoldást választja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról